Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-27

2157 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2158 mondhat le. Mindezek során nem történt olyan esemény, a június 27-én mintegy 25-30 ezer fő részvételével lezajlott budapesti tüntető felvonuláson sem amely a Magyar Népköztársaság jogrendjébe üt­között volna, vagy a román nemzeti szuverinitást sér­tené. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánom: a magyar lakosság tiltakozása nem a román nép ellen irányul. Éppen ellenkezőleg: a románságot is sújtó intézke­dések miatt érzett aggodalmat és felháborodást fejezi ki. Minden felelősen gondolkodó magyar állampol­gár tudatában van annak, hogy közös jövőnket csak egymásra utalt népeink megértése, barátsága és ösz­szefogása alapozhatja meg a mában. Elvi politikánk változatlanul arra irányul, hogy min­den rendelkezésünkre álló eszközzel normalizáljuk viszonyunkat, és fejlesszük kapcsolatainkat. E törek­vésünket jól tükrözik az 1977-es legfelsőbb szintű találkozón és az azóta előterjesztett javaslatok. Leg­utóbb 1987 júniusában adtunk át konkrét indítvá­nyokat a román félnek. Kezdeményezéseink minden­kor összhangban voltak a nemzetközi jog általáno­san elfogadott normáival, az emberi jogok egyete­mes nyilatkozatával, a helsinki záróokmánnyal, a ma­gyar-román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel és a két ország kormá­nya által aláírt más megállapodásokkal. A párt és a kormány részéről, valamint a sajtóban újra és újra hangot adtunk azon készségünknek, hogy a gondok érdemi építő jellegű megvitatásában és megoldásá­ban konstruktív partnerek vagyunk. Álláspontunk lényegéről a két párt között május­júniusban lezajlott levélváltásról közzétett nyilatko­zatban is szóltunk. Megerősítettük, hogy a Románia Szocialista Köztársaságban élő magyarok jogos igé­nyeinek kielégítése elsődlegesen Románia felelőssége és feladata. Számunkra azonban változatlanul fontos kérdés a magyarság sorsának alakulása: önazonossá­gának megőrzése, az anyanyelv védelme, egyéni és kollektív jogainak érvényesülése, tevékeny részvétele a hazánkkal folytatott együttműködésben, emberi kap­csolataink zavartalan ápolása. Nem rajtunk múlik, hogy kapcsolatainkban nem sikerült előre lépni, sőt a helyzet sajnálatos módon tovább romlik. A román fél elutasította javaslatainkat vagy nem is válaszolt azokra: hasonló kezdeményezéseket a maga részéről nem tett. Propagandája az országban és vi­lágszerte magyarellenes indulatokat próbál szítani, rendszeresen rágalmazza a magyar párt és állam poli­tikáját és vezetőit, népünk jogos önbecsülését sértő állításokat terjeszt. Üzeneteik és nyilatkozataik elfo­gadhatatlan követeléseket, sőt fenyegetéseket tartal­maznak, hogy egyedüli tárgyalási alapnak kizárólag a román álláspontot fogadtassák el. Azonos szövet­ségi rendszerhez tartozó országok esetében külö­nösen súlyosnak minősül az, hogy a román kor­mány, amely eddig is korlátozta ottani külképvi­seleteink jogszerű tevékenységét, felszólított ben­nünket kolozsvári főkonzulátusunk bezárására, veze­tőjét és munkatársait pedig kiutasította Románia te­rületéről. Csupán zárójelben jegyzem meg tájékozta­tásul, hogy a főkonzulátus személyzetének és ingó­ságainak hazaszállítása június 30-án 16 óráig meg­történt. A jövőben változatlanul határozottságot kell tanú­sítanunk érdekeink védelmében és konstruktivitást a problémák megoldását szolgáló lépések együttes kimunkálásában. Ebben a szellemben továbbra is ké­szek vagyunk külügyminisztereink és a két párt köz­ponti bizottsági titkárainak találkozójára, a tavasszal közösen elhatározott miniszterelnöki megbeszélések megfelelő előkészítésére. Mindez jól szolgálná a leg­felső szintű véleménycseréhez nélkülözhetetlen felté­telek kialakítását. Természetesen nyitottak vagyunk minden építőjellegű román indítvány megvitatására is. A magyar külpolitika törekvéseinek megalapozottságát a román intézkedések nemzetközi fogadtatása is igazolja. Tisztelt Országgyűlés ! Az elmúlt hetekben, napok­ban számos képviselőtársunk azzal a javaslattal for­dult az Országgyűlés elnökéhez, hogy törvényhozó testületünk foglaljon állást a román vezetés jogsértő, antihumánus intézkedéseivel, különösen a település­rendezésre vonatkozó tervével kapcsolatban. A külügyi bizottság foglalkozott a kialakult helyzet­tel és felelősségteljes mérlegelés után arra a következ­tetésre jutott, hogy a magyar népszuverenitást meg­testesítő Országgyűlés foglalkozzék a kérdéssel és ál­láspontját dokumentumban is rögzítse. A külügyi bi­zottság elkészítette az állásfoglalás tervezetét és azt az Országgyűlés elé terjeszti. Azon néhány kisebb korrek­ciót célszerű még eszközölni, amelyek azonban tar­talmát nem érintenék. Kérem önöket, az indítványt vitassák meg, fogadják el és döntsenek amellett, hogy azt hivatalosan eljuttassuk a Románia Szocialista Köz­társaság Nagy Nemzetgyűlésének. Köszönöm figyel­müket. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A külügyi bizott­ság által ajánlott határozattervezetet sokszorosították és szétosztattam. Most a beszámoló, illetve ennek megvitatása következik. Három képviselőtársunk kért szót, elsőnek Boldizsár Iván, az országos listán meg­választott képviselőtársunk. BOLDIZSÁR IVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Sok képviselő azzal szokta kezdeni felszólalását, hogy megilletődötten állnak itt, vagy más szöveget mon­danak, mint amit szándékoztak. Én lírai hangot en­gedek meg magamnak: egy igen rosszkedvű öreg­ember áll önök előtt. Rosszkedvű azért, mert ha az ember megöregszik, újra éli fiatalságának legfontosabb élményeit. Amikor a mostani eseményeket tudomá­sul veszem és a külügyi bizottságnak az Országgyűlés elé terjesztett állásfoglalását olvasom, eszembe jut, hogy az az irodalmi nemzedék, amelyhez tartozom, a harmincas években Magyarország újrafelfedezésén kívül a szomszédos államokkal való viszony meg­javításával is foglalkozott. Ez határozott fellépést, iro­dalmi, cikkírói és politikai állásfoglalást jelentett a Horthy-rendszer irredenta, soviniszta, területigénylő politikájával szemben, és biztosíthatom a tisztelt Há­zat, hogy ez nem volt könnyű feladat. Egy kifejezé­sünk, kedvenc mondásunk a határok spiritualizálása volt. Hogyne lennék rosszkedvű, amikor ezek a gon­dolatok jártak az eszemben és azt hallom, hogy a ro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom