Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2391 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2392 is a területrendezés folytán jelentős fejlesztéseket tudnak végrehajtani. Választókörzetem is érintett a vízlépcső megépítésében. Szeretném külön kiemelni, hogy a beruházással egyidőben oldódnék meg a megyeszékhely, Tatabánya, valamint egy másik fontos ipari városunk, Oroszlány szennyvíztisztítása, amely igen jelentős okozója volt eddig is a tatai öreg-tó szenynyezettségének és végső soron Almásneszmély térségében került bevezetésre a Dunán. Többen a vízlépcsőrendszer megépítése utáni kedvezőtlen hatásokra hivatkozva kérik a beruházás leállítását. Véleményem szerint nem várni kell a feltételezett hatásokat, hanem gyakorlati munkával, annak fogadására felkészülni, azt megelőzni, és környezetkímélő módon az ember szolgálatába állítani. Szintén választókörzetemre hivatkozva szeretném jelezni többek között, hogy a Komárom megyei természet- és környezetvédelmi koordinációs társulás, mely magába tömöríti a megye 54 legjelentősebb ipari és mezőgazdasági szervezetét, kidolgozta az érintett térségre vonatkozó munkaokmányait, melyek tartalmazzák a vegyszermentes biológiai, mezőgazdasági exportáru-termelés feltételrendszerét, kész tervekkel rendelkeznek a térség idegenforgalmi és turisztikai hasznosítására. Megvalósításához külföldi tőke bevonására előrehaladott tárgyalásaik vannak folyamatban, továbbá kidolgozták a vízlépcsőhöz kapcsolódó, egyszerűen megvalósítható talajhidrokémiai vizsgálati eljárás módszerét is. Ennek gyakorlati alkalmazására kiépített referencia-telepükön már több mint négyéves gyakorlattal, bizonyítással is rendelkeznek. Ezt külön figyelmébe ajánlom részben a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, illetve az idegenforgalmi tevékenységet koordináló Kereskedelmi Minisztérium illetékeseinek. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Kezdetben a beruházást ellenzők szinte kizárólag csak műszaki, gazdaságossági és ökológiai okokra hivatkozva vitatkoztak. Szentágothai professzor képviselőtársam felszólalásában közölte, hogy addig, amíg a Tudományos Akadémia elnöki tisztét ellátta, kényesen vigyázott arra, hogy a vita ne vajon politikai kérdéssé. Sajnos ez a törekvés már történelmi múlt. Egy dolog a szándék, és más dolog a tett. (Taps.) Ma már egyre világosabbá válik, sőt lehet úgy fogalmazni múlt időben, hogy vált — és ennek a beruházást ellenzők nyilvános tanácskozásokon is hangot adtak —, hogy az ügy számukra politikai kérdéssé vált. A politikai vitakultúra íratlan szabályait figyelmen kívül hagyva a televízió nyilvánossága előtt az ész érvek kimerülése után már csak az indulatoktól vezérelve műszaki szakbarbároknak titulálták azokat az Európa-szerte elismert magyar műszaki szakembereket, akik a beruházás tervezésében, bonyolításában és megvalósításában alkotó tevékenységet folytatnak. Állításuk szerint nem hajlandók semminemű kompromisszumról tárgyalni. Volt módom az elmúlt egy-két évben részt venni azokon a falugyűléseken, ahol a tervezők és beruházók rendkívül készségesen fogadták a lakosság észrevételeit, javaslatait. Becsületükre legyen mondva, hogy menet közben a terveken a lakossági javaslatok figyelembevételével korrekciókat hajtottak végre. Amennyiben ezek az emberek valóban műszaki szakbarbárok lennének, nem hiszem, hogy ilyen együttműködésre hajlamosságot mutattak volna. A beruházást ellenzők a vízlépcső megépítését politikai ügyként is kezelik, úgy a beruházást támogatók erre hasonló módon kell, hogy reagáljanak. Az elmúlt egy-két évben, de különösen a májusi pártértekezlet óta elindult az országban egy szélesebb alapokra helyezett demokratizáódási folyamat. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy egy szűk, de annál hangosabb kisebbség presszionálja a halkszavú többséget. (Taps.) Bennem az elmúlt hetekben-napokban többször felvetődött, hogy vajon nem a kormányt és annak tűrőképességét akarj aïs: egyesek próbára tenni? Tisztelt Országgyűlés! Az ellenzők érvei közül már az is kicsendült, hogy a vízlépcső megépítése katonapolitikai célokat is szolgál. Véleményük szerint azért kell a Duna e szakaszán a vízmélységet növelni, hogy a magyar néphadsereg dunai flottillája mélyebb merülésű hajókat is tudjon közlekedtetni. (Derültség.) Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt az ellenzők nyilvános tanácskozáson Győr-Sopron, Komárom és Pest megyék képviselőinek csoportülésén Esztergomban nyilatkozták ki. E felvetésre magam is csak kérdéssel tudok válaszolni. Vajon az Osztrák Köztársaság, amelynek semlegességét a II. világháborúban győztes négy nagyhatalom 1955-ben deklarálta és nem tartozik sem az Atlanti katonai szervezetbe, sem a Varsói Szerződés tagállamai közé, szintén ilyen okok miatt épített meg már eddig a Dunán kilenc vízlépcsőt? Vajon ők is az osztrák hadsereg hajóinak kívánnak biztosítani megfelelő vízmélységet? Számomra ezek az érvek messze esnek nemcsak a tudományos megközelítéstől, hanem a realitásoktól is. Azokat, akik eddig is a beruházás megvalósítása mellett érveltek, csak megerősítettek a helyszíni bejáráson látottak és tapasztaltak állásfoglalásuk helyességében. Amikor a vízlépcső megépítése mellett érvelek, akkor az is vezérel, hogy számomra öröm volt látni — például Dunakilitin - azt a nyugodt lelkiismerettel csúcstechnológiának nevezhető munkát, amely a kivitelezők tevékenységét jellemezte. Kellő felelősséggel kell kezelnünk, hogy más jelentős politikai érvek is szórnak a kivitelezés továbbfolytatása mellett. Vajon felmérték-e a beruházás leállításának, netán az államközi szerződések felbontásának jogi, anyagi és erkölcsi következményét azok az állampolgár barátaim, akik ma fennen hangoztatják a vízlépcső továbbépítésének leállítását? Hazánk sok erőfeszítéssel kivívott nemzetközi tekintélyének szempontjából végig kell gondolnunk, hogy két testvéri szocialista ország kormányfői által aláírt nemzetközi szerződést, amelyet az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel léptetett hatályba, a munkák ilyen készültségi fokán felbontanánk. Ha-