Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

1647 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1648 megőrzését. A brossurak és felhívások nem pótolják az objektív feltételeket. Tisztelt Országgyűlés! A közigazgatás átszervezésének és az önállóság nö­vekedésének keretében a helyi tanácsok és a tanácsi dolgozók felnőttek feladataikhoz. Ekkorra azonban szétfoszlanak a feltételek, és maradnak a helyi szervek felelősei mindannak, legyen az lakáskérdés, szociál­politika, az ifjúság, a sport vagy kulturális élet, ame­lyekhez hiányoznak a reális alapok. Milyen nagy kár mindezekért! A minap azt hallottam valakitől, hogy ha rajta áll­na, mondjam meg a Medgyessy elvtársnak, akkor iga­zán demokratikussá és minden további vita nélkülivé tudná tenni a költségvetési keretek elosztását. A taná­csok számára, miután gazdálkodásuk közvetlenül ösz­szefügg az életszínvonal-politikával, a lakosság közér­zetével, politikai hangulatával, kiszámítaná a rendel­kezésre bocsátandó összeget, és az egészet lélekszám alapján, nyílt formában osztaná szét a megyék között. Hogy egyik helyen fejlettebb, máshol pedig kevésbé fejlett az intézményi ellátottság, ezt nem volna szabad figyelembe venni, mert az ellátottabb területen az egységes pénzalap nagyobb hányadát fordítanák fenn­tartási feladatokra, más területen pedig több maradna felzárkózásra. Azt mondja, ez felelne meg manapság a nyílt, demokratikus követelményszintnek a miniszté­rium részéről. Válaszomat, miszerint azért már mindenfelé mon­dogatják, hogy a tanácsi pénzalap egységes, és való­színű csupán feledékenységből hagyták két kormány­zati szervhez, OT-hez és PM-hez is kapcsolódni, aztán meg hogy ilyen fene nyílt módszer esetén vajon mire fordítanák egyes főhatóságok az alkudozásokba fekte­tett időt és energiát, meg hogy a bázisszemléletű ter­vezési módszer azokon mégiscsak segít, akiket nem idegesítenek sem a tavalyi, sem az ezévi bajok, meg hogy a normatív tervezés izgalomba hozhatná, esetleg felkavarná az állóvizeket, a racionális gazdálkodás in­gereivel gyötörné a helyi szerveket, nem tudni miért, de vitapartnerem nem akarja elfogadni. De remélem, Medgyessy elvtárs sem neki ad igazat. A panaszkodó tanácsi vezetőknek azt szokták mondani a felettes szervek, hogy a kiesést pótolja a szervezőkészséggel, a lakosság önkéntes részvételének bevonásával. A vidéki ember, különösképpen a kisebb településeken valóban megszokta, hogy ha fordítani akar közvetlen létfeltételein, akkor ennek nem lehet nézője, hanem csak résztvevője. E forrás nemcsak pénzbevételt jelentett, hanem az emberek bizalmának tanújelét is, ami pedig a közéleti vezető legeslegfonto­sabb létfeltétele. Ez az egészséges közgondolkodás és magatartás­mód természetessé teszi, hogy mindenkinek minde­nért meg kell dolgoznia. Aki lakást akar magának, az szorgalmas és igyekvő legyen a munkahelyén, mert csak akkor kaphat vállalati támogatást. Aztán kellő toleranciával illeszkedjék a család, a társadalom kö­zösségébe, mert csak akkor fognak neki a többiek a házépítésben segíteni. Az ilyen társadalmi környezetben a tanácsi szervek is könnyen megtanulják a lakásgazdálkodást a lakás­építés helyett, az állam, a munkahely és az egyén köl­csönös felelősségérzetével és részvételével létrejövő együttműködést az állampolgár érdekében, az állam­polgár részvételével. Ez a feladat bonyolultabb, szélesebb klaviatúrája a megoldási módoknak, mint mikor a lakásigénylését a hatóságokhoz benyújtott állampolgár dühös tehetet­lenséggel nézegette, hogy milyen lassan emelik mások az ő lakásának falait, az állam pedig azt, hogy meny­nyivel gyorsabban emelkednek az árak, mint a falak. A nehezedő gazdálkodás körülményei között örömmel tapasztaltuk, hogy megyei szerveink támo­gatják a helyi tanácsok javaslatát, miszerint, ha keve­sebb a lakáskeret, akkor meg kell toldani nagyobb cselekvési szabadsággal, sokoldalú felhasználási lehe­tőséggel, és akkor nem kevésbé lesz kedves számunk­ra. A lakossági társulásokra, az önkéntes részvételi for­mákra visszatérve: ezek valóban nagy figyelmet érde­melnek. Nem véletlen, hogy a néhány prioritás kivéte­lével szinte mindenütt jelentősen csökkent megyei céltámogatások körében is kivételezett helyet kaptak a társulások. Ezekre nemhogy kevesebb, de éppen azért, mert többszörös lakossági hozzájárulást mozgó­sítanak, a települések gázbekötésének területén még szerény mértékben több ráfordítás is jut. Egyébként örülök, mert emlékezetem óta ez az első előterjesztés, amelyben végre megfogalmazást nyert, hogy a lakossági önkéntes befizetések nem pó­tolják a más területek rosszulszabott vagy kevésbé sikerült bevételi előirányzatait. Valóban így van, az Y utcai lakos, az Y utca, a saját érdekében hajlandó elsősorban áldozni. Ebből nem lehet pótolni a több műszakban, végletekig lehasznált tanácsi intézmény elodázott felújítását. Ezért nem szabad a szabályozott bevételek kieséseit pótolva láttatni az elkülönített célú önkéntes befizetésekkel. A lakossági társulások szervezése nagyon nehéz, göröngyös út, ahol a sikerért igen-igen meg kell dol­gozni. Ne sajnaják tehát az eredményt azoktól, akik­nek ez sikerül. Elég nagy baj lenne az, ha a lakosság áldozatkészsége elapadna, ha az emberek már a köz­vetlen környezetük érdekei iránt is érzéketlenek len­nének, örülni kell, minthogy más, rosszul kimért for­rásokat konvertálni, hogy száz gondjukban is megértik az összefogás szükségességét és szövik-erősítgetik a társadalom nagy érdekhálójának apró láncszemeit. Ezért nem szabad lehetetlenül nehézzé tenni a helyi állami szervek gazdálkodásának, önállóságának és fele­lősségének, elvekben már szépen megfogalmazott fel­tételeit, mert tanácsi indukció hiányában önmaguk­ban menthetetlenül elapadnak, kiszáraznak az önkén­tes források, megsokszorozza majd a gondokat és ba­jokat. A költségvetés lehetőségei tehát lesoványodnak. Sajnos, nem akarnak azonban karcsúsodni, néhány kivételtől eltekintve, az irányító szervek, melyek je­lentéseket gyűjtenek, irányelveket szülnek és szabá­lyozásokat szaporítanak szüntelenül. Amikor pedig kétségbeesve tapasztalják, hogy az élet és a helyi kez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom