Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

1609 Az Országgyűlés 21. ülése, 198 7. december 16-án, szerdán 1610 sítása kiterjed az ezen intézetekben végzett másod-, illetve mellékfoglalkozású jövedelmekre is. Viszont — és példaként kenyéradó gazdámat, a Fővárosi Tanács István Kórházát említem meg — az eddig kapott összeg, a bértömeg 14 százaléka előreláthatólag csak az aktív és főállású dolgozók bérkiegészítésére lesz elegendő. Kérdésem az, hogy biztosítható, vagy biztosított-e a másod-, mellékállások, a szükséges túlórák és a nyugdíjasok bérének kiegészítése, mert ez utóbbiak nélkül az úgynevezett hiányszakmákban — főként röntgenosztályokon, laboratóriumokban, tüdőgondozókban - helyenként a működés megoldhatatlanná válhat. Ezek után gondolom, logikusnak tűnik, hogy a képviselő ne csak a felvetett kérdésre kérjen választ, hanem nagyobb hányadot az ágazat gondjainak a teljesítésére. Azonban el kell fogadjam vezető pénzügyi szakembereink felelősségteljes álláspontját abban, hogy pénzt csak másnak a rovására kérhetek, így félek attól, hogy le kell nyelnem Medgyessy elvtárs, még pénzügyminiszter korában jó szándékkal készített, de keserű piruláját, hogy az adott öszszeggel kell majd gazdálkodnunk, és emellett keresnünk kell azokat a jelentős összegeket nem igénylő megoldásokat, amik hatékonyabbá tehetik az ellátást. Gondolok például a társadalombiztosítási rendszer olyan korszerűsítésére, amelyben az alapbiztosítás mellett az egyén döntheti el, hogy milyen tartalmú és összegű biztosítást kíván kötni. Ki kell munkálni azt is, hogy a munkaképesség csökkenése esetén az egyén és a munkahely egyaránt a rehabilitációban, és ne a rokkanttá minősítésben legyen érdekelt. Szerencsésebb lenne az is, ha a táppénz elbírálása a társadalombiztosításban dolgozó szakértők feladatává válna. Az orvosi munka hatékonyságának megítélésére a zömmel használt mutatók, mint táppénzes napok, ápolási napok száma, ágykihasználat, önmagában nem elégséges. A jó színvonalon, lelküsmeretesen dolgozó, a gazdasági elveket is szem előtt tartó egyének és közösségek közvetlen anyagi támogatását is kívánatos lenne sürgősen megoldani, figyelembe véve az ágazat közismert, nyomasztóan alacsony béreit. A komoly gondot jelentő szociális ellátás egyik nehéz területe az idős, ápolásra szoruló, egyedülálló, vagy más okból ellátatlan betegek ügye. Az utókezelői, vagy krónikus ágyak hiányának enyhítése érdekében ismételten felül kellene vizsgálni az aktív és krónikus ágyak arányát, ugyanígy a tartósan alacsony ágykihasználással működő osztályok átalakításának lehetőségét is. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügy betegségeivel foglalkozó számtalan tanulmányban két jelzővel találkozhatunk leggyakrabban: bürokratikus és feudális. A bürokrácián most nem egyszerűen aktahalmazokat kell érteni, hanem személyek és szervezetek indokolatlanul bonyolult, a változást, a megújulást, az ellenőrzést csak formálisan elfogadó szövevényét. Az egészségügy ezen bajainak orvoslása csak beruházást nem igénylő új és demokratikus irányítási rendszerrel oldható meg, és nagyon remélem, hogy a most elfogadott minisztériumi átszervezési forma és vezetés ebben a kérdésben is érdemleges változást fog hozni. Értelemszerűen hozzátartozik még, hogy az orvosi munka növekvő hányadát ne a statisztikai adatok gyártása, hanem a betegekkel való foglalkozás töltse ki. Az orvos ne a hivatalt, hanem a beteget szolgálja. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelen, hogy az egészségügyi ellátás magasabb színvonalát egy, következetes érdekeltségen alapuló társadalombiztosítási rendszer tudná megoldani. De az amitől a technikai színvonal emberibbé válhat a materiális tényezők mellett és fölött, az magas szintű szakmai tudást, alkotókészséget, előítéletmentes gondolkodást, lelkesedést, hitet, a közösség szolgálatára való készséget és erkölcsi megújhodást igényel. Napjaink komor világában fogytán az egymás iránti megbecsülés, elapadóban a türelem, veszít értékéből a jó modor, az illemtudás, az emberséges stílus. Divatjamúlt a kérem és a köszönöm. Mindezek ellenére és annak tudatában, hogy a világban tudományos-technikai forradalom zajlik és mi nehezedő anyagi viszonyok között élünk, nem volna hozzánk méltó — az egészségügyben dolgozókhoz —, ha hiánycikké válna a medicina ősi, de ma is alapvető gyógyszere: az emberi szó. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Boldizsár Iván képviselőtársunk következik. BOLDIZSÁR IVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A művelődési tárca, tehát az oktatás és a kultúra költségvetéséhez szeretnék hozzászólni. Engedjék meg, hogy egy angol idézettel kezdjem, és ezt angolul mondjam el, mert így hallottam néhány évvel ezelőtt minden parlamentek anyjának, az angol parlamentnek az alsóházában. így hangzik: „Whoever cuts education, cuts himself." Azért kellett az eredeti nyelven elmondanom, mert szójáték. Szó szerint: aki az oktatásba belevág, önmagába vág bele. Az angol cut ige ugyanis elsősorban azt jelenti, hogy vágni, de azt is, hogy csökkenteni. Találó megállapítás. Nem a költségvetés egészéhez szólok tehát hozzá, mert a gazdasági kérdésekhez legfeljebb annyit értek vagy annyit se, mint a legtöbb magyar állampolgár. Igaz ugyan, két dolog van Magyarországon, amihez ma mindenki ért. Az egyik a futball, a másik a közgazdaság. Ügy is néz ki a magyar foci. (Hosszú taps.) De hogyan fest a magyar művelődés, az oktatás, a kultúra, az irodalom, a művészetek? Mit mutat a költségvetése? Az elkerülhetetlen gazdasági parancsolatok bizony belevágtak a húsunkba, de nem szeretném panaszkodással kezdeni, hiszen a Művelődási Minisztérium végülis jobban járt, mint a többi. A tárca költségvetési előirányzatát ugyanis 3 százalékkal csökkentették, míg az összes többiét, kivéve az egészségügyét, 5 százalékkal. Mégsem lehetünk megelégedve, és itt a többes szám első személy valódi plura-