Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2111 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2112 DR. BALOGH GABOR: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Megismerve az ipari miniszter beszámolóját, örömmel vettem, hogy az ipar hozzájárulása a népgazdaság tiszta jövedelméhez elérte a 45 százalékot, annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak száma, az állóeszköz-állomány és a beruházások értékének kevesebb, mint 30 százaléka működik az iparban. Azt hiszem, mindnyájunkat megdöbbentett, bár jól tudjuk, hogy mind termelőberendezéseink, mind termékeink túlkorosak. Az is ismert előttünk, hogy az így előállított termékeink csak elenyésző hányada mondható minden vonatkozásban versenyképesnek. Jómagam is az ipar területén tevékenykedem, így jól tudom, hogy mit jelent ilyen gyártóeszközökkel, ilyen termékszerkezettel egy konvertibilis piacon jó pozíciót elfoglalni és azt hosszú távon megtartani. Igen régóta hirdetjük a szerkezetátalakítás szükségességét és a jövő meghatározó voltát. Őszintén el kell mondani, hogy a szerkezetátalakítás jószerével mind a mai napig csak óhaj maradt, ennek látható nyomai, sajnos, nehezen fedezhetők fel. Véleményem szerint ennek alapvető okai vannak és ezen okok elhárítását nem lehet csak a gazdasági vezetők rovására írni. Ezt a témát komplexen kell vizsgálni elsősorban a felső irányítás, a gazdaságpolitika, a szabályozó- és feltételrendszer szintjéről. Engedjék meg, hogy néhány általam fontosnak ítélt szempontra, ellentmondásra felhívjam szíves figyelmüket. Nagyon nehezíti, sőt sok esetben lehetetlenné teszi a termékszerkezet bővítését, amely véleményem szerint része az átalakításnak, az általam túlzottnak ítélt alapanyagexport. Sok konkrét esetben az alapanyagtermelő - a közvetlen piaci sikerre való ösztönzése miatt - csak abban érdekelt, hogy alapanyagát konvertibilis piacon értékesítse. Ebből következően a továbbfeldolgozó arra kényszerül, hogy konvertibilis valutáért, magas árszinten alapanyagot importáljon, esetleg ugyanazt az anyagot, amit az előző vállalat exportált. Engedjenek meg egy-két konkrét példát. Egyik vállalat nyugati piacról importál közönséges vashuzalból készült szitaszövetet, amely elengedhetetlen termeléséhez. A másik vállalat azonos minőségű vashuzalt exportál konvertibilis piacra. Ebből a vashuzalból a hazailag legyártott vasszita forint ára cirka 35-40 százaléka lenne az importárnak. Itt figyelmen kívül hagyom az import biztosításának nehézségeit. Egy másik példa városunkban tevékenykedő faipari üzemmel kapcsolatban. A gyárnak lehetősége lenne exportját 30-40 százalékkal növelni, ha termelését több műszakra szervezhetné és a szükséges bükk íurészárut biztosítani tudná. A hazai átlagár fölött az alapanyaggyártó 13-14 százalékkal többlet-árbevételt ér el, ha exportálja termékét, ugyanakkor a továbbfeldolgozó, hogy termelését, exportpiacát biztosítsa, 75 százalékkal a hazai átlagár feletti árért és természetesen kemény devizáért importál fűrészárut. Hogy a kép teljesebb legyen, még megjegyzem, hogy ebből a fűrészáruból készült terméknek egy része KGST-piacon értékesül. Lehet, hogy nagyon furcsán fogalmazom meg véleményemet, de az összes létező belső szabályozás ezeket az anomáliákat ösztönzi. Az import biztosítása érdekében exportot kell teljesíteni és ennek kapcsán az egyéni érdekeltségi rendszer is sok esetben erre irányul, illetve a felső szabályozás ezt ösztönzi. Szűkebb pátriámban a városi pártbizottság megbízásából felmérést végeztünk a város ipari üzemeiben a termékszerkezet átalakításával, bővítésével kapcsolatban. Megdöbbentő, hogy a szabályozás és az érdekeltség ösztönzésére senki nem hajlandó kooperációban termékeket előállítani, mindenki ragaszkodik a késztermék-kibocsátáshoz, illetve a terméknek az adott készültségi fokon való értékesítéséhez, esetleg exportértékesítéséhez. Pedig véleményem szerint a jelenlegi pénzszegény időszakban a termékszerkezet váltásának, bővítésének ez lenne az egyik pénztakarékos módja. Igaz, hogy a jelenlegi monetáris rendszer sem ösztönzi, nem segíti a tőkének az ipari termelésben való közvetlen működését. Én egyetértek azokkal a törekvésekkel, hogy a pénz, a tőke oda áramoljon, ahol a legtöbb jövedelmet termelik, a bankok vegyenek részt ebben a folyamatban, alakuljon ki versenyhelyzet. De van-e jelenleg versenyhelyzet? Azon vállalat vagy gazdálkodó szerv, amely jelentősebb tőkével rendelkezik, pénzét inkább értékpapírokba fekteti, mert ezáltal lényegesen nagyobb nyereséghez jut, mintha közvetlenül az új érték előállításának szolgálatába állítaná. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, zárul a kör, pedig új érték termelése nélkül nem tudjuk megvalósítani programunkat. A jelenlegi pályázati rendszerek kikényszerítik az ígérvény licitet, holott mindenki tudja, hogy az ipari működő tőke hozadéka jóval alacsonyabb, mint a kötvények osztaléka. Például Baranya megye szocialista ipara 1986-ban mindössze 5,4 százalék árbevételarányos nyereséget realizált, ez az állóeszközök bruttó értékéhez viszonyítva csupán 4,8 százalék. Felvetődik a kérdés, hogyan tudja egy kötvények kibocsátásával finanszírozott ipari beruházás kitermelni a kamatokat, a jövendő megújításához akkumulálandó tőkét, plusz még azt a jövedelemszintet, amit elvárunk az ipartól. Ezek a beruházások egy rövid távú elképzelést elégítenek ki, nem teszik lehetővé belátható időn belül ezen berendezések cseréjét, sőt azokat a pénzeszközöket is felemésztik, amelyeket az adott gazdálkodó más tevékenységével kitermel. Felvetődik bennem a kérdés, hogy ez a helyzet kialakult, nem felelős ebben túlzott elvonási rendszerünk és nem kellene sürgősen felülvizsgálni árrendszerünket. Állandó jelleggel visszatérő téma a termelékenység, termelőeszközeink kihasználtsága. A jelenleg érvényes személyi jövedelemadó rendszer nem kedvez a többmüszakos, főleg a folytonos munkarendben tevékenykedőknek. Ezekből az emberpróbáló munkarendekből menekülnek az emberek, a munkavállalók. Jól megfigyelhető jelenség, hogy a háromműszakos vagy folytonos munkarendben csökken a dolgozólétszám, az idősebbek nyugdíjba mennek, új, fiatal munkaerő ilyen munkarendre nemigen jelentkezik.