Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1859 Az Országgyűlés 23. ülése, zonyára kiterjedtebbé válik a következőkben. Kemény érdekek fűzik társdalmunkat a lakosság kezében levő 100 milliárdok jórészének produktív visszaforgatásához, ami az átstrukturálás sorskérdését épp úgy előmozdíthatja, mint mondjuk az inflációs ráta fékentartását. Ez a célszerűség azonban nem hozhatja hátrányba azokat, akik valamely anyagi (vagy szellemi) vagyontárggyal vetették, vetik meg a termelési eszközök feletti rendelkezési hatalomban való részvétel és érdekeltség jogalapját. Márpedig a tsz-tag közösben való foglalkoztatásának megszüntetése ilyen egyenlőtlen helyzetbe hozza őt azokkal szemben, akik pénztőkéjüket meghatározott módon fíaztatva kaphatják vissza. Ezzel a gonddal, úgy vélem, például a társasági törvény vagy az egységes szövetkezeti törvény megalkotásánál feltétlenül szembe kell néznünk. Az általam bolygatott kérdésnek van egy a törvények hitelét érintő vonatkozása is. El kellene messze kerülni annak még a látszatát is, hogy amit eddig az alacsonyabb jogszabályoknak gazdaságilag destabilizáló módosítgatása jelentett, az most a törvények magasabb szintjére tevődjék át. Bizonyos időpontban olyan törvény szülessen, amely kinyilvánítja példának okáért a foglalkoztatási kötelezettséget, aztán ha úgy fordul, módosítja vagy visszavonja azt egy másik törvény. Ügyeljünk arra, hogy a törvény és a törvényhozás minél inkább a stabilitás tényezője legyen általában, de különösképpen a tulajdonjogi formákat illetően. Akit és ahogyan az erőforrások feletti rendelkezési hatalommal felruháznak törvényeink, azok ezekre mint szilárd pillérekre építhessék számításaikat, tevékenységüket. A kiformálódó plurális tulajdonviszonyok, köztük a nagyüzemi bázisú köztulajdonformák dominanciájával, teremthetik meg végre társadalmigazdasági működési mechanizmusunk számára az immár érettnek tekinthető talpazatot, melyen a kisebb-nagyobb vállalkozások, innovációs és önkormányzati erők — a gazdaságon kívüli befolyás túlsúlyától, a bürokratikus béklyóktól megszabadulva — kibontakozhassanak. Ma Magyarországon a felgyülemlett bajok okairól sokféleképpen vélekednek. Minden alaposabb elemzés arról árulkodik azonban, hogy e valós okok szálai — legalábbis túlnyomórészt — abban a tényben futnak össze, hogy a gazdaság társadalmi főszereplői — az egyén, a családi háztartás, a vezetés és a kollektívák stb. — nincsenek abban a helyzetben, hogy kellő önállóságuk birtokában úgy érezzék, tapasztalják: sorsuk alakítása döntően rajtuk múlik. A magját ennek mikroökonómiai szervezetekben a munkavállalói és a gazdapozíció eltávolodottságában talárjuk meg. És most amikor az állami szektorban is ezen ellentmondás feloldásán munkálkodnak,a termelőszövetkezetek több évtizedes tapasztalata, pozitív és negatív tanulságai életszerű mintául szolgálhatnak. Ezért hangsúlyoztam az egyes dolgozó és a közösségi tulajdon alanyi jogainak és kötelességeinek szimmetriáját. A tulajdonosi mivolt rendezettsége eleve magában foglalja a tagok, a vezetők, hatékonysági érdekeltségének magasabb fokú intenzitását, és mivel a közös tőkevagyon értéké1988. március 16-án, szerdán 18 60 nek megőrzése, valamint növelése a boldogulásuk alapforrása, ezért ez az érdek tartalmazza szükségszerűen a hosszú távú kritérium mozzanatát is. Ahol a tulajdonosi mivolthoz kapcsolódik a munkaviszony, ott vezetőnek és beosztottnak egyaránt fáj az, ha károk keletkeznek a feltételekben, csappan a hozam, veszteség következik be. De közvetlen előnyt érez attól is, ha nemcsak munkadíjra telik, hanem a jövendő kereseteket ma megalapozó gazdaságos befektetésekre is. A dolgozók és a vezetés ilyen viszonylag egybeeső anyagi érdekeltsége jelenthet társadalmi bázist minden jó vezető és alkotó szakember mögé, hogy támasza legyen a vállalkozások végigvitelében, az észszerűtlen külső beavatkozások kivédésében. Ám a hosszútávú és a rövidtávú, de intenzív érdekeltség nyomán készülő vállalati, szövetkezeti stratégiák egyben az élet mély áramlásai, melyek felhajtóerőül szolgálnak a népgazdasági tervezés és a gazdaságpolitika számára is. Indoklásomat egy latin mondással zárom: Dixi et salvavi animam meam. Elmondtam, a lelkiismeretem megnyugodott. Hadd reméljem viszont, hogy az önöké egy kissé nyugtalan lett. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy még két képviselőtársunkat hallgassuk meg. Holnap korábban végzünk. Csipkó Sándor, Bács-Kiskun megye képviselője kap szót. CSIPKÓ SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Előszöris kegyelmet kérek. Holnapról ide szerkesztettek. Családiassá vált a hangulat a szövetkezeti törvény tárgyalásakor. Egy történettel szeretném kezdeni. Tavaly történt meg. Egy japán újságíró kereste fel a szövetkezetet és feltette nekem a kérdést, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom mit adott a parasztságnak. Mondtam azokat az adatokat, amelyek mezőgazdaságunkat jellemzik, azzal, hogy nem vagyok benne biztos, egy más szervezeti rendszerben mit hozott volna a mi parasztságunk a nemzet asztalára, hozzátéve azt is, hogy a mi parasztságunk rendkívül alacsony műveltségi fokon volt tartva és nem tudni, hogy a korszerűbb gazdálkodásban hogyan tudott volna eligazodni. De rámutattam egy képre, ami az irodám falán van. Azt egy falubeli bácsi festette, talán még a naiv színvonalat se éri el, lehet, hogy a művészek giccsnek tartanák, de ez a kép egy roggyant tanyát ábrázol, ahol egy fiatal mezítlábas parasztcsalád áll szomorúan, az anya és a kislány sírva néz a 6-8 éves bátyja után, aki kis batyujával megy szolgálni. Amíg meg nem szoktam ezt a képet, mindig elérzékenyültem. Azt mondtam ennek a japán újságírónak, hogy abban viszont nagyon biztos vagyok, hogy ez a szövetkezeti mozgalom szüntette meg azt a megalázó cselédsorsot, ami a parasztságnál jelentkezett korábban. Elhangzott a bevezető előadás, a bizottság megbízásából előttünk fekszik ez a törvénytervezet. Mit írnék én mottóként ide? A gazdaszerep visszaadása, a gazdaszerep keresése. Az előttem felszólalók jól megtépázták amit én itt szépen összeállítottam, de hadd mondjak azért ebből annyit: a korábbi években poli-