Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-15

1089 Az Országgyűlés 15. ülése, 1987. június 25-én, csütörtökön 1090 mat. Nem a nyugdíjak azonos szintre való hozását kívánom elősegíteni, de mindaddig, míg lehetőségeink szűkösek, a legrászorultabbakat kell támogatnunk. És hogy miért szólok most erről? Tudomásom szerint csak két év múlva kerül az új nyugdíjrendszer bevezetésre, s addig még hátra van az 1988 és 89-es gazdasági év tervezése. Javaslom tehát, hogy tervkészítéskor a lehetőségeknek megfelelő, de a jelenleginél semmiképpen sem kisebb mértékű helyzetjavítást irányozzanak elő a nyugdíjasoknál, úgy, hogy a minimális emelést legalább megduplázzuk, még azon az áron is, ha a maximumot is be kell határolnunk. Engedjenek még egy dolgot megemlítenem, figyelemfelkeltésként. Az új adórendszer bevezetésekor az árarányok változni fognak, és valószínű, hogy a nyugdíjas fogyasztás árai nagyobb mértékben növekednek, mint az általános fogyasztást tükröző árszint. Ha így adódik és ha a jelenlegi szabályozás lesz érvényben, mely szerint az áremelkedés százalékával nő a 70, esetleg ha lehetőség lesz rá, a 65 éven felüliek nyugdíja, javaslom a nyugdíjas fogyasztás árszintnövekedését figyelembe venni. Ügy érzem, hogy ennek a rétegnek még átmenetileg sem szabad tovább nehezíteni a helyzetét. Ne feledjük, a nyugdíj nem csupán az idősekről való társadalmi gondoskodás, hanem általában hosszú élet munkájával megszerzett jog. Én azt hiszem, hogy a hozzászólásom elején említett kívánalom, a hoszszú távú hatékonyságot eredményező gazdaságpolitika az egyetlen biztosítéka annak, hogy az idős emberek elégedettek legyenek, munkájuk után megfelelő megbecsülést kapjanak, nyugdíjas éveikben megfelelő, illetve nagyobb szociális biztonságot élvezzenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Nemes Tamás, Komárom megyei képviselő következik. Dr. NEMES TAMÁS: Tisztelt Országgyűlés! Amikor kórházi orvos létemre, mint képviselő szót kérek az elmúlt év költségvetési vitájában, joggal feltételezhetnék, hogy az egészségügy, ezen belül a fekvőbeteg-ellátás nehézségeivel kívánok foglalkozni. Erre biztatna munkahelyem, egy sokprofilú, a közvetlen vonzáskörzeten kívül részben megyei feladatokat is ellátó városi kórház helyzete is, amelynek a korábbi ötéves tervekben megkezdett rekonstrukciója ebben a tervidőszakban nem folytatódik, s gondjait jól jellemzi, hogy 181 millió forintos működési, fenntartási kiadása mellett fejlesztési célra a városi tanács egységes pénzalapjából csupán 202 ezer forint jutott az elmúlt évben. Sajnos a tervidőszak többi évében sem különb a helyzete. Mégis e számokat nem többleteszközök biztosításának reményében, hanem az új tanácsi gazdálkodási rend helyi tapasztalatainak bemutatására mondtam el, amihez szeretnék még visszatérni. Kézenfekvő lenne, mégsem kívánok részletesebben foglalkozni a város és környéke gazdálkodó egységeinek 1986. évi eredményeivel és gondjaival, mert ezek az országos helyzetet hűen tükrözik, a meghatározó gép- és műszeripar korábban dinamikus fejlődése megtorpant, csupán a rubelelszámolású export emelkedett jelentősen. A különben igen jól gazdálkodó termelőszövetkezetekben pedig az aszály okozott a növénytermesztésben fajlagos hozamcsökkenést. Foglalkoznom kell viszont az idegenforgalom kérdésével. Hiszen országosan kedvező alakulása mellett városunkban az utóbbi tíz évben ugrásszerűen megnőtt a jelentősége, az utazási irodák bevételei megsokszorozódtak, a vendéglátás, a kereskedelem és a szolgáltatások becsültén 300 millió forint éves bevételi többlethez jutnak általa. Közel négyszáz új munkahely jött létre, a fizetővendéglátásból származó legális jövedelem mintegy 5 millió forinttal járult hozzá a lakossági jövedelmekhez. A várhegyi műemlékegyüttes, az országos hatáskörű szervek és a tanács összefogásának eredményeként lassan rangjához méltó körülmények között fogadhatja az itt megforduló mintegy másfélmillió turistát, közöttük politikai és egyházi vezetőket és delegációkat. Még itt is vannak azonban olyan azonnal szembeszökő problémák, amelyek megoldása helyi erőből még távlatokban sem lehetséges. Mindezek ellenére, bár a vendéglátókapacitás és a vendégéjszakák száma is jelentősen nőtt, az idegenforgalom városunkban továbbra is átmenő jellegű maradt a komplex kínálat hiánya, az infrastruktúra fejletlensége miatt. Mi adja akkor mégis jelenleg a város vonzerejét? Elsősorban történelmi múltjának gazdag építészeti és kulturális hagyománya, műkincsei. Megjegyzem, hogy ezek jelentős részét, köztük az egykori királyi várost és IV. Béla király nyughelyét máig nem is tudtuk feltárni. Másodsorban csodálatos fekvése és mindmáig megőrzött középkori városszerkezete. Ez utóbbi azonban egész napjainkig nem tudatos megőrzés volt, hanem egyben annak a jele, hogy a város az elmúlt száz évben, de a felszabadulás után is legtöbb városunkhoz képest elmaradt a fejlődésben. Az Országgyűlés 1985-ben elfogadott határozata, a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól négy sajátos adottságú térséget jelöl meg, melyek különös figyelmet igényelnek. Ezek közül városom nemcsak egy kiemelt üdülőkörzetnek, a Dunakanyarnak utolsó települése, amelynek most különös aktualitást ad a GNV építésével kapcsolatos fejlesztési lehetőségek biztosítása és a hátrányok kiküszöbölése, hanem további két térségi csoportnak is részese, nevezetesen a dunamenti ipari agglomerációnak, és a határmenti térségeknek. Az ismert történelmi okok miatti szerepkör és kiváltság vesztések, amelyek közül egy a régi középkori árumegállító jog úgy tűnt néhány éven keresztül, hogy visszatért a városba egészen a legutóbbi hónapokig, majd később a határszélre kerülés és a környék iparának fejlesztésére koncentrálódó erőforrások, valamint hosszú évekig a helytelen politikai megítélés miatt is a város infrastruktúrájának fejlesztése háttérbe szorult. A hátrányt az utóbbi ötéves tervekben nyújtott jelentősebb lehetőségek sem tudták kiegyenlíteni, így az egységnyi főre vetített mutatók többségében