Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1749 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1750 körű dialógus, közös út, céltudatos munka, kibontakozás és eredményes jövő. A kivitelezés módját — zárógondolatként, az emlékkövek után — egy könyvemlékből Babits szavait idézve fogalmazom meg: „Mindenik embernek lelkében dal van. És a saját lelkét hallja minden dalban, — És akinek szép a lelkében az ének. Az hallja a mások énekét is szépnek." Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úr beszámolójával egyetértek. Hiszem, hogy a Tisztelt Ház visszajelzése méltó módon fejezi ki az elismerést s az inspiratív támogatást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy végighallgattak. (Taps.) ELNÖK: Dr. Nagy Gyula képviselőtársunk következik. Dr. NAGY GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nincs könnyű helyzetben az, aki egy ilyen széles körű és nagyon gazdag tartalmú beszámolóhoz kíván pár percben — felelősen — hozzászólni. Mégis megpróbálom. Teljes mértékben egyetértek Miklós államtitkár úr általános és részletes értékelésével az állam és a hazai egyházak viszonyáról; hogy ez a viszony jó, rendezett, és egyre inkább mélyül, gazdagodik. Hála és köszönet azoknak, akik ennek a jó viszonynak a kimunkálásáért övtizedeken keresztül fáradságot, gyanúsításokat, nehézségeket vállalva fáradoztak. És talán megérti az Országgyűlés, ha itt különösen is hálával gondolok arra, aki ezen a helyen előttem ült és aki egyházunk püspöki vezetője volt: dr. Káldy Zoltánra. Ő hosszú időn át végezte itt a szolgálatot. Szeretném méltóan folytatni munkásságát. De őszinte köszönet és hála azoknak is, akik ma ezért a jó viszonyért fáradoznak — mindkét oldalon. Elsősorban hadd fejezzem ki egyházam, a Magyarországi Evangélikus Egyház, gyülekezeteink és híveink köszönetét kormányzatunk iránt és személy szerint is Miklós Imre államtitkár úr iránt, aki itthon és külföldön is elismerten, megbecsültén évtizedek óta ebben a szolgálatban áll. Hadd köszönjem meg budapesti közvetlen munkatársainak és vidéken a megyei egyházügyi hivatalok munkatársainak a segítségét ennek az őszinte, jó viszonynak a közös munkálásában. Mi jellemzi ma a magyarországi egyházak életét? — Csak néhány fontos vonást szeretnék röviden megemlíteni. Először is az, hogy hazánkban vallásos hitüket, meggyőződésüket vallásos emberek, egyházak, vallásfelekezetek szabadon vallhatják és gyakorolhatják. És hogy nemcsak lehetőségük van erre, hanem ha a hitük mögött ott áll az életük is, akkor megbecsülésben és tiszteletben van részük társadalmunkban. Egy másik jellemző vonás az, hogy egyházunk és hívő emberek meggyőződése szerint az Isten hit nem elfordít ettől a való világtól és annak feladataitól, — hanem ellenkezőleg: a szív belső hitének min- I den pillanatban át kell alakulnia segítő, cselekvő szeretetté a másik ember és a különféle emberi közösségek hánt, a családtól a társadalomig. Mert a szeretet elsősorban nem érzelem és nem szó, — hanem cselekedet! Teológiánknak az elmúlt négy évtized során ez volt a legfontosabb fölismerése — a cselekvő hitnek, a szolgálatnak a teológiája. A harmadik vonás, amit szeretnék megemlíteni, az, hogy az egyházak a teljes emberért kívánják végezni a munkájukat: az ember anyagi érdekeiért, a kenyeréért, az otthonáért, a becsületes munkájáért. És itt meg kell vallanunk bűnbánattal, hogy az egyházak nem mindig látták ezeknek az anyagi életfeltételeknek a fontosságát. Ugyanakkor azonban ezektől az anyagi vonatkozásoktól elválaszthatatlanul az ember szellemi, erkölcsi, lelki értékeiért is kívánnak szolgálni. Mindig baj van, ha ezt a kettőt elszakítják egymástól! — És kölcsönösen, mindkét területen károk keletkeznek. Szeretném itt aláhúzni azt, hogy rendkívül fontos, valóban, az anyagi-gazdasági előmenetellel együtt az értelmi képzés, a tanítás, oktatás. De ugyanakkor, ezzel együtt a nevelés is, az emberségre nevelés! Pascal szavait szeretném itt idézni, aki azt mondotta, hogy az ember két dimenzióban él: az értelme és a szíve, a tudás és a szeretet dimenzióiban, s mind a kettő alapvető az emberi élet számára. Mi ezt valljuk és ezt hirdetjük, s ezzel kívánunk szolgálni: a szellemi, erkölcsi, lelki értékekkel az emberség területén, régi történelmi hagyományaink szerint; és ma is ezzel kívánunk a társadalomban segíteni. Köszönettel hallottam én is tegnap Grósz Károly rruniszterelnökünk szavait arról a bizonyos levélről, amely éppen ezekről az emberi, döntő tényezőkről szólt, továbbá számos képviselőtársam szavait arról, hogy a mai nehéz gazdasági-társadalmi gondjainkból való kibontakozás egyik alapvető feltétele az erkölcsi értékek nagyobb megbecsülése, az emberségre való nevelés. Az egyházak abban kívánnak a legjobban segíteni, ami nekik adatott, egész népünk jövőjéért, gazdasági életünk, társadalmunk kibontakozásáért, s az igazi, teljes emberségnek a kibontakozásáért. Nagyon köszönöm Berecz János képviselőtársam, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának szavait arról, amit a hitről mondott. Valóban úgy van, hogy az igazán emberek hit nélkül, belső alapvető meggyőződés nélkül nem élhetnek. És a hit nem választhat el bennünket. Tiszteljük, megbecsüljük egymás hitét és segítjük egymást a hitnek, a szeretetnek és a felelősségnek az útján járni a közösség érdekében. Hadd mondjam meg, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb élménye volt számomra, amikor a moszkvai fórumon Gorbacsov főtitkár szavait hallgathattam az új gondolkodásról. Arról beszélt, hogy világunknak csak úgy van jövője, ha az emberekben ez az új belső magatartás, gondolkodás áttör: konfrontáció helyett az emberiség egységének a látása, a szembenállás és az önző biztonság helyett valamennyi nép és ember közös biztonsága és élete, és az élet-