Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

1647 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1648 megőrzését. A brossurak és felhívások nem pótolják az objektív feltételeket. Tisztelt Országgyűlés! A közigazgatás átszervezésének és az önállóság növekedésének keretében a helyi tanácsok és a tanácsi dolgozók felnőttek feladataikhoz. Ekkorra azonban szétfoszlanak a feltételek, és maradnak a helyi szervek felelősei mindannak, legyen az lakáskérdés, szociálpolitika, az ifjúság, a sport vagy kulturális élet, amelyekhez hiányoznak a reális alapok. Milyen nagy kár mindezekért! A minap azt hallottam valakitől, hogy ha rajta állna, mondjam meg a Medgyessy elvtársnak, akkor igazán demokratikussá és minden további vita nélkülivé tudná tenni a költségvetési keretek elosztását. A tanácsok számára, miután gazdálkodásuk közvetlenül öszszefügg az életszínvonal-politikával, a lakosság közérzetével, politikai hangulatával, kiszámítaná a rendelkezésre bocsátandó összeget, és az egészet lélekszám alapján, nyílt formában osztaná szét a megyék között. Hogy egyik helyen fejlettebb, máshol pedig kevésbé fejlett az intézményi ellátottság, ezt nem volna szabad figyelembe venni, mert az ellátottabb területen az egységes pénzalap nagyobb hányadát fordítanák fenntartási feladatokra, más területen pedig több maradna felzárkózásra. Azt mondja, ez felelne meg manapság a nyílt, demokratikus követelményszintnek a minisztérium részéről. Válaszomat, miszerint azért már mindenfelé mondogatják, hogy a tanácsi pénzalap egységes, és valószínű csupán feledékenységből hagyták két kormányzati szervhez, OT-hez és PM-hez is kapcsolódni, aztán meg hogy ilyen fene nyílt módszer esetén vajon mire fordítanák egyes főhatóságok az alkudozásokba fektetett időt és energiát, meg hogy a bázisszemléletű tervezési módszer azokon mégiscsak segít, akiket nem idegesítenek sem a tavalyi, sem az ezévi bajok, meg hogy a normatív tervezés izgalomba hozhatná, esetleg felkavarná az állóvizeket, a racionális gazdálkodás ingereivel gyötörné a helyi szerveket, nem tudni miért, de vitapartnerem nem akarja elfogadni. De remélem, Medgyessy elvtárs sem neki ad igazat. A panaszkodó tanácsi vezetőknek azt szokták mondani a felettes szervek, hogy a kiesést pótolja a szervezőkészséggel, a lakosság önkéntes részvételének bevonásával. A vidéki ember, különösképpen a kisebb településeken valóban megszokta, hogy ha fordítani akar közvetlen létfeltételein, akkor ennek nem lehet nézője, hanem csak résztvevője. E forrás nemcsak pénzbevételt jelentett, hanem az emberek bizalmának tanújelét is, ami pedig a közéleti vezető legeslegfontosabb létfeltétele. Ez az egészséges közgondolkodás és magatartásmód természetessé teszi, hogy mindenkinek mindenért meg kell dolgoznia. Aki lakást akar magának, az szorgalmas és igyekvő legyen a munkahelyén, mert csak akkor kaphat vállalati támogatást. Aztán kellő toleranciával illeszkedjék a család, a társadalom közösségébe, mert csak akkor fognak neki a többiek a házépítésben segíteni. Az ilyen társadalmi környezetben a tanácsi szervek is könnyen megtanulják a lakásgazdálkodást a lakásépítés helyett, az állam, a munkahely és az egyén kölcsönös felelősségérzetével és részvételével létrejövő együttműködést az állampolgár érdekében, az állampolgár részvételével. Ez a feladat bonyolultabb, szélesebb klaviatúrája a megoldási módoknak, mint mikor a lakásigénylését a hatóságokhoz benyújtott állampolgár dühös tehetetlenséggel nézegette, hogy milyen lassan emelik mások az ő lakásának falait, az állam pedig azt, hogy menynyivel gyorsabban emelkednek az árak, mint a falak. A nehezedő gazdálkodás körülményei között örömmel tapasztaltuk, hogy megyei szerveink támogatják a helyi tanácsok javaslatát, miszerint, ha kevesebb a lakáskeret, akkor meg kell toldani nagyobb cselekvési szabadsággal, sokoldalú felhasználási lehetőséggel, és akkor nem kevésbé lesz kedves számunkra. A lakossági társulásokra, az önkéntes részvételi formákra visszatérve: ezek valóban nagy figyelmet érdemelnek. Nem véletlen, hogy a néhány prioritás kivételével szinte mindenütt jelentősen csökkent megyei céltámogatások körében is kivételezett helyet kaptak a társulások. Ezekre nemhogy kevesebb, de éppen azért, mert többszörös lakossági hozzájárulást mozgósítanak, a települések gázbekötésének területén még szerény mértékben több ráfordítás is jut. Egyébként örülök, mert emlékezetem óta ez az első előterjesztés, amelyben végre megfogalmazást nyert, hogy a lakossági önkéntes befizetések nem pótolják a más területek rosszulszabott vagy kevésbé sikerült bevételi előirányzatait. Valóban így van, az Y utcai lakos, az Y utca, a saját érdekében hajlandó elsősorban áldozni. Ebből nem lehet pótolni a több műszakban, végletekig lehasznált tanácsi intézmény elodázott felújítását. Ezért nem szabad a szabályozott bevételek kieséseit pótolva láttatni az elkülönített célú önkéntes befizetésekkel. A lakossági társulások szervezése nagyon nehéz, göröngyös út, ahol a sikerért igen-igen meg kell dolgozni. Ne sajnaják tehát az eredményt azoktól, akiknek ez sikerül. Elég nagy baj lenne az, ha a lakosság áldozatkészsége elapadna, ha az emberek már a közvetlen környezetük érdekei iránt is érzéketlenek lennének, örülni kell, minthogy más, rosszul kimért forrásokat konvertálni, hogy száz gondjukban is megértik az összefogás szükségességét és szövik-erősítgetik a társadalom nagy érdekhálójának apró láncszemeit. Ezért nem szabad lehetetlenül nehézzé tenni a helyi állami szervek gazdálkodásának, önállóságának és felelősségének, elvekben már szépen megfogalmazott feltételeit, mert tanácsi indukció hiányában önmagukban menthetetlenül elapadnak, kiszáraznak az önkéntes források, megsokszorozza majd a gondokat és bajokat. A költségvetés lehetőségei tehát lesoványodnak. Sajnos, nem akarnak azonban karcsúsodni, néhány kivételtől eltekintve, az irányító szervek, melyek jelentéseket gyűjtenek, irányelveket szülnek és szabályozásokat szaporítanak szüntelenül. Amikor pedig kétségbeesve tapasztalják, hogy az élet és a helyi kez-