Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1677 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1678 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslatokhoz több hozzászóló nem jelentkezett, a vitát lezárom. Következik Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes válasza. Dr. MEDGYESSY PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a hozzászólásokért, szeretnék köszönetet mondani a reális hangvételért, ami jellemző volt a közel egynapos vitában. Furcsán hangzik, de azt hiszem mégis igaz, hogy a kormányt ez nem könnyebb, hanem nehezebb helyzetbe hozza. Akkor ugyanis, hogyha egy parlament minden egyes hozzászólója újabb követelményeket támaszt, igényeket jelent be, irreális feltételeket szab, akkor könnyű a kormánynak azt mondani, ezeket nem lehet teljesíteni. Nehéz a helyzet akkor, amikor a reális hangvétel következtében olyan témák kerülnek terítékre, amelyekről tudjuk azt, hogy fontosak és amelyekről nekünk is úgy kell vélekednünk, hogy a következő időszakban meg kellene oldani. Nehéz ez a helyzet azért is, mert még e nagysúlyú felvetések közül is nagyon erősen szelektálnunk kell, hogy melyek azok, amelyek teljesíthetők, amelyekben rövidebb távon vagy hosszabb távon előre lehet lépni. Segítség volt a hozzászólások döntő többsége és úgy gondolom, ki kell emelni azt is, hogy ez erőt ad a további munkához. Egyúttal serkent arra is bennünket, a kormány egészét, hogy feltárjuk azokat a gyengéket, amelyek szükségképpen benne vannak munkánkban, nem szándékaink miatt, hanem következményképpen. Majdnem minden hozzászóló érintette a jelen és a jövő konfliktusát. Ez valós ellentmondás, amellyel együtt kell élni. A kormányprogramnak is szerves része, hiszen a jelen feladatait is meg kell oldani és garantálnunk kell, biztosítanunk kell azt is, hogy hosszabb távon is megtaláljuk majd a megoldásokat. Ezt talán a legérezhetőbben Bánffy György színművész fogalmazta meg. Ehhez szeretnék egy gondolattal kapcsolódni: Nekünk azzal is számolnunk kell, hogy nincs távlat közvetlen jövő nélkül. Nem tudunk úgy a távlatokkal foglalkozni, hogy a közvetlen jövő ügyeit ne oldanánk meg. Ez nem ment senkit sem fel az alól, hogy a távlatok kérdésével is foglalkozzunk, hogy a jövő megalapozásában is eredményeket érhessünk el. Több hozzászólásban kicsendült az a szándék, jó lenne, hogyha nagyobb előrehaladás történt volna az elmúlt időszakban a kormányprogram megvalósítása terén. Nem lehet ezekkel nem egyetérteni. De persze azt nagyon világosan látni kell, hogy itt két dolgot — a cselekedeteket és az eredményt — külön kell választani. Számon kell és lehet kérni a kormánytól mindig, a következő időszakban is — és joggal eddig is — a cselekedeteinek intenzitását, a cselekedetek mértékeit, de nem lehet még számonkérni az eredményeket. A gazdasági életnek törvényei vannak. Azok a folyamatok, amelyek ma lejátszódnak, olyan döntéseken alapulnak, amelyeket évekkel ezelőtt hoztunk meg. És azok a döntések, amelyeket a jövő évben a kormányprogram alapján, az új adórendszer működtetése során a vállalatok és a népgazdasághoz, annak a hatásai szükségképpen a gazdasági folyamatokba hónapok múlva valószínűleg inkább egy-két év múlva jelentkeznek. Tehát jogosnak tartom a cselekvés számonkérését, de nem tartom jogosnak ma még az eredmények számonkérését. Ez nem jelenti azt, hogy erre nem kell, hogy sor kerüljön egy meghatározott idő után. Köszönjük azokat a megjegyzéseket, amelyek arra vonatkoztak, hogy világos, nyílt beszéddel lehet partnerekre találni a nagyon kellemetlen feladatokhoz is. Mi ezen az úton járunk, ezt szeretnénk. Azt is meg kell mondani, talán nem mindig sikerül, különösképpen a pénzügyek világában, ahol bonyolult összefüggések vannak, kialakult szakzsargon, olyan kifejezések, amelyeket talán nem mindenki tud kezelni és nem mindenki tud érteni sem. Igyekszünk ezeket úgy megfogalmazni, több információt adni a kormány részéről a képviselőknek, hogy eligazodjanak a bonyolult összefüggések között. Lehetséges, hogy ezek még nagyon kezdeti lépések csak. Felvetődött, hogy nincs, illetve nincs elegendő alternatíva az elgondolásaink között. Erre részben van magyarázat: az, hogy rendkívül leszűkített a mozgásterünk. Nemcsak a fantáziánk szegényes talán, hanem a mozgástér nagyon szűkös. Néhány ponton volt és van is alternatív javaslatunk, olyanok, amelyek persze részkérdésekre vonatkoznak, legyen az családi pótlék és az anyasági segély kérdése. Volt alternatív javaslatunk az adórendszer kérdéseiben a múltkori ülésszak során, és erre törekszünk, ez a szándéka a kormánynak most is. A kormányzati munka átszervezésének is egyik lényeges eleme, hogy több lábon álló, olyan kormányzati munka folyjon, amely során felszínre kerülhet többfajta megközelítés és ebből lehet a legértelmesebb és a legjobb megoldásokat kiválasztani. Pártolni kell, hogy ezek az érett alternatívák a későbbiek során a Parlament elé is kerülhessenek. Tehát ezt mint munkamódszert indokoltnak és jónak tartjuk. őrömmel értek egyet azokkal a hozzászólásokkal, amelyeknek a kicsengése az volt, hogyha kevés is amink van, de azt legalább hasznosan, jól használjuk fel. Ez tűnt ki az egészségügyi bizottság állásfoglalásából, sok orvosképviselő hozzászólásából. Engedjék meg, hogy ne idézzem mindegyiküket név szerint. Azt gondolom, hogy ez a reális gondolkodásmód és ehhez kell segítséget és támogatást kapnia mindenkinek, aki ezen a téren cselekedni akar. Megköszönöm a szakszervezet részéről elhangzottakat, a Központi Bizottság támogatását, a terv- és költségvetési bizottság állásfoglalását, amelyek gondokkal és problémákkal együtt is úgy találták, hogy ez olyan reális terv és költségvetés, amely az adott körülmények között szükséges és megvalósítható. Szeretnék néhány kiemelt témára külön is visszatérni. Nem ígérhetem, hogy minden felvetésre kitérek — hiszen egy hosszú vita végén vagyunk, de a leglényegesebbekre mindenképpen és néhány olyan kérdésre, amely további munkánk szempontjából is jelentőséggel bír.