Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1511 Az Országgyűlés 19. ülése, 1987. szeptember 18-án, pénteken 1512 időszakában — e rendszert működtetni. Nem kívánom a törvénytervezet megalkotóit azzal vádolni, hogy intézmények rendszerében gondolkodnak, de nem lehet összehasonlítani azon vállalatok adminisztrációs gondjaival, ahol a dolgozók döntő többsége, sokszor 80—90 százalékban teljesítménybérben dolgozik, mely havonta változik a teljesítmény, a munkaidő függvényében, nem beszélve a különböző jellegű pótlékról. Tudom, ez ellen a javaslat ellen rögtön az az ellenérv: elveszti progresszív hatását. A progresszív adó jellegénél fogva nivelláló hatású. Ezért is hangzik ellenérvként az adóval szemben sokszor, hogy visszafoghatja a teljesítményeket; egy harmadik érvként azt említem, a javasoltak az említett értékhatárig ezt kiküszöbölnék. Tisztelt képviselőtársaim! A jelenlegi mai gyakorlat szerint a vállalatok a kifizetett havi bérek után egy összegben adóelőleget fizetnek a költségvetésbe, majd azt év végén szaldóként elszámolják. Ezzel az új rendszerrel ezt személyenként kell megcsinálni olyan technikával, hogy az első havi béreket fel kell bruttósítani, azt tizenkettővel felszorozni, hogy mennyi lenne az éves jövedelem, így megállapítani az adósávot, az adó mértékét, azt tizenkettővel visszaosztani, hogy az egy hónapra eső adó mennyi, azt a költségvetésbe befizetni. És hónapról hónapra ezt halmozottan is el kellene végezni úgy, hogy a teljesítménybérben foglalkoztatott dolgozóknál minden adat havonta változik, permanensen. Ráadásul egy másik félelmemet hadd osszam meg önökkel. Nevezetesen azt, hogyha ez a sűrű adósáv marad, akkor esetleg a teljesítmény-, munkaidőalap vagy a pótlékok miatt felfelé vagy visszarendeződik a dolgozónak az adója és ez állandó jellegű feszültségek forrása lehet a félreértések miatt, mert ezt állandóan meg kellene magyarázni. Az ilyen jellegű feszültségek csak a munkaidőalapot és az állandó idegeskedést viszik be a rendszerbe. Ezért módosító javaslatomat e paragrafusnál fenntartom. A törvényjavaslat 11. §-a a takarékbetétről, különböző értékpapírokból származó jövedelmekkel foglalkozik. Mindenekelőtt aggodalmamat kívánom kifejteni, hogy a kamatok bruttósítása inflációt erősítő hatású lehet. Véleményem szerint a kamat, osztalék akkor jelent jövedelmet, ha mértéke meghaladja az infláció mértékét. Becslések szerint a várható ármozgások meghaladják az elkövetkező évben a kamatok nagyságát. A kormányprogram célja a pénzügyi eszköztár bővítése. A kamatpolitika a tartós befektetést célzó eszközök alkalmazásának kiszélesítése, amely az állampolgári megtakarítási hajlandóságot elősegítheti. Ennek része kell, hogy legyen a vállalati vagyonérdekeltség, a vagyonjegy és annak hozadéka. Igen, de a vállalati nyereségek visszarendeződését szándékaink szerint az általános forgalmi adó bevezetésével, az említett kamatbruttósítás, annak hatása jelentősen ronthatja, sőt néhány helyen jelentőségét el is veszítheti. Pedig — és gondoljunk a tulajdonosi szemlélet anyagi érdekének megteremtésére — milyen óriási jelentőséggel bírna a munkafegyelem, a munkakultúra emelését illetően szándékolt megtakarítási hajlam erősítése mellett. Ezért célszerűnek látszana, hogy a törvény ide vonatkozó passzusát a stabilizációs program ideje alatt nem lépnénk meg, vagy módosító indítványom, hogy jövedelemnek csak a kamatok reálértékét, a mindenkori inflációt meghaladót tekintené a törvény jövedelemnek. Amennyiben célunk a kamatszínvonal emelésével a lakossági, vállalati pénz közötti merev határok megszüntetése, az más módszerrel is elérhető. Tisztelt Ház! A törvénytervezet nem tárgyalja a táppénz kérdését, és ezt én hibájának rovom fel. Holott ez önmagában a kiáramló jövedelmek közel tíz százalékát teszi ki, tehát nem elhanyagolható nagyságrend. Az 1068/86 MT rendelet és ennek 45/1986 PM végrehajtási utasítása rendelkezik a vállalatokat terhelő táppénzköltség elszámolásáról. A rendelet kimondja: bizonyos esetektől eltekintve, a keresőképtelenség idejére járó táppénzből a folyósítás első három napjára jutó összeget a vállalat költségei között köteles elszámolni. Tekintettel, hogy a táppénzes napok száma nem tervezhető, a bruttósítás kérdése e témánál nem eldöntött, végrehajtása során sok zavar keletkezhet, célszerűnek látszik a rendelet megszüntetése, a vállalatok adminisztrációs tehermentesítése. SZTK-elszámolás egységesítése oly áron is, hogy az így kieső összeggel a lineáris adókulcsot emelnék, és ezzel a költségvetési bevétel változatlan maradna. Ezzel a táppénz bruttósítási kérdése egy helyen, egységesen kezelhetővé válhatna, bár véleményem szerint, önmagában a táppénz kezelése tovább egyszerűsödhetne, hanem kerülne bruttósításra. Tisztelt Ház! Többször tájékozódtunk, hogy az adóapparátus létszámát növelni kell. Ezzel egyet kell értenünk, bár jelentős improduktív költség. Azonban a gazdálkodó szféra többlet-létszámszükségletéről nem beszélünk, hogy az a tervezett állami adóapparátus többszörösét fogja kitenni. Ezért kérem annak megfontolását, ahol az adminisztratív feladatokat csökkenteni tudjuk, ott minden erővel ezt elő kell segíteni. A törvénytervezet záró rendelkezésének 36. íjában szereplő egyik bekezdésre kívánom szíves figyelmüket felhívni, nevezetesen a tartós külszolgálatból származó jövedelmekre. A tartós külszolgálatból származó jövedelmek adóztatása — véleményem szerint — szintén megfontolandó. Ma azon vállalatok dolgozói, akik külföldi létesítményen dolgoznak, kétségtelen, a hazai jövedelmekkel összehasonlítva, jobban keresnek. Azonban azért áldozatokat is hoznak, nem beszélve arról, hogy kinti keresetük meghatározó részét költségtérítésként kell felhasználniuk. Javaslatom: ne essen személyi jövedelemadó alá a tartós külszolgálatból képződő jövedelem, ha a munkavállaló a vállalati, szövetkezeti szektor munkáit végzi. Vagy ismerjük el meghatározott hányadát költségnek. Ha azonban adóztatni akarjuk, legcélszerűbbnek azt látnám, ha érdekeltté tennénk a munkavállalót, hogy devizajövedelmének bizonyos hányadát felajánl-