Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-27

2163 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2164 csán is fog hatni - éppen megint Nicolae Ceausescura hivatkozom. A már idézett központi bizottsági felszólalásában - miután kijelentette Magyarországra célozva, hogy „Úgy tűnik, akadnak olyanok, akik túl akarnak tenni minden rosszon, ami a világtörténelemben csak létezett" - a következő nyilatkozatot teszi: ő maga és a Román Kommunista Párt „kész teljes mértékben hozzájárulni a román-magyar kapcsolatokat érintő problémák elvszerű megoldásához". A mi óhajunk is ez. A nemzetközi közvélemény is emellett foglal állást A nemzetközi közvélemény is - napról napra gyűlnek a felszólalások, állásfoglalások - felismerte a településrendezési ügynek nemcsak az emberi jogokat sértő kísérletét, de elképzelhetetlen értelmetlenségét is. Ennek hangot adtak és ezzel közvetlenül vagy közvetve a mi igazságunkat támogatják. Felhasználom azt a képet, amelyet a költségvetési vitában mondott egy képviselőtársam: ebben az ügyben is „hátszél segíti hajónkat" és ez ritka a magyar történelemben. Tisztelt Országgyűlés! Az ember öreg korában a múltjára borul. A határok spiritualizálása nem hagy nyugodni. A mai helyzetben ezt emlegetni, tudom, hogy utópia. De utópiának nevezték már a 30-as években is és lám, számos helyen, egyre több helyen megvalósult, mi magunk is a világútlevél bevezetésével, az idegenek, a turisták számára kitárt kapunkkal voltaképpen spiritualizáltuk határunkat. Mégis még ebben a mostani kínos és keserves, annyira fájdalmas ügyben sem teszek le erről az utópiáról. Sokan idéztek itt magyar költőket, még többen Széchenyit, én egy nagy francia költőt, Lamartine-t idézem. Ezt mondta: „Az utópia nem más, mint koraszülött valóság." (Taps.) ELNÖK: dr. Schöner Alfrédot, az országos listán megválasztott képviselőtársunkat illeti a szó. DR. SCHÖNER ALFRÉD: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Engedtessék meg, hogy egy rövid személyes élménnyel indítsam el hozzászólásomat. Két esztendővel ezelőtt szabadságomat nem messze Budapesttől, Alsó-Gödön töltöttem. Ez egyik talán a legszebb természeti egységeknek Magyarországon. Látva a hömpölygő Dunát, s mögötte a szinte vigyázzba merevedő hegyeket, alázattal viseltettem a természet iránt. Itt a Dunának van egy holtága is. A holtág talán még valamivel szebb. Egy eldugott kis részen gyökereitől megfosztott szomorúfüzet láttam, a vihar tépte ki. Tavaly újból arra járva a természet különleges csodája folytán azt láttam, hogy néminemű rügy, levél és még virág is volt a fán. Az idén már nem volt levél, nem volt virág, csak a gyökerek - azok kiáltoztak, mintegy mondva, hogy gyökér nélkül nem lehet élni! Ez a kép azóta is kísért, és természetesen nemcsak a természet ilyen rendjére, hanem az élet különböző területeire is igaz, hogy gyökér nélkül, múlt nélkül, hagyományok nélkül nem lehet élni! Saját közösségem egykori történelmi tapasztalataiból is ismerhető, hogy mit jelentett a közömbösség, és milyen nagyszerű fogalom az, ha az emberek nem közönyösek, hanem felemelik tiltakozó szavukat minden olyan ügyért, amely közösséget sért emberségében, gondolkodásában, anyanyelvében, múltjában és jelenében egyaránt. A magyar társadalom minden része emelte fel tiltakozó szavát és ajánlotta fel segítségét. Engedtessék meg - s itt lelkész képviselőtársaim felkérésének is eleget teszek -, hogy külön hadd emeljem ki a magyarországi és az országunkon kívüli egyházaknak odaadását, felelősségvállalását, tapintatát és nyitottságát: amikor kéréssel fordultak hozzánk, ajtónk mindig nyitva állott! Ezért engedtessék meg, hogy a szöveghez egy szókorrekciót még hadd javasoljak. A második bekezdésben, amikor az a mondat olvasható: országok parlamentjei, különböző pártok, társadalmi szervezetek.. . ide javasolnám bevenni, hogy „egyházak és közéleti személyiségek". Tisztelt Ház ! Hivő emberként és magyar rabbiként mi mondatja velem az aggodalomnak a szavait? Hadd idézzem a mártír költő csodálatos gondolatsorát, aki így fogalmaz : „ ... Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat..." Ebben az egynéhány sorban benne van mindaz, ami ellen és ami mellett opponálok. A sírok, a temetők jelentik a múltat. Az erdő, az iskola, a templom, a színház jelenti, jelentheti a jelent. Az ember, az anyanyelv és a kultúra jelentheti a jövőt S ha a gyökerektől megfosztatnak, akkor vajon milyen lesz a jövő? Hiszem, hogy e sorokba tömörített és beleégetett jajkiáltás - szabadjon itt a Biblia szavát idéznem - nem lesz pusztába kiáltott szó ! Néhány nappal ezelőtt egyik napilapunkban olvastam egy gyönyörű Illyés-idézetet Engedjék meg, hogy én is Illyést idézve, ugyanezt a gondolatot szinte reprodukálva, egy kevésbé ismert, de gondolataival mindenképpen találkozó, nagy tehetségű írónak, egy néger írónak az 1960-as években megfogalmazott sorait ajánlja szíves, nagybecsű figyelmükbe. így írt az 1960-as évek elején: - a szerző neve: Aime Caesaré, aki Martiniquen élt: „Valahányszor egy vietnami elesik, egy madagaszkárit megkínoznak, egy zsidó fiút megbántanak, egy négert meglincselnek, egy kisebbségben levő népcsoportot diszkriminálnak, az egyetemes emberi kultúra egy darabja omlik össze, és az egész emberiséget ütik arcul!" Nagyon remélem és nagyon hiszem: nem kell az emberiségnek szégyentől piruló arcát soha többé eltakarnia! - Köszönöm. (Nagy taps.) ELNÖK: Most Barcs Sándor, az országos listán megválasztott képviselőtársunk következik.