Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1821 Az Országgyűlés 23. ülése, pénzeket vagy azoknak egy nagy részét a tanács ne előlegezné meg az útépítés és a hídépítés számára. Úgy vélem, hogy ez egy új jelenség, ezzel örömmel szembe kell nézni és csak ezzel a közös összefogással lehet valóban útjainkat bővíteni és útállapotainkat megtartani. Kérdések merültek fel, hogy milyen ütemben építjük tovább az autópályákat. Nem hiszem, hogy a tisztelt Országgyűlés előtt kellene erről beszámolnom, de az kétségtelen, hogy néhány olyan fontos irányban félbehagyott autópálya-építésünk van, aminek befejezése nem kerülhető el. Ilyen valóban a nyugati kapunkat összekötő Ml-es út. Ezen belül is van három olyan városunk, amelyek elkerülése éppen műemlékvédelmi okok miatt nem tűr tovább halasztást. Ide tartozik Sopron, beletartozik — sajátos okok miatt — Mosonmagyaróvár és stratégiai okok miatt is Győr. Ezek elkerülése egyszerűen a mindenkori pénzforrások „megerőszakolásával" meg kell hogy valósuljon. Félbehagytunk egy utat, illetve nagyon lassan építjük Kecskemét irányába. Úgy vélem, nem igényel igazolást, hogy legalább Kecskemétig, az első nagyvárosunkig dél felé, el kell jussunk. Ez vonatkozik a 3-as út építésére is, amelynél nagyon komoly döntések előtt állunk, tekintettel arra, hogy Gyöngyös térségében a szénbányászat igen jelentős területeket foglal el. Ezek a szénbányák rendkívül nagy pénzeszközöket igénylő útáthelyezéseket igényelnek. Meg kell gondolni, hogy nem kellene-e a bányaépítéssel, a bányamunkákkal együtt az útépítésnek a végleges nyomvonalát is meghatározva az M3-as autópályát gyors ütemben tovább építeni és legalább Füzesabonyig eljutni. Néhány szót engedjenek meg, hogy a járművekkel kapcsolatban szórjak. A törvény ugyan nem teljes értékűen, de tartalmaz bizonyos utalásokat arra, hogy miért fontos az, hogy a szervizszolgálat, a beszerzett járművek alkatrész-ellátása, utánpótlása, a javítószolgálat megteremtése törvényszinten szabályozott legyen. Ebben könnyen engedhettünk volna és nem kellett volna a törvényben, a közúti közlekedési törvényben ezzel foglalkozni akkor, ha arra az egyszerű álláspontra helyezkednénk, hogy a közlekedés egyszerűen „eszközvásárló". Tehát tulajdonképpen a közlekedésnek mindegy, hogy milyen forrásból származik az az eszköz, amit meg tud venni, és mindegy, hogy milyen javítószolgálat javítja ezt meg, a lényeg, hogy a közútra, ha kikerül, olyan műszaki állapotban legyen, hogy a biztonságos közlekedés feltételeinek megfeleljen. Ismerve a magyarországi személygépkocsi és tehergépkocsi beszerzési lehetőségeket, hozzánk tartozik a javító szolgálat egésze, tudjuk ennek alkatrész-ellátási gondjait, ezért nem vonhattuk meg ilyen könnyen a vállunkat, hogy ez egyszerű kereskedelmi ügy és majd a kereskedőknek lesz érdeke, hogy jó autót adjanak el és azt jó alkatrészekkel lássák el, ezért ma feltétlenül időszerű és szükséges volt nemcsak kereskedelmi törvényeinkben, hanem itt, ebben a törvényben is ezt a gondolatot szerepeltetni. Több képviselő szólt a villamos-, metrókocsik hazai gyártásáról és a nagyvasúti szerelvények hazai gyártásáról. Bére ez elvtárssal szót váltottunk, és úgy 188. március 16-án, szerdán 1822 gondoljuk, hogy ez az ipari struktúraváltás keretébe tartozik majd, de azért itt, egy gondolatot el kell mondani. A magyar közlekedés soha nem lesz akkora vásárló a magyar ipar, főleg a magyar járműipar számára, hogy a magyar járműipar valamennyi termékét tartósan meg tudja venni. Tehát, ha azok a termékek egyben nem exporttermékek is, akkor a magyar közlekedés nem tudja felvenni az esetleg egyedi, vagy nagyon kis volumenben gyártott járműveket. A másik, ez már a kereskedelempolitikából ered, nem megbízható vásárló a magyar közlekedési rendszer. A vasúti közlekedés bizony nagyon sokszor megrendel járműveket, és a csökkenő beszerzési források miatt esetenként több fázisban lemond korábbi megrendeléseket és ezzel már olyan kis szériára zsugorodik össze a hazai gyártás, amely semmiképpen sem gazdaságos. Nem mélyednék el ebben, csak arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy tudunk-e gyártani valamilyen eszközt — ez talán a dolognak az egyik fele —, a jövőben feltétlenül csak az egyik fele —, hanem, hogy ezekkel mit tudunk kezdeni, tudjuk-e használni, tudjuk-e gazdaságosan üzemeltetni, és nincs-e talán valahol egy kicsit olcsóbb, amely kicsit kevesebbet tud ugyan, és azért a céljainknak megfelel, mert akkor feltétlenül azt kell beszerezni. Az ellenőrzésről. Előadói beszédemben nem szóltam az ellenőrzés kérdéséről és örülök annak, hogy képviselő elvtársak valamennyien valamilyen módon érintették ezt a kérdést és úgy gondolják, úgy érzik, hogy a közúti közlekedés — mint veszélyes üzem -, feltétlenül jelentős mértékű ellenőrzést igényel. Én ezzel természetesen egyetértek, csak nem mertem elmondani előadói beszédemben azért, nehogy egy újabb hatósági jelenséget dokumentáljak, de valóban ellenőrzés nélkül nem tudunk a közutakon élni, és ezek az ellenőrzések, a következő évtől, vagy már ebben az évben kiegészülnek környezetvédelmi ellenőrzésekkel, káros anyagkibocsátási ellenőrzésekkel is. Az útvédelemről. Talán a legfontosabbnak tartom az egyébként szűk kapacitású útjaink védelmét. Miről van szó? Magyarországon eddig szinte nem tudtuk szabályozni az építkezéseket olyan szempontból, hogy az a közúti forgalmat ne, vagy csak kis mértékben zavarja. Emlékeztetek arra, hogy milyen módon folynak fő útvonalaink mellett az épülettatarozások, rekonstrukciók, félbehagyott állványozások, ottmaradt építőanyagok és emlékeztetnék — talán nem a legjobb példát hozom, de — a szállodaépítésre a Duna-parton. Talán valamennyien közlekedtünk a Roosevelt téren és nem vettük észre, hogy az építkezés folyik. Tehát csak egy példát akartam felhozni, amely bizonyíték arra, hogy lehet úgy is építeni - egyébként Európában mindenütt úgy építenek —, hogy meghatározott rendet teremtenek az építés és a forgalom között. Úgy vélem, hogy ezt nekünk mindenképpen biztosítja a jövőben a törvény, hogy eredményesebben tudjunk célhoz jutni. Még egyet azért a magunk önkritikájaként elmondok. A képviselő elvtársak fölvetették, hogy valóban az országos közúthálózaton, de máshol is sok olyan,