Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1795 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1796 kedelmi áruterítési, tömegközelekedési és kommuná­lis szállítások az üzemeltetőket sok esetben nem meg­felelő műszaki állapotú járművek használatára kény­szerítik. Ezek a közúti járművek a forgalombiztonsággal kapcsolatos legfontosabb követelményeknek ugyan megfelelnek, azonban esztétikai, környezetvédelmi, üzemanyagfogyasztási szempontból lényeges hiányos­ságokkal rendelkeznek. Összességében költséges, illet­ve gazdaságtalan üzemeltetést eredményeznek. A tör­vénytervezet a forgalomba helyezés utáni alkatrészel­látást a gyártómű, az importjármű beszerzése esetén az importáló feladatává teszi. Úgy rendelkezik, hogy a javító és karbantartó tevékenység műszaki feltétel­rendszerét és a járműállomány egyéb műszaki ellátási követelményeit jogszabály, s ezen belül úgy vélem, a jogalkotó a törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályt értett, és szabvány határozza meg. Komoly gondot jelent és fog a jövőben is, hogy az alkatrész forgalmazó nagyvállalatok nem is ismerik, s így nem is veszik kellőképpen figyelembe a javító­karbantartó szolgáltatást végzők igényeit, továbbá azt a tényt, hogy a járműpark egyre öregebb lesz, így az alkatrész igénye is évről évre növekszik. Véleményem szerint e területen olyan, ha nem is törvényi, de leg­alább kormányszintű szabályozást kellene kialakítani, amely elősegítené az alkatrész igények volumenének pontosabb felmérést, a választék bővítését, a nagyke­reskedelmi vállalatok monopolhelyzetének kiküszö­bölését. El tudok képzelni például egy olyan megoldást is, hogy a gyártómű és a javító karbantartó szolgáltatás közvetlen kapcsolatot építsen ki valamilyen szerve­zett formában, így lehetőség nyílna az igények ponto­sabb, gyorsabb kielégítésére. A járművek műszaki ellá­tásával kapcsolatban végezetül szeretném még elmon­dani; gondként jelentkezik a megyében, gondolom or­szágosan is, hogy a téli időszakban a diesel üzemű jár­művekhez az alacsony dermedéspontú gázolaj nem kellőképpen biztosított. Emiatt főleg az elmúlt év szokatlanul hideg telén komoly zavarok keletkeztek. Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, az általam felvetett problémák is jelzik hogy a közlekedésnek milyen alapvetően fontos terü­letéről van szó. Ezért annak megfelelő szintű, körülte­kintő, a konkrét feladatokat jól meghatározó szabá­lyozását feltétlenül szükségesnek tartom. Végezetül szeretnék szólni egy sok gazdálkodó szerv által vitatott kérdésről, a közületi szervek gép­járműhasználatáról. Egyetértek azzal, hogy a törvény adjon elvi jellegű felhatalmazást a Minisztertanácsnak e terület szabályozására. Ezzel együtt azonban a Mi­nisztertanácsnak a megváltozott gazdasági és gazdál­kodási körülményekhez igazodóan kellene e területet szabályozni. Ma egy vállalat önállóan dönthet sök mil­liós esetleg milliárdos beruházásról, ugyanakkor nincs lehetősége egy személygépkocsi megvásárlására. Azért javaslom, hogy a Minisztertanács tekintse át a jelenle­gi szabályozást és ezen indokok alapján szélesítse a vállalatok ezirányú jogosultságát. Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről a törvénytervezetet az általam elmondottakkal is megerősítve elfogadásra javaslom. Meggyőződésem, hogy jól fogja szolgálni az ágazat azon feladatait, amelyeket a társadalom hosszabb tá­von tőle elvár. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Bács-Kiskun megyéből dr. Tóth An­tal képviselőtársunk következik. Dr. TÓTH ANTAL: Tisztelt Országgyűlés! Miniszter elvtárs expozéjában szólt azokról az okokról, amelyek a közúti közlekedés törvényi szabá­lyozását aktuálissá teszik. Az általa mondottakhoz most hozzáteszem, hogy a remélhetően tovább fejlő­dő idegenforgalom és a gyártási kooperációban az utóbbi hetekben ismertté vált információkra figye­lemmel a hazai személygépkocsi állomány eddigi dina­mikusabb emelkedése a közúti forgalom további növekedését vonja maga után. A forgalom növekedé­sével párhuzamosan a közúti közlekedés feltételrend­szere változott ugyan, de a változást ellentmondásos­nak látom. Csak kismértékben növekedett a közutak hossza és egyre lassuló ütemben folytatódik az uatópálya építési program. Ezzel szemben az utak kiépítettsége, szélessége nem felel meg a korszerűség követelményei­nek, de a mi hazai szükségleteinknek sem. Sőt évről évre romlik az ország úthálózatának az állapota és ma már annyi pénzt sem fordítani fenntartására, mint amennyi az állapot szintentartásához elegendő. A közúti közlekedés ilyen feltételei mellett hazánkban a közlekedésbiztonsági helyzet nem jó. A sérüléses közúti közlekedési balesetek száma az országban 1970 és 1987 között 19-23 ezer között ingadozott. Baleseti helyzetünk súlyosságát azzal kívánom érzé­keltetni, hogy az utóbbi húsz év alatt 34 ezren haltak meg közúti közlekedési baleset következtében, ami megfelel például Kiskunfélegyháza lakosságának. Meg­döbbentő! Magyarországon ezer baleset 85 ember éle­tét követeli, Angliában ugyanez 20. Hazánkban a balesetek előfordulásának gyakorisá­gában tájegységenként is lényeges különbségek van­nak. 1985-ben Bács-Kiskun megyében ezer balesetből 114-en haltak meg s ez az arány több mint harmadá­val magasabb az országos átlagnál. Ennek az átlagos­nál nagyobb forgalomsűrűség, és a megye úthálózatá­nak minősége közötti összhang hiánya az egyik alap­vető oka. Ilyen körülmények között tehát éppen elég tenni­valónk van a helyzet javítása érdekében, ezért a tör­vényjavaslathoz elsősorban a közlekedésbiztonság szempontjából kívánok szólni. A közlekedésbiztonság foka a mi viszonyaink között jórészt a közlekedésben résztvevők magatartásán, felelősségérzetén és tudatán, szabályismeretén és tiszteletén, fegyelmezettségén és nem utolsósorban egymás iránti megbecsülésén, meg­értésén múlik. Emellett azonban minden lehetségest meg kell tennünk a közúti közlekedés feltételrendsze­rének javításáért és véleményem szerint az elfogadásra kerülő törvénynek ez kell hogy legyen az egyik leg­fontosabb célja és feladata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom