Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2091 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2092 nek egyaránt csak a fele, harmada volt az ugyanolyan munkát végző anyagyáriakénak. Mint minden alapvetően elrontott, hibás, igazságtalan dologhoz, ezekhez is kitaláltak különböző ideológiákat. Ezeket azután minden vállalati fórumon hangoztatták az illetékesek. Az emberek pedig csak hallgatták, de egyre kevésbé figyeltek oda a magyarázatokra és a győzelmi jelentésekre. Ezekkel a gondokkal és bajokkal együtt is szép volt a fellendülés időszaka, hisz megszűnt a családok létbizonytalansága. Azóta közel harminc év telt el. Ez óriási idő, hiszen mindannyian ismerünk olyan országokat, amelyek ennyi év alatt a nulláról vezető ipari hatalommá váltak, bekerültek az első tízbe. Mi sajnos nem dicsekedhetünk ilyen eredménnyel, illetve amiben mi az első tíz közé kerültünk, az nem mindig dicsekvésre alkalmas. Sajnos, kialakult idehaza valamiféle gyarmati szemlélet vagy legalábbis a vidéki gyárak dolgozóiban egy ilyen érzés. Ha a kifejezés durva is, de az tény, hogy igen nagy részben elavult eszközökkel korszerűtlen termékeket gyártunk, sokszor úgy, hogy azt nem is tudjuk, hiszen az erős központosítás miatt ez itt ki sem derül. A bérarányok sem változtak alapvetően. Az egyenlő munkáért egyenlő bért jelszó továbbra is írott malaszt. Ezt én elsősorban az igazságtalan bérpolitikával magyarázom. Talán az érdekvédelmi szervek munkatársai ecsetelték a legjobban a vidéken élés gyönyöreit, gondtalanságát. Sokak szerint a vidéki mind meg tudja termelni élelmiszerét, meg tudja hizlalni disznócskáját, még akkor is, ha a 10. emeleten lakik. Persze ez nem igaz. A vidéki városokban élő munkástömegek ugyanúgy a boltban, piacon vásárolnak, mint fővárosi társaik, csak esetleg nem olyan bőséges a választék, az árak pedig jóval magasabbak. Városunkban azt látom, hogy kialakult egy tehetséges, tenni, újat akaró vidéki értelmiség és egy sokoldalú munkára alkalmas szakmunkás réteg. Ök együttesen a jelenlegi produktumnál sokkal többre lennének képesek, ha változna az a 20-30 éve berögződött helytelen irányítási stílus, ami ma is változatlanul jellemző. Jól tudom, ebbe a gondolkodásmódba belejátszik az a bizonytalansági tényező is, hogy egy új miniszter, vagy egy új irányzat egy tollvonással más vállalathoz, tanácshoz csatolhatja, vagy önállósíthatja a vidéki gyárat. Ez a félelem és az ebből eredő negatívumok összessége egyidős a vidéki ipartelepítés kezdetével. Az én munkahelyem 1961-ben alakult, és már 1962-ben elterjedt az anyagyárban, hogy önállóak akarunk lenni, aminek azonban 25 év alatt sem teremtődött meg a feltétele. Tisztelt Országgyűlés! Még egy mindenkit foglalkoztató témát szeretnék érinteni, a munkanélküliséget. Városunkban még nem jelentkezik húsbavágóan ez a félelmetes jelenség, de tekintve, hogy még egyetlen rossz sem került el bennünket, félő, előbb-utóbb ez is meg fog érkezni. Több helyen olvasható, hogy a termelékenység növelésével egyidőben, várhatóan a 90-es évek elején lesznek komoly számú leépítések az árutermelő ipar- I ban. Az itt felszabaduló munkaerő majd a szolgáltató ágazatban fog elhelyezkedni. A szolgáltató ipar nagyarányú létszámnövekedésére, úgy érzem, akkor lenne szükség, ha a családonként egy-két autót rendszeresen hordanák szervizelni, ha a család hetente néhányszor házon kívül étkezne, ha a lakáskarbantartások döntő részét nem valamelyik családtag végezné, ha a lényegesen több fizetett szabadság jelentős részét szállodákban töltenék az állampolgárok és így tovább. Ez egészen biztos, hogy nem így lesz, még ábrándnak is túl merész. Tisztelt Országgyűlés! A vidéki iparnak csak egykét kirívó gondját ismertetem a rövidre szabott időben, de nagy megelégedéssel vennék a választópolgárok, ha érdemleges intézkedéseket hozna a kormány az iparszerkezet korszerűsítésében. Összefoglalva: mit is várnak az iparban dolgozók? Záros határidőn belül döntsenek a még önállósulni akaró termelőhelyek sorsáról, majd teremtse meg a kormány a vállalatok számára azt a jogi stabilitást, hogy ne kelljen félni egy esetleges 180 fokos változástól, ami talán hosszan előkészített terveiket, egyáltalán a vállalati stratégiát alapjaiban megrendítheti; a törvények támogatta, biztos alapokon nyugvó vállalatokat megfelelő jogalkotásban is segítse, ösztönözze a vállalatokat, nagyüzemeket, hogy gyáraikat, leányvállalataikat, gyáregységeiket, egyéb más telephelyű munkahelyeiket a maximális mértékig önelszámolóvá tegyék és legyenek részesei a fejlesztési, a kereskedelmi munkának; egy vállalat csak egyfajta bérpolitikát követhessen, és a bérpolitika elveit, gyakorlatát ne a földrajzi fekvés határozza meg. Kötelezzen a kormány minden közigazgatási egységet, hogy dolgozzon ki reális, adott esetben ténylegesen végrehajtható terveket az esetleg felszabaduló munkaerő lekötésére és a terveket bocsássák vitára. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy bővebben, részletesebben kellett volna szólni a termékszerkezet-váltásról, illetve a termékváltás gyorsításáról, de megtették ezt helyettem képviselőtársaim, akik - biztosra veszem - egyetértenek velem abban, hogy az ember, a nyersanyag, a termelési eszköz és a pénz a termelésben csak akkor lehet harmóniában, ha mozgásukat egyre kevesebb dolog akadályozza. Nekünk, kétkezü munkásoknak az a feladatunk, hogy szorgalmas, értékteremtő munkát végezzünk, amellyel hozzá tudunk járulni a fejlett ipari országok színvonalához való felzárkózáshoz. Köszönöm megtisztelő figyelműket. (Taps.) ELNÖK: Reidl János Somogy megyei képviselőnk kért szót. REIDL JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Az ipar szerkezetátalakításának központi kérdése a minőség. Ha ma Magyarországon ezt a témakört megvizsgáljuk, bizony lehangoló képet kapunk. Sajnos, az elmúlt időszakban határozott tendenciává erősödött a magyar népgazdaság térvesztése a világpiacon. Természetesen az nem állítható, hogy térvesztésünkben kizárólag a minőségi szempontok játszottak szerepet, de valóI színüsíthető, hogy ez az egyik fő ok.