Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-27

2151 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2152 minisztériumhoz tartozik, a felügyelet semmi kivetnivalót nem találhatnánk abban, ha egy MÉM felügyelete alatt működő élelmiszeripari vállalat közvetlenben foglalkozna a saját csomagolóanyaga gyártásával, ígérem, hogy mi ebből nem fogunk problémát csinálni. A szakoktatás kérdését is többen felvetették: László elvtárs, Lotz elvtárs. Kérdezték, hogy mikor valósul meg már az oktatás korszerű tematikája. Itt el kell mondanom, hogy az oktatási törvény módosításával 1986 óta foglalkozik az Ipari Minisztérium ezzel a feladattal, ez év májusában miniszteri értekezleten hoztunk határozatot arra, hogy egyrészt létrehozzuk új szakmák oktatását a csúcsszakmák területén, régebbi és ma már kevésbé látogatott, kevésbé frekventált szakmákat összevonunk, bizonyos alapképzéshez, amely több szakmában vagy majd minden szakmában jól alkalmazható, közös, általános anyagot hozunk létre, és megkezdődött a tankönyvek átírása is. Ez azért hosszabb folyamat, és én felelősséggel csak azt ígérhetem meg, hogy az 1992-93-as tanévre mindez a munka elvégezhető lesz. A szénbányászattal kapcsolatban Kovács Mátyás elvtárs, Kiss Dezső elvtárs vetett fel kérdést. Ezzel kapcsolatban mindössze két dolgot szeretnék elmondani. Az egyik az: örömmel kell nyugtázni, hogy a Tervgazdasági Bizottság döntését, a szénbányászok is lényegében megértéssel fogadták, a döntésben megfogalmazott alapelvet is, hogy nem azt dönti el a kormány, hogy mely bányát kell bezárni, melyik működhet tovább, hanem mi a gazdasági kritériuma, külön az energetika, külön a lakossági szénnek, és ezzel kell versenyezni. Amelyik bánya ezzel lépést tud tartani, az életben marad, amely nem, az bezárásra kell kerüljön. Itt van egy nagyon kényes kérdés. Valahogy úgy lett megfogalmazva, hogy a bányász dolgozók nagyon szeretik a hazát, jó lenne, ha a haza is szeretné a bányászokat. Azt hiszem itt határozottan külön kell választani a bányában dolgozó fizikai munkás, vagy a bányamérnök, vagy akár a bányát vezető ipari dolgozók, és a bányászkodás, mint gazdasági vállalkozás kérdését. Mert senki nem becsüli le a bányászt azzal, hogy a gazdálkodás helyzetét akarja a szénbányászat területén is olyan hatékonnyá tenni, mint amilyennek az egész gazdaság átlagának kell lenni. Attól még a bányász fizikai munkát - amiről mindenki tudja, hogy nagyon nagy szakértelmet kíván, veszélyes, nagyon fárasztó - a legnagyobb tisztelettel kell kísérni; nem a bányásznak szól a kormány intézkedése, hanem a bányászat gazdaságosságának. A következőkben néhány nagyberuházás kérdésével - ami itt felvetődött és konkrét javaslatot is kaptunk - szeretnék foglalkozni. Itt is engedjék meg, hogy mielőtt erre rátérnék, egy döntési modellt formáljak magamnak, és az egészségügyből vegyem - elnézést kérek a jelenlevő orvosoktól, ha a megfogalmazásom sarlatánul fog hangzani - a példát. Létezik olyan állapot, hogy valaki nagyon súlyos beteg, és csak úgy lehet életben tartani, ha beviszik az intenzív osztályra, nagyon drága műszereket kapcsolnak rá, és azzal esetleg hetekig, hónapokig, évekig életben tartják. Ez súlyos döntéshelyzet az orvosnak, ha lekapcsolja a műszereket, meghal a beteg, ha életben tartja, nagyon sokba kerül az életben tartás, esetleg onnan vesszük el a pénzt, ahol a mentés tényleg sikeres lenne. Hogy még bonyolultabb legyen a példa, ehhez még hozzátenném azt a gondolati játékot, hogy az orvosok tudják: a kutatók nyomon vannak annak a gyógyító eljárásnak a kidolgozásában, amellyel két hónap, vagy két év múlva ez a ma még gyógyíthatatlan beteg megmenthető lesz. És akkor kell dönteni, hogy levegyék-e a drága műszerekről és hagyják meghalni, vagy tartsák életben, amíg elkészül a gyógyszer. Ez a szituáció jellemzi körülbelül a kormány döntéshelyzetét minden olyan esetben, amikor támogatásokról van szó. És itt most rátérhetek Recskre. Recsk esetében a súlyos beteg az a részben elkészült beruházás, amire - nagyon pontosan mondta Zsidei Istvánné elvtársnő képviselő - mintegy 7 milliárdot költöttünk eddig, vitatható értékű döntések alapján. De azért az mégis elköltött 7 milliárd. Jelenleg nem termel a számunkra semmit, tehát szükség van intenzív kezelésre, és itt az intenzív műszerek zsinórjait a költségvetésből évente folyósított 200-250 millió forint jelenti (egyébként az Országgyűlés nem dicsérte meg Villányi elvtársat tegnapelőtt, hogy miért ad erre pénzt). De ha megszüntetné a pénz folyósítását, akkor a 7 milliárd 2-3 év múlva végleg betemetődik a földbe, mert ha 10 év múlva meggondoljuk magunkat, azt újra be kell fektetni. Ha haladéktalanul neki akarunk állni a kitermelésnek, ahhoz mintegy 25-30 milliárdos beruházásra lenne szükség a mai helyzetben. Teljesen egyetértünk a képviselő elvtársnő javaslatával: ezt valamilyen részvénytársasági formában lehetne megkísérelni (ez lenne az új gyógyszer), de hadd mondjam, hogy ezzel a párt és a kormány legfelsőbb szintű vezetői, főtitkári, miniszterelnöki szinten foglalkoznak, legutóbb Grósz elvtárs Rizskov elvtárssal is érintette ezt a témát. Azért egyik napról a másikra a partnernek sincs ennyi pénze, de érdeklődést mutat. Hadd mondjam: jelenleg a tervhivatali elnökök tárgyalnak - Hoós elvtárs, illetve az ő partnere, Maszljukov elvtárs - arról, hogy hogyan lehetne erre megteremteni közös erővel a pénzt. Egy kicsit hasonló a helyzet a Bükkábránnyal is, amit Csongrádi Csaba elvtárs vetett fel. Ide még egy adatot kellene hozzátenni, amely nem hangzott el a hozzászólásban, hogy ez egy 100 milliárdos beruházás. A szükséges bányabővítés és az erőmű együttesen tehát két Bős-Nagymaros költségét igényelné. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ez a beruházás szerepel az energetikai program távlati tervei között, mindenképpen a Paksi Atomerőmű beruházás után. Ami mellett nemcsak az szól, hogy azért az atomerőműben termelt áram olcsóbb, mint akár a lignit erőműben termelt áram, hanem a kormánynak azt is mérlegelnie kell, hogy az ehhez szükséges berendezések beszerzése ellenében mi terméket adhatunk el. Ha saját termékből építjük fel az erőművet, akkor csak a pénzt költjük el. Ez nagy különbség. És még egy valami. Hadd hivatkozzam egy olyan hozzászólásra, ami