Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1709 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1710 hogy ez a fontos funkció, a törvényhozás ennyire védtelen a magyar alkotmányban". Hozzáteszem a mai gyakorlat jellemzéséül, hogy védtelen és kiszolgáltatott, mert nélküle, helyette mások döntenek az Elnöki Tanács felhasználásával. így fordulhat elő legfrissebb példaként az, hogy az alapvető állampolgári jogok sorába tartozó külföldi utazásról és az útlevél kiadásának feltételeiről, valamint a tanácstörvény módosításáról is hetekkel ezelőtt tvr intézkedett, vagy az a hatszoros túltörvénykezés — hogy ilyen szakmai zsargont használjak —, amiről Török elvtárs szólt, a 600—100 arány. Ugyanakkor olyan alapvető állampolgári jogról, mint a gyülekezési jog, 1945 óta egy szót sem szóltunk. Ügy vélem, az egyre izmosodó parlamentarizmus, képviselői, testületi önbecsülésünk is indokolja, hogy a tisztelt Ház elfogadja a módosító indítványt a jogalkotásról és az ezzel összefüggő alkotmánymódosításról. Az országgyűlés tehát kapja viszsza, vagy inkább egyszer és mindenkorra vegye vissza a törvényalkotó jogát. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a jövőben nagyobb teher hárul a Házra, a képviselőkre, a parlamentet többször és hoszszabb időszakokra kell talán összehívni, talán nyüt parlamenti politikai vitákra volna szükség, talán a jelenlegitől eltérő parlamenti csoportosulásokra, talán profi képviselőkre, talán... talán..., talán ez egy másik ülésszak témája lehet. Amit a bizottsági ülések vitájából leszűrtem az az, hogy sok ellenzője is van a módosító javaslatnak. Ami engem illet, megmondom, számomra a módosító indítvány kompromisszum. Értelmes, hasznos, elfogadható kompromisszum. Nyíltan hozzáteszem viszont, én eredendően a törvényerejű rendelet teljes megszüntetését javasoltam, és mindettől függetlenül egy radikálisabb, az Elnöki Tanácsot megszüntető és egy „a Népköztársaság Elnöke" közjogi méltóság létrehozásának híve vagyok. Lehet, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy voltak és gondolom vannak is, akik a jelenlegi politikai gyakorlat megváltoztatására irányuló veszélyt látnak a mostani alkotmánymódosításban. Ha mást is mondtak eddig, vagy mondanak ezután, meggyőződésem, hogy ez motiválja őket. Szerintem azonban az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy továbbfejlődésünkre nézve a legnagyobb veszély a jelenlegi újraelosztási rendszerünkben, a politikai intézményrendszer jelenlegi struktúrájában, a többnyire csak frázisokban tetten érhető demokratikus politikai berendezkedés kezdetlegességében rejlik. Kezdjük hát el mindezek korrekcióját azzal, hogy a törvényalkotásnak ne csak formai joga, hanem érdemi, valóságos gyakorlata is adassék meg az országgyűlésnek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Korom Mihály Bács megyei képviselő következik. Dr. KOROM MIHÁLY: Tisztelt Országgyűlés! Én is osztom azoknak az álláspontját, akik szerint fontos törvényjavaslat került a tisztelt Ház asztalára. A maga nemében, legalábbis nálunk eddig egyedülálló a vállalkozás is, nevezetesen az, hogy törvényt hozunk a jogalkotásról. Hogy a javaslat most került napirendre, a törvények meghatározó szerepének társadalmilag indokolt erősítése mellett kifejezi a legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti testületünk fontos szerepének és jelentőségének tényét is, államéletünkben, egész társadalmunkban, egyezően a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájával. Közismert, hogy a szocialista állam és a jog milyen szerepet tölt be a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének védelmében, a társadalmi viszonyok fejlesztésében, az állampolgárok jogainak intézményes biztosításában, egyúttal pedig kötelezettségeinek megállapításában is. Felszólalásomban nem tudok ezúttal elmenni — mint egykori igazságügyminiszter sem — amellett, hogy ne említsek meg két körülményt a jogi szabályozás témaköréből. Az első: egy régi illúzióról. A magyar munkásmozgalom felszabadulás előtti harcosaitól hallottam: annak idején az volt a véleményük sokuknak, hogy ha majd a régi társadalom romjain elkezdődik az új építése, elég lesz néhány alapvető jogszabály megalkotása, a többit pedig elrendezik a felszabadult embereket irányító erkölcsi normák. Hogy ez a vélekedés valóban illúzió volt, jól példázza a gyakorlati élet. De az a tény is, hogy most majd — mint hallottuk — több ezer, más adatok szerint több mint 13 ezer, főleg alacsonyabb szintű jogszabály, vagy jogszabálynak tartott rendelkezés hatályon kívül helyezésére került már részben, vagy kerül ezután sor. A második megjegyzésem az, hogy az igazságügyi kormányzat korábban is, jelenleg is, eredményében nem sok sikerrel járó erőfeszítéseket tett a bürokrácia ellen, a jogrendszer áttekinthetőségéért, a túlszabályozás elburjánzásával szemben, amely abból a nézetből táplálkozott, hogy jogszabállyal lehet rendezni olyan társadalmi viszonyokat is, amelyeknél az élet bebizonyította, hogy meddő az ilyen próbálkozás. Ezzel a felfogással és gyakorlattal is úgy vagyunk, hogy általában mindenki egyetért a túlszabályozás és a részletekben elvesző jogi előírások hiábavalóságával, kivéve a saját területét. Véleményem szerint a kormánynak most már az eddiginél hatékonyabb intézkedéseket és feltételeket kell teremteni ebben a kérdésben. Különben ez az én felhívásom magától értetődően, vonatkozik az Alkotmányjogi Tanács tevékenységére is. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett törvényjavaslat fontos vezérlő gondolata, hogy a szilárd jogi bázis a szocialista társadalom sikeres építésének egyik fontos feltétele, az irányítás nélkülözhetetlen eszköze. Ezzel az eszközzel azonban jól kell tudni élni és jól kell tudni bánni. Ha azt mondjuk, hogy az előterjesztés az elmúlt négy évtized jogalkotási gyakorlatának kritikai elemzéséből és a tudományos megállapítások ötvözéséből levont következtetéseken alapul, teljesen igaz megállapítást teszünk. A jogalkotás folyamata, főleg annak gyakorlata