Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

1631 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1632 szerepkörnek, hogy a helyi érdekek megjelenjenek és érvényesüljenek a legfelsőbb szinten is. Mindehhez kétlépcsős tervezés szükséges, amely egyben megvalósítja az alulról tervezés-építkezés közösségszempontú elvét is. Pécsett már jól bevált az a városi szintű tervezési gyakorlat, hogy először a vezérlő elveket és a választási lehetőségeket tárgyalják, ezután ennek szellemében fogalmazzák meg a konkrét célokat. Ma már kiviszik — szó szerint — az egész testület munkáját az öt-hat tanácstagi körzetet felölelő tanácskozási központokba, ahol nyílt fórumon kerülnek megmérettetésre a körzet sajátosságainak szemüvegén keresztül. A városrész közvetlen céljait tanácstagi alappal és a teriilet saját fejlesztésére előteremtett forintjainak megduplázásával támogatja a városi tanács. A pécsi célokkal összefüggé fejlesztések, mint például a közműves infrastruktúrát bővítő elképzelések ezt meghaladó támogatást élveznek-élvezhetnek. Korábban csak szűk szakmai körök vitatták meg a településfejlesztés helyi gondjait, dolgait. Ez a gyakorlat győz meg engem, hogy a demokratikus tervezésben megnövekedett tanácsi felelősség megköveteli a gazdasági önállóság további fejlesztését is. Ezért tartom helyesnek, hogy a személyi jövedelemadót a jövőben, mint lehetőséget az előrelépésre, az önálló gazdálkodás terén a helyi tanács bevételét képezze. A tanácsi demokrácia szélesítésének a közügyekbe való alkotó beleszólás és az érdekképviselet dolgában történő előrelépés kapcsán vallom, a Tisztelt Háznak a törvény erejével is támogatni kell az önállósodó helyi tanácsokat. Tennünk kell mindezt azért is, mert gondjaink rendezésekor várható átmeneti feszültségek bevezetésében kulcscserep jut a helyi politikának. Ehhez pedig önállóság szükséges. Tisztelt Képviselőtársaim! Elkötelezettségemből eredően szeretném jelezni azokat a feszültséggócokat, amelyeket érzékelek, és azt közvetíteni felelősségemnek tartom. Már csak azért is fontos ez, mert választóimmal történő beszélgetésekből azt szűrtem le: ők úgy érzik: a vezetés nem ismeri valós problémáikat. Első jelzésem: mérlegelje a kormány, hogy miként lehetne mérsékelni a gyermekvállalás és nevelés várható gondjait. Én az egyszeri, tízezer forintos anyasági segéllyel szemben a családi pótlék további 100 forinttal történő emelését, így összesen 500 forintban való megállapítását szorgalmazom a gyermek 3 éves korán túl is. (Taps.) Ez sokkal kedvezőbb közérzeti hatást, a kormány melletti szimpátiát váltana ki, egyben a folyamatos segítséget testesítené meg az egyszeri támogatással szemben, amelyet nagyságrendje miatt sajnos nem biztos, hogy a gyermekekre költenének. Második jelzésem témája: segítség az idős embereken, főleg azért, hogy az idült, krónikus betegségeikhez szükséges gyógyszereket a társadalom ezek után térítésmentesen szolgáltassa számukra. Tisztelt Kormány! Tudom, javaslataimat könnyű volt megtenni, de hogy mindezt miből lehet fizetni, ez a gondolat már megizzasztott. Hosszas megfontolás után a megoldást a legkézenfekvőbb területen, a kormány szándékaiban találtam meg. Régi támadási felülete a kormánynak, hogy nem bír az úgynevezett nagyvállalati lobbyval, még mindig nem képes szándékainak megfelelő mértékben csökkenteni mindezen gazdálkodó szervezetek támogatását. Túlzottan szabadelvű — a milliárdos tételek ellenére — a felszámolás-szanálás kérdésében. Úgy érzem, ha szigorúbban lennének, és az esetleges, egy-két év múlva újra megismétlődhető szanálás helyett most a határozott felszámolást választanák, az erre elkülönített pénzalapból, valamint a támogatások radikálisabb kezelése alapján megmaradó forintokból elcsíphenénk annyit, amennyivel oldhatnánk az előbb említett két nagy társadalmi gondot. Ezzel megnyerhetnénk az idős emberek és az ifjúság szimpátiáját is, mérsékelhetnénk a népesség csökkenését. Harmadik jelzésem: már a 40-es évek elején is hangsúlyozta egyik tanulmányában Bibó István: a társadalmi reform, ha új utakat akar nyitni, ezt csakis az ifjúság által viheti keresztül. A legégetőbb gond: indokolt lenne egy új lakáspolitikai elképzelés kialakítása, ez magában foglalná a szociálpolitika mellett, az árpolitikai elvein túl, a támogatások rendszerét. Egyben feloldaná az egyenlőtlen területi teherviselést a lakáshoz jutás feltételeiben. Egységbe kell foglalni a munka, a munkahely, a lakás hármas kérdéskörét. Az építőipari tervezésben és ugyanakkor a hitelpolitikában is azokat a megoldásokat kell támogatni, sőt előtérbe helyezni, amelyek egyben megoldják a többgenerációs együttélést is. Ez a forma segít az elmagányosodó idős emberek gondjain, a gyermekek családi körben történő nevelésében, valamint a bölcsődei, óvodai ellátásban. Legfrissebb információim szerint — melynek örvendek - e kérdéskörben nyílt kapukat döngetek. Ezért kérem Medgyessy elvtárs válaszában térjen ki a kormány lakáspolitikai elképzeléseinek ismertetésére. Tisztelt Képviselőtársaim! Vizsgálat alá vettem az elmúlt tervciklusokat, valamennyiben hangsúlyozottak mai törekvéseink. Az egyensúlyra való összpontosítás, az ipar szerkezetének átalakítása, és egyben a gazdaságtalan termelés visszaszorítása, az első évekre a fogyasztás visszafogása, a befejezőkre pedig a mérsékelt előrelépés, fejlődés jellemző. Alapvető, hogy vajon most mi a garancia, hogy elérjük céljainkat. Ehhez három fontos szempontot találtam. — A körülményeink ez idáig soha ilyen erővel nem kényszerítettek bennünket váltásra. — Másodikként ebből következik, hogy a kormány már eddig is megfelelő határozottsággal lépett fel a kialakult helyzethez viszonyítva. És végül a harmadik: hogy el is kezdtük végre azokat az eszközrendszereket kiépíteni és használni, amelyek végső céljainkat szolgálják. Tisztelt Ház! A késői ebéd után frissítőül engedjék meg, hogy feltegyek egy találós kérdést: miért van az elefántnak ormánya? Hát azért, hogy az a hatalmas állat ne kezdődjék oly hirtelen. Tudom a példa egy kicsit sántít, de többedmagammal én sem szeretném azt, ha egy kicsit az amúgy is sokkoló alapok miatt most egyszerre akarnánk mindent megoldani, palástolva ezzel határozatlanságunkat. Elérkezett a reformszemléletű tettek ideje, de ez nem vezethet hosszabb távú jövőnket veszélyeztető