Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-24

1941 Az Országgyűlés 24. ülése, 19 azonban az a helyzet, hogy jelenleg egy háztartás Budapesten 1 forint 25 fillért, a községekben pedig 1 forint 60 fillért fizetett átlagosan egy kilowattóra villamosenergiáért. Az országosan egységes áramdíj tehát jelentősen mérsékelte a különbségeket. A másik, amit a kormány tett, illetve tehetett: az áramdíjak hatósági árváltoztatásakor — például 1987ben — nem azonos százalékkal, hanem azonos összeggel emelte a tarifákat. Ez csak azt jelentette persze, hogy a különbség nem nőtt a budapesti és a községi áramdíjak között. De egyben azt is, hogy a budapesti háztartások máig is magasabb áramfogyasztása miatt az azonos díj-emelés általában nagyobb többletterhet jelentett a fővárosi családoknak. (Derültség.) De tulajdonképpen nem is tudott mást tenni a kormányzat, mint a díjakat azonos mértékben növelni, hiszen a díjemelés a bérekhez adott egyenlő mértékű kiegészítését, csak így lehetett megvalósítani. Ellenkező esetben a kompenzációt kellett volna területileg differenciálni, ami a bérezésben okozott volna indokolatlan különbségeket. Mivel ez a dilemma, a területileg különböző kompenzációig a jövőben is fennáll, kétségtelenül nehezítik a probléma gyakorlati megoldását. Egyértelműen szeretném leszögezni: a kormányzat célja, a közigazgatási besorolásoktól függő jelenlegi áramdíj-rendszer megszüntetése és egy, az önköltség átlagos szintjét kifejező, igazságos, országosan egységes tarifarendszer fokozatos megvalósítása. Ugyanakkor az áramdíjak egységesítése csak több ütemben lehetséges, mivel annak kihatása egy budapesti háztartásnál 190 forintot, 70-80%-os mértéket, a községekben legfeljebb 30-40 forintot, körülbelül 15^os mértékű havi többletet jelentene. (Zajongás.) Szeretném elmondani, hogy elképzeléseim szerint három fokozatban célszerű a megvalósítás. Az első ütemben — a mi elgondolásaink szerint: 1989-ben — a budapesti fogyasztói átlagárat, amely — mint említettem — 1 forint 25 fillér, kellene a községi áramdíj átlagos színvonalára emelni. (Derültség.) Ez esetben az áramdíjak csak Budapesten emelkednének. A másik két ütem tartalma - 1990-199l-ben, ahogy mi gondoljuk — az lenne, hogy az áramdíj átlagos színvonala érje el az elektromos áram önköltségi szintjét, azaz a kilowattóránkénti 2 forintot. Az elmondottakból következően úgy gondolom, hogy minimálisan három év szükséges az országosan egységes díjrendszer megvalósításához. S hogy ez a három év egymás után következő három év lesz-e, vagy az a három év ahogy a mi elgondolásainkban szerepel, tehát 1989 s 1990 között - az attól függ, hogy milyen lehetősége lesz a kormányzatnak e lépéssorozatot az életszínvonalra vonatkozó tervekbe szervesen beilleszteni. Mindenesetre ígérhetem a nagyon tisztelt Országgyűlésnek, hogy az Országos Árhivatal a javaslatot a tervező munka megfelelő szakaszában elő fogja terjeszteni. Kérem dr. Pálfi Dénes képviselőt és egyben a nagyon tisztelt Országgyűlést, hogy az interpellációra adott válaszomat szíveskedjék tudomásul venni. ?. március 17-én, csütörtökön 1942 ELNÖK: dr. Pálfi Dénes következik. Dr. PÁLFI DÉNES: Tisztelt Államtitkár Elvtárs! Az előzetes konzultációk és a most elhangzottak alapján, a „baloldal" (budapesti képviselők) (Derültség.) kissé haragos tekintete után kompromisszumos megoldást szeretnék javasolni, mert ezt a választ így nem tudom elfogadni. (Taps.) Előtte azonban engedjen meg egy-két gondolatot, amit a délelőtt folyamán felszólaló képviselőtársaimtól szeretnék kölcsönözni — ezúton is kérem beleegyezésüket. Dr. Tallóssy Frigyes képviselőtársunk az őszinte elérzékenyülés hangján szólt az emberek hitéről — fogyatkozó hitről. Az általam felvetett probléma is gyengíti a hitet — a megoldás erősíthetné! Tornai Endre képviselőtársam a leghátrányosabb térségek elnéptelenedéséről beszélt, egyre több elhagyott, műveletlen földről; Váncsa miniszter elvtárs a munkaigényes ágazatok, az állattenyésztés, a kertészet gondjairól, egyes térségekben ezen ágazatok megszűnéséről. Mert ma ott tartunk, hogy ezek az ágazatok a legnagyobb munkaerőgondokkal küzdenek, holott a szinten tartáshoz is a legképzettebb, legjobb munkaerőre lenne szükség. Természetesen ugyanerre lenne szükség az előrelépéshez is. Mi lehet ezen térségek népességmegtartó ereje? (Közbeszólás: Rövidebben!) Elnézést kérek, (Közbeszólás: Halljuk! Halljuk!) én még nem szóltam közbe egyszer sem, bármelyik képviselőtársam bármilyen hosszúra is nyújtotta véleményét. (Taps.) Én elnökünktől három percet kértem és kaptam, ezt betartom, és már túllennék, ha közbe nem szólnak. (Derültség.) Tehát mi lehet ezen térségek népességmegtartó ereje? A földszeretet ehhez nagyon fontos, de nem elég - egyre inkább nem elég! Ezekben a térségekben az elektromosság a legfontosabb az élet minőségét, sőt elviselhetőségét befolyásoló tényezők közül. A sötétség volt jellemző ezen térségekre a szó minden értelmében. Hála istennek, 30 éve már mindenhol kigyúlt a fény, de az árnyékot vet erre a fényre — s főleg az ott élő emberekre — ami ebből az árdifferenciából adódik. Ezért megértve Szikszay elvtárs érveit, de kérem, hogy ön is méltányolja az enyémeket, javaslatát csak úgy tudom elfogadni, ha a rendezés két lépésben 1990-nel bezárólag, tehát még ebben a ciklusban és ebben a tervidőszakban megtörténik, hogy ennyivel is nyugodtabb legyen állampolgári és képviselői lelkiismeretünk! Köszönöm. (Nagy taps.) ELNÖK: Ezek után az Országgyűlést kérdem: elfogadja-e az államtitkári választ? Aki igen, kézfelemeléssel szavazzon. (Nincs jelentkezés.) Ki van ellene? (A többség ellene szavaz.) Köszönöm. (Taps.) Tartózkodott valaki a szavazástól? (Néhányan jelentkeznek.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés nagy többséggel nem fogadta el a választ - ezzel létrehozott a falu és a város között egy egységet! (Derültség.) Bejelentem: tekintettel arra, hogy az interpellációt az Országgyűlés nem fogadta el, a.témával a terv- és a költségvetési bizottság, valamint az ipari bizottság