Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-2

63 Az Országgyűlés 2. ülése, 1985. október 10-én, csütörtökön 64 dolgot; a hosszú távú stabil, vagy a rövidebb távra szóló, de a helyzethez rugalmasabban illeszkedő szabályozórendszer — amit az utóbbi időben a körülményeink folytán alkalmaznunk kellett. Kétségtelen, hogy ez a szabályozórendszer egy objektív szükségszerűség, de számolnunk kellett azzal is, hogy a rövidebb távú szabályozó rendszer a rövidebb távú feladatokra ösztönzött, és a vállalatok, közösségek, dolgozók is elsősorban arra törekedtek, azt igyekeztek teljesíteni, amiből azonnali hasznuk látszott és kevésbé foglalkoztak a -távlati feladatokkal. És sok esetben ezek tényleg „távlatiaknak" tűnnek. Az én gondom tulajdonképpen — s másoké is — az, hogy a szabályozók szigorodása, fogadkozásunk ellenére is az utóbbi években meg lehetett élni — és tegyem hozzá: helyenként jól meg lehetett élni — a nem kielégítő színvonalú munka, vagy az el nem végzett munka ellenére is. És a baj az, hogy ezt az el nem végzett munkát a megrendelők, a fogyasztók kevésbé kifogásolták, vagy ha kifogásolták is, beletörődtek a helyzetbe. - . A beletörődés szóhoz kapcsolnám azt a gondunkat, azt az irritáló problémát, amely a tüzelőellátás megoldatlanságánál mutatkozik. Érthetetlen gyengeségünkre utal ez a helyzet, mert akkor, amikor az elmúlt évek eredményei közé sorolhatjuk, hogy az áruellátásunk stabil, színvonalában kielégítő, és méltán ért el, vagy vívott ki nemzetközi elismerést, e részletprobléma megoldatlansága kicsit érthetetlennek tűnik. Én örömmel hallgattam Juhár elvtárs legutóbbi, erre vonatkozó nyilatkozatát, és szívből kívánom Juhár elvtársnak, de önmagunknak is, hogy a nyilatkozatban foglaltak teljes mértékben teljesedjenek. Azt hiszem, hogy itt a beletörődésnek, a helyzet elfogadásának nincs helye! Érdekeltségi rendszerünkről a kormányprogram, miniszterelnöki beszámoló részletesen beszélt, én azt hiszem, hogy ezen a téren kell egyet s mást tenni. Elismerve az erkölcsi tényezőket, az a véleményem, hogy az állampolgárok és a vállalatok egyaránt az érdekeik szerint cselekednek. Ha az érdekeik nem késztetik őket a jobb munkára, akkor nyilvánvalóan kevésbé is törekednek erre. Ugyanakkor, amikor a jövedelempolitikánkban megpróbálunk ebből a körből kilépni, néha indokoltan, de indokolatlanul is sok bírálat éri jövedelempolitikánk gyakorlatát, vagy talán inkább azt mondanám, ennek mellékhatásait. A kirívóan magas, nem mindig megszolgált jövedelmek és a megélhetés alsó határán tartó jövedelmek közötti különbséget. Néhányan, vagy — ha úgy tetszik — sokan, az alacsony keresetű emberek közül megkérdőjelezik, hogy vajon érvényesül-e nálunk a szociális egyenlőség elve. Én azt mondom, hogy ebben nem lehet vita, a kormányprogram ígéreteiből is ez tűnik ki, hogy az elosztási rendszerünkben mindenki számára biztosítani kell a szociális egyenlőség elvét. (Nem a teljesítmények és a bérek jogos egyensúlyára gondolok, hanem az alapkérdésre.) Ha már a gazdasági szabályozóknál tartunk, engedtessék meg, hogy szóvá tegyem a mindnyájunkat érintő és a társadalmat mindinkább irritáló infláció kérdését. Nem iróniával jegyzem meg — ez önmagamnak és önmagunknak is szól —, már az is eredmény, hogy elismerjük a létezését és a gyermeket a nevén nevezzük, mert úgy másfél-két évtizeddel ezelőtt kissé „szemérmesen" ár- és bérspirálnak hívtuk. Nem az a probléma, hogy ez a folyamat létezik, mert ez más szocialista országokban is előfordul, azonban az már gond, hogy ennek' a mértéke meghaladja azt, amivel előzetesen számoltunk, és a szabadabb, rugalmasabb ráalakulás nem hozta meg azokat az eredményeket, azokat a reményeket, amit ehhez fűztünk. Gondolok itt az exportképesség növelésére, a termékszerkezet átalakulására, a termékek minőségére és sok más hasonló tényezőre. De különösen a fogyasztói árak korrekciója, emelése okoz, vált ki néha rossz társadalmi közérzetet, azért én teljes mértékben egyetértek azzal, illetve javasolom, hogy a kormányzati munka során a gazdaságpolitikában az inflációellenes fellépés kapjon nagyobb hangsúlyt. Az úgynevezett antinflációs,, politika, amit most ilyen módon emlegetni szoktunk. Az intézkedések során nem elsősorban az elkerülhetetlen hatósági eszközök további növelésére gondolok, hanem

6 olyan szabályozásra —, ha van módunk, erőnk ezt megtalálni —, amely jobb összhangot teremt á termékszerkezet átalakítása, a termelésre, az exportra ösztönző árpolitika, s a lakosság tűrőképessége, egyetértése, teherviselése között. Befejezésként engedjék meg, hogy egy olyan témakörrel foglalkozzak, aminek a helye; hogy most itt a kormányprogram keretében kell-e erről beszélni —, vitatható, de az időszerűsége semmi esetre sem. Azokra a társadalomromboló jelenségekre gondolok, amelyek egyikében-másikában az európai rekordok szélén tartunk. Ezek közismertek: a születések alacsony, a halálozások magas arányszáma, a népesség fogyása, öngyilkosok nagy száma, az alkoholizmus és újabban a bűnözések elszaporodása. Félreértés ne essék nem valami herderi sötét jóslat felidézése, vagy a nemzet oktalan elsiratása a szándékom, mert meggyőződésem, hogy a mi társadalmunk ezekkel a „rozsdafoltokkal" együtt is egy alkotókész és életképes társadalom. De az is meggyőződésem, hogy valamivel többet kellene ezeknek a folyamatoknak a megállítása, vagy viszszafordítása érdekében tennünk. Jól tudom, hogy ezek bonyolult, sokrétű, időben is eltérő intézkedéseket követelnek. Gazdasági jóléti, szociális, tudatformáló, vagy éppen, ha kell, hatósági intézkedéseket is, de én úgy vélem, hogy ennek a testületnek a lelkiismerete azt diktálja, hogy nézzünk szembe a helyzettel és próbáljunk valamivel többet tenni ezeknek a jelenségeknek a megfordítása érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Amikor erre a felszólalásra készültem — mint, gondolom, más képviselőtársaim is — azon gondolkodtam, hogy milyen újszerű befejezést tudnék adni mondanivalómnak. Rájöttem arra, hogy a hagyományos befejezés a legalkalmasabb, legkifejezőbb. S miután meg vagyok győződve arról, hogy az itt előterjesztett munkaprogram, kormányprogram egy biztató jövőt ígér, meggyőződéssel merem elfogadni és merem javasolni a Tisztelt Ország-