Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1525 Az Országgyűlés 19. ülése, 1987. szeptember 18-án, pénteken 1526 arról az ország nyilvánossága előtt, hogy milyen következményekkel járna az Országgyűlés elutasító döntése. Nagyon keveset tud a közvélemény erről a nagyobb rosszról. Képviselő csoportunk legutóbbi ülésén történt: egyik képviselőtársam mondotta el; választói megüzenték neki, ha megszavazod az adótörvényt, haza ne gyere! Igen, mert ezek a választók a törvényjavaslatnak csak a negatívumait, a terheit, az áldozatjellegét ismerték, s azokat is csak nagyon-nagyon felszínesen. Fogalmuk sem volt arról, hogy az adó- és pénzügyi reform nélkül ezek a negatívumok, ezek a terhek, ezek az áldozatok sokszorosára növekedhetnének. Ha ennek tudatában lettek volna, úgy gondolom, bizonyára ellenkező tartamú feltételét szabták volna meg a hazatérésnek. Attól tartok, és sok jel ezt mutatja, hogy a közvélemény sem érzelmileg, sem pedig lélektanilag nincs kellőképpen felkészítve a törvény fogadására. Ez pedig nagyon komoly hiányosság. Kedves képviselőtársaim! A kisebb rossz választását előíró erkölcsi törvény azonban azt is megkívánja, hogy ezt a kisebb rosszat, amennyiben ez tőlünk függ, minél kisebbre faragjuk. Vagyis: ne tartalmazzon olyan dolgot, ami később egy nagyobb rossznak lehet a forrása. Többször elhangzott már ebben a házban, hogy minden törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Ha azt akarjuk, hogy a tervezett adó- és pénzügyi reform teljes értékű legyen, akkor azt érzelmileg és erkölcsileg elfogadhatóvá és megvalósíthatóvá kell formálnunk. Mit értek ezen? Érzelmileg és erkölcsileg elfogadható legyen, vagyis semmiképpen se keltse azt a látszatot, mintha ütközne a magyar Országgyűlésnek pontosan egy esztendővel ezelőtt hozott családjogi törvényével. Annak a törvénynek ugyanis az volt a fő célja, hogy védje, erősítse a családi kapcsolatokat, és elsősorban védje a jövő reménységét, a gyermeket. Nagyon vigyáznunk kell most arra, hogy ne vegyük vissza a másik kezünkkel azt, amit az egyik már odaadott. Olyan, az adótörvénnyel egy időben életbe léptetett korrekt, határozott intézkedés-sorra van szükség, ami a gyermekeket nevelő családoknál az adó- és pénzügyi reformból származó anyagi megterhelést a legminimálisabbra csökkenti. Napjaink magyar valóságában mérhetetlenül szükség van erre. Ennek indoklásaként engedje meg a tisztelt Ház, hogy felolvassam a magyar katolikus püspöki karnak három hónappal ezelőtt kiadott lelkipásztori körlevelének egyik részletét. „A családi élet válságából következik az a szomorú tény is, hogy a magyar családok többsége több mint húsz éve nem vállal annyi gyermeket, amennyi a népesség egyszerű utánpótlását biztosíthatná. A családonkénti minimális 2,3-es gyermekátlag helyett a hazai családok átlagos gyermekszáma 1,9. Az évi abortuszok száma még az utóbbi években is évi 80 ezer körül mozog. Nemzetünk léte forog kockán. Társadalmunk gyermektelenné válása a népesség elöregedéséhez, ennek nyomán gazdasági, erkölcsi egyensúlyvesztéshez, majd nemzetünk fogyásához vezet. örömmel látjuk, hogy a valóban hitükből élő családokban jóval magasabb a gyermekek száma. Egész nemzetünk létérdeke fűződik azonban ahhoz, hogy életük ne furcsának ható kivétel, hanem követésre méltó példa legyen egyházunk, és egész nemzetünk számára." Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül fontosnak tartom, hogy kormányunk, de egész társadalmunk öszszes intézkedése családpárti legyen, tegye egyértelművé, hogy jövőnknek két záloga van, a gyermek és a hatékony munka. Amennyiben a tervezett szociálpolitikai rendszer ezt nem tükrözi, biztosra vehető, hogy a magyar családokban az 1,9-es gyermekátlag csak tovább fog csökkenni. Ezt pedig komolyan senki sem akarhatja. És itt még meg kell említenünk egy nagyon fontos dolgot: olyanná kell formálnunk szociálpolitikai rendszerünket, hogy az ne eredményezzen erkölcstelen hatásokat, vagyis ne inspiráljon senkit sem a társadalom nyakán való élősködésre, arra, hogy munka nélkül, pusztán a családi pótlékból tengesse életét gyermekei komoly, felnőtt nevelése helyett; Csak akkor tudok határozott igennel szavazni a beterjesztett adó- és pénzügyi reformra, ha a gyermekeket nevelő családok anyagi helyzetének nagyobb romlását kormányunk garantáltan kivédi, örömmel hallottam a pénzügyminiszter úr expozéjából, hogy kormányunk nyitott a családi adórendszer bevezetésére. Igazán visszaélés lenne mindenki türelmével, ha most felsorolnám azokat a módosító javaslatokat, amelyeket eredetileg terveztem itt elmondani. Tudniillik ezeket a javaslatokat több előttem szóló képviselőtársam már elmondotta. Csak utalni szeretnék Zsigmond Attila, Viola Károly, Szentágothai profeszszor, dr. Horváth Jenő felszólalásaira és javaslataira. Külön szeretném kiemelni a módosító javaslatok közül azt, hogy nagyon fontosnak érzem, hogy az Országgyűlés szavazza meg a parlamenti ad hoc bizottság felállítását. Legyen ennek a bizottságnak hathatós jogköre, ne formailag egybeszerveződött ad hoc közösség legyen. Az ellenőrzésre, az intézkedések betartására, különösen pedig a társadalmi feszültségek számontartására, mérséklésére. Itt csatlakoznék dr. Horváth Miklós képviselőtársam javaslatához, hogy a magyar Országgyűlés egy év múlva térjen vissza ezekre a kérdésekre felelősen. Érzelmileg és erkölcsileg elfogadható és megvalósítható lesz az adó- és árreform, ha maximálisan tekintettel lesz a nyugdíjasokra, és mindazokra, akik saját hibájukon kívül anyagilag a létminimum szintje körül élnek, vagy ez alatt. Egy olyan politikai rendszerben, mint a mienk, melynek mi mindannyian meggyőződéses hívei vagyunk, mely rendszer az anyagi biztonságot és a nyomor végleges száműzését tűzte ki célul, most nagyon nagy képmutatás lenne úgy viselkedni, mintha ők nem is léteznének. Miniszterelnökünk szerdai szóbeli expozéjából nagyon megragadott egy mondat, ami szó szerint így hangzik: „Dönteni csak az ország objektív érdekei sze-