Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2359 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2360 nyal külpolitikai következményekkel járna. Mindezek alapján a Nagymarosi vízlépcső építésének abbahagyása a népgazdaság terheit nem csökkentené, sőt anyagi veszteségekkel kellene számolni. Tisztelt Országgyűlés! A Bős—Nagymarosi vízlépcsőrendszer történetének nagyon sok tanulsága van. Ebből néhányat el szeretnék mondani. E tanulságok megfogalmazása kötelességünk, megszívlelendő haszonnal járhat jövőbeni országépítő munkánkban. Nagyon világosan látjuk ma már, hogy a nyilvánosság hiánya, a felszínesen kezelt tájékoztatás, az indokolatlan szilencium mennyi kárt okozott. A kockázati elemek nem kellő mélységű feltárása, a közvélemény jelzéseinek figyelmen kívül hagyása bizalmatlanságot szült, sőt ellenszenvet keltett. Az ilyen előzményekkel terhelt vitákban a segítő észrevételek mellett az észérvek helyett az indulatok kapnak lábra, és okkal felvetődik a kérdés, lehet-e jó a rosszul meghozott döntés. A kormány tudatában van, milyen terhet jelent, ha a társadalom nem jelentéktelen mértékű csoportjainak sokszínű véleményét figyelembe véve kell állásfoglalást kialakítani. A döntés meghozatalánál azonban csak egy szempont van, és ez a nép érdeke. A kormány számára egyértelmű, hogy ilyen nagy léptékű döntések előtt a továbbiakban a társadalom véleményét messzemenően figyelembe kell venni, a társadalom ellenőrzését kell biztosítani. A társadalmi konszenzus csak így, és csakis így várható el. Egy ilyen nagy vállalkozás — ez is bebizonyosodott — a szakmai tudományos körök nagyobb arányú észrevételét, együttműködését igényli. Már a tervezés legelső időszakától egyféle széles szakmai pluralizmus kell. A Bős—Nagymarosi vízlépcsőrendszer esete jól példázza — noha a döntés-előkészítés nagyon sok kérdésre kiterjedt — a mégoly egyértelmű előnyök is megkérdőjelezhetők, ha azokról csak szűkebb szakmán belül alakul ki meggyőződés. Éppen a vízlépcső környező hatásaira utaló viták mutatják, hogy gyorsan változó világunkban immáron nélkülözhetetlen az újonnan alakult tudományterületek, mint például az ökológia, a döntéselmélet haladéktalan bekapcsolása a döntéselőkészítő munkákba, de nem nélkülözhető a szociológia, a politológia, tájesztétika és más tudományoknak a közreműködése sem. A vízlépcsőrendszer közgazdasági kérdéseivel, költségvetési terheivel kapcsolatos kritikák ugyancsak nagyon sok tanulsággal szolgálnak. Ismét bizonyossá vált, hogy a hosszú távú fejlesztési elképzelések teherré válhatnak, ha a gazdasági környezetet és a várható folyamatokat nem elég körültekintően elemzik. Emiatt mai megítélésük, indokoltságuk és hatékonyságuk persze, hogy megkérdőjelezhető. Határozott és egyértelmű igény: ne induljon olyan beruházás, amelynek időszerűsége és gazdasági megalapozottsága előre nagy valószínűséggel nem bizonyítható. Megszívlelendő tanulság, hogy az utóbbi évek során az állampolgároknak az emberi környezet iránti figyelme és érzékenységé örvendetesen fejlődött. A vízlépcsőrendszer megvalósítását ezért is követi felfokozott társadalmi figyelem. Kormányzatunktól nem idegen, ellenkezőleg, szándéka szerint való, hogy a környezetvédelem, a környezetgazdálkodás maradéktalanul elfoglalja helyét a magyar társadalomban. Ezt az igényét a mű további építésénél és üzemrendjének kialakításánál maradéktalanul érvényesíti. Az elemzések azt is bizonyítják, hogy a megkötött államközi szerződések, nemzetközi és magánjogi szerződések ugyan megfelelnek a kialakult joggyakorlatnak, mégis ma már látszik, hogy nagyobb alaposság, a kormányon belüli jobb együttműködés nemzeti érdekeink teljesebb érvényesítését tette volna lehetővé. A vízlépcsőrendszer műszaki előkészítése hosszú időn keresztül folyt és állítom, hogy dicséretesen alapos volt. Mégis vannak olyan vonásai, amelyek kritikát kívánnak. Kevés szó esett a Duna medrének állapotáról, ami a vízlépcsőtől függetlenül, már annak építése előtt károsodott a túlzott kavicstermelés következtében. Ez a mű üzemelésével összefüggésben, a hajózás és a vízminőség tekintetében gondot fog okozni. A Duna medre gyógyítható, de ennek is lesznek anyagi következményei. Ma már az is látható, hogy a hajózsilipek szélesebbek a feltétlen szükségesnél. Ennek oka a kellően végig nem vitt műszaki-gazdasági-szakmai vita. Következménye az építkezés költségeinek emelkedésében, a nagyobb területigényben és a hajózási problémákban jelentkezik. Ezt ma már mindenképpen kemény kritikával kell illetni. A magyar beruházások egyik általános kísérőjelensége, hogy nem szoktuk azokat befejezni. így sem a haszon, sem az öröm nem teljes. A befektetések késlekedve, vagy nem is térülnek meg teljesen. Ez a vízlépcsőrendszernél is fenyegető veszély. Ez volt az egyik, amire a képviselő elvtársak nagy nyomatékkal hívták fel a figyelmet, azok a képviselő elvtársak, akik a hatásterületet végigjárták. Ez a veszély több mint feltételezés, mert mindez ideig a táj megnövekedett potenciálját kihasználandó gazdasági, idegenforgalmi és egyéb fejlesztések érdekében nem kezdődött meg az átfogó munka. A műbe invesztált társadalmi tőke hasznosulása pedig ezt megkívánja. A vízlépcsőrendszert csak úgy érdemes megvalósítani, ha azt teljessé' tesszük. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakat összefoglalva a kormány az álláspontját a következőkben fogalmazza meg: 1. A vízlépcsőrendszert az eredeti koncepciónak megfelelően, tehát a nagymarosi vízlépcsővel együtt kell megépíteni. Teljes megvalósulása nélkül nem érhetők el azok a műszaki, gazdasági, fejlesztési célok, amelyek a beruházás elhatározását' alátámasztották. A koncepció módosítása jelentős kárt okozna. 2. Az ökológiai kockázatot a minálisra kell csökkenteni. Ezért mind a beruházás, mind az üzemvitel során az ökológiai szempontok meg kell hogy előzzék a gazdasági érdekeket. 3. Az üzemeltetés alapelveként ki kell mondani, hogy a Duna vízének minősége nem romolhat. A csúcsrajáratos üzem a rendszer környezeti kockáza-