Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-20

1539 Az Országgyűlés 20. ülése, 1987. szeptember 19-én, szombaton 1540 a kigészítő javaslatokat pedig most a szünetben kapták meg képviselőtársaim. Ez az első bejelentésem. A másik: a két bizottság indítványozza az Országgyűlésnek, hogy javaslatait és a döntési változatok szabadon választható egyikét fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter válasza következik. Dr. MEDGYESSY PÉTER: Tisztelt Képviselők! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt köszönetet mondjak, ami ebben az esetben semmiképpen sem az udvariasság formális megjelenése. Mélységesen így gondolom: sok segítséget adtak nekünk. Köszönetet mondok az észrevételekért, a támogatásért, ami nagyon sok hozzászólásban elhangzott, s azért a segítségért, amelyet — a törvényjavaslatok elfogadása esetén — a megvalósításra felajánlottak: számítunk a további segítségre, igényeljük és kérjük azt a részletek kidolgozásánál ugyanúgy, mint a további munka áttekintése szempontjából, és nem utolsósorban a társadalmi elfogadtatás tekintetében. Természetesen ebben az esetben továbbra is élnek azok a telefonvonalak, amelyeket felajánlottunk annak idején önöknek azzal a céllal, hogy a szakértőink rendelkezésre állnak a megfelelő ismeretek segítségével, a kérdésekre adandó válaszokkal. A hozzászólásokból az tűnt ki, hogy az adótörvény a csütörtök este nagy egyetértéssel és lelkesedéssel elfogadott kormányprogram szerves és elválaszthatatlan része. Fontos, hogy ez tudatosult a képviselőkben s az is, hogy az adó nemcsak a stabilizációs szakaszt szolgálja ki, azt erősíti, hanem magának a kibontakozásnak az eszközrendszere is. Tölgyes István képviselő azt mondotta: ha elfogadjuk ezeket a törvényjavaslatokat, akkor 1988-ban másképp kell élni. Én azt szeretném mondani, hogy 1988-ban mindenképpen másként kell élni. Vissza szeretnék térni arra, amit Pregun rektor úr jelzett, miszerint ha végül is nemmel szavaz az Országgyűlés, akkor az milyen következménnyel járna. Ebben az esetben az életszínvonal 1988-ban elkerülhetetlen csökkenése, — amelyről egyébként már esett szó, — a ma elképzeltnél lényegesen magasabb áremelkedés mellett valósulna meg. Ennek társadalmi, politikai és gazdasági hatásai beláthatatlanok, s kedvezőtlenebbek, mint amit egyébként vállalnunk kell. A másik lényeges tényező, amire fel kell hívni a figyelmet, hogy ez az adórendszer — mint előbb is említettem már magában rejti a kibontakozás lehetőségét. Tehát a régi adórendszerrel ideig-óráig segíthető ugyan az egyensúly, de a kibontakozás — nem! A vita arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a döntés óriási társadalmi jelentőségű. Nagy vita volt. De az adó kapcsán olyan súlyos társadalmi-gazdasági kérdésekről is eszmecsere folyt, mint szociálpolitikánk, s annak a jövendő vonala, bérezési rendszerünk a teljesítményekkel összefüggésben, termeléspolitikánk alapvető kérdései, az állampolgári erkölcs kérdése, és valahol a közgondolkodás, a közgazdasági gondolkodás elterjedésének az alapkérdései is. Egy kicsit olyan volt ez az adótéma, és az ezzel kapcsolatos vita, mint valamilyen nagyító, amelyik összegyűjtötte mindazokat a kérdéseket, amelyek a társadalomban ma kialakultak és feszülnek. Feltehető a kérdés, hogy vajon elő van-e készítve az adóreform a bevezetésre. Ezt két oldalról kell vizsgálnunk. A legjobb lelkiismeretünk szerint szakmailag elő van készítve. Ez nem jelenti azt, hogy a következő hónapokban, ha önök igent mondanak, nem kell rendkívül megfeszített munkával dolgozniuk az apparátusoknak, hogy a részletekbe menő megoldásokban is a legjobbat találjuk meg, még azokban is, amelyek ma még talán fel sem vetődtek. Kérdés az is, hogy vajon elő van-e készítve társadalmilag? Erre a válaszom már kicsit bizonytalanabb. Nagyon sok történt az elmúlt hónapokban e tekintetben is. Mivel azonban még van tennivaló, a kormány nyitott arra, hogy az egy évi működés során összegyűjtött tapasztalatokat értékeljük, és a szükséges következtetéseket levonjuk. Egyetértek az állásfoglalásnak azon javaslataival, miszerint egyéves tényleges ismeretanyag birtokában legkésőbb 1989-ben vissza kell arra térni, hogy kell-e, szükséges-e, változtatni, és ha igen, akkor mely területeken. Az elmúlt időszakban a társadalmi előkészítés gyorsított ütemű volt és konfliktusokkal teli. A sajtó, a propagandaeszközök, a rádió, a televízió felé ismételten köszönetet mondok, még akkor is, ha esetenként olyan felhangok voltak, amelyeket talán nem a szimpátia, nem a jó szándék vezérelt. De döntő többsége ezeknek a közelítéseknek az volt, hogy kiszolgáljon egy közönségigényt, hogy megismertesse és kifejezésre juttassa azokat a feszültségeket, amelyek mindannyiunkban összegyűltek. Bennem is, önökben is, mindenkiben. Azt gondolom, hogy ez rendjén van. S ha valamit kérhetek e körtől, akkor az elsősorban az, hogy a következő időszakban, amikor még nagyon sok tennivaló lehet, talán kicsit átgondoltabban, tudatosabban segítse, hogy igenlő döntés esetén megfelelő ismeretanyaggal tudjunk nekivágni ennek a nagy vállalkozásnak. Lehet azt mondani, hogy a propaganda talán lehetett volna kíméletesebb a dolgok megismertetése terén, de nagyon kevés idő állt rendelkezésre, s ezt a kevés időt kellett valamilyen módon kihasználni. Úgy gondolom, az előkészítő vitáknak volt olyan tanulsága is: helyes a kormánynak az az álláspontja, hogy bizonyos kérdésekben alternatívákat kell a Parlament elé terjeszteni, s úgy hiszem, ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni szükséges. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy az alternatívák jelenleg azt jelenthetik csupán, hogy az alternatívákat azok konzekvenciáival együtt lehet alternatívának tekinteni. Sajnos nem az az alternatíva, hogy az egyik variáció X elvonást tartalmaz, a másik pedig hárommilliárddal kevesebbet, mert ebben az esetben nem lehet kétséges, hogy melyiket fogják megszavazni. Az alter-