Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

417 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 418 vendékeknek, eskütétel után szabadna csak jo­gosítványt kapniok. Ha én fogalmazhatnám az eskü szövegét, ezt írnám: nyitott szemmel nézze és lássa azt a világot, ahol él, ostorozza a visszás­ságait és merje dicsérni a jót! Legyen megtörhe­tetlen az igazságkeresésben és ennek kimondá­sában, de ne feledje az ibseni mondást sem, mi­szerint írni annyi, mint törvényszéket tartani önmagunk felett! Ezt az esküt mindannyian elmondjuk, leg­feljebb magunkban, magunk előtt, akik vala­mennyien közéleti pályára szántuk magunkat a társadalom bármely területén. Tudniillik, ahogy egy francia író-filozófus mondja: a törvények csak azokra nézve kötelezők, akik betartják őket! Ez különösen áll ilyen erkölcsi igényt is megfogalmazó törvények esetében. A sajtó — a közélet tényezője, formája és tükrözője, minősí­tője és krónikása. A szerepe mindenképpen hangsúlyos — éppen nem mindegy, hogy betöl­ti-e a szerepkörét? Saját területemet érintve: ha a művészetről szóló közírás nem a művészet fontosságát és társadalmi jelentőségét vizsgálja, könnyen be­leszabadulhat olyan szakadékba, amely már a művészet eljelentéktelenítését, ellehetetlenülé­sét eredményezheti, akit ugyanis csak az vezet a közéletben, publicisztikai és egyéb tevékenysé­gében, hogy számára nem az igazság győzelme, hanem a győzelem a fontos! A művészetnek és a sajtónak végül is ko­runk szocializmus-képét kell formálnia, javítani, érvényesíteni, érvényessé tenni! De ezt nem le­het cinizmussal, másféle eszmények, bálványok előtt hódolva, mert akkor egy tökéletes tudat­hasadás keletkezik és nem lesz igazán önmagá­val azonos az ember! Divatosan szólva: ez vezet identitászavarokhoz ! Aki mondandóit nem tudja, vagy nem akar­ja elmondani magyar és hazai fórumon, az min­denhogyan veszélybe hozhat bennünket, a saj­tószabadságot, de az emberi szuverenitás és el­kötelezettség együtthatását és jó működését is megkérdőjelezi. De a sajtószabadságot félteni kell azoktól is, akik nem bíznak a társadalom szabad lehetőségeiben és a szabadságot rosszul értelmezve tápot adnak olyan hangulatoknak, hogy szűkíteni kellene a demokratikus sajtójo­got, holott a felelősséggel elmondott szó akár nagyobb műben, akár köznapi célú írásban a tár­sadalom szellemi lélegzetvételéhez szükséges. A sajtó pártosságáról: én nem nagyon sze­retem azt a magatartást, hogy „Mindegy milyen, csak magyar legyen!" De még kevésbé szeretem azt, amikor „Csak az a jó, ami nem magyar!" Ez a szemlélet károsan hat az alkotói tevékeny­ségre is. Ezért van annyi epigonizmus művésze­tünkben, és ezek az epigonok azután körülcsa­varják magukat nemzeti színű zászlóval. Külö­nös kettősség! Befejezve e pár sort azzal: jó lenne, ha az itt ma élőben irt mű olyan lenne, hogy egyetlen cinikus szemlélő se mondhassa: „Na és akkor mi van? Megmondták, megmondtad és mi vál­tozik?" Remélem, bízom benne: sok minden! (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik: Dr. Südi Ber­talan képviselőtársunk. DR. SÜDI BERTALAN: Tisztelt Országgyű­lés! Kedves képviselőtársaim: Képviselői megbí­zatásom mellett sajtólevelező kispublicistaként, s ennél fogva a hazai sajtó tisztelőinek, aktív külső segítőinek egyike gyanánt elsődlegesen az állampolgárok egyes sérelmei, felvetésének szán­dékával kértem szót a sajtóról szóló törvényja­vaslat vitájában. Tanulmányozva e tárgyalási anyagot, ma­gam is akként ítélem meg, hogy a sajtó, tehát a tömegkommunikációs eszközök társadalompoli­tikai rendeltetésének súlya, a tájékoztatásban, az ismeretterjesztésben és a szocialista demok­rácia fejlesztésében betöltött szerepe, valamint a megfelelő funkcionáltatásának igénye egyér­telműen indokolja e tevékenység területén fog­lalatoskodók jogainak és kötelezettségeinek egy­séges jogszabályi keretbe, mégpedig törvénybe foglalását. Ahogy ismerem, a köztudatban olyan szólás­mondás járja, hogy a sajtó nagyhatalom. Abban az értelemben feltétlenül találó a mondás, mi­szerint az információ-áramoltatás közepette a sajtó mind pozitív, mind negatív irányultságú hatás kiváltására képes a tömegekben. A tömeg­politikai munkát tekintve éppen erre fel hárul fokozott felelősség a sajtó szakavatott, politikai­lag elkötelezett munkásaira. A sajtónak a kül- és a belpolitikai vonatko­zású ismeretek terjesztésében betöltött szerepét megfelelőnek tartom. Közvetítésével a különféle eseményekről többnyire időben, tényszerűen és az objektív helyzet tükrében nyerünk tájéko­zottságot, amely szocialista tájékoztatáspoliti­kánk figyelemreméltó eredményeként minősít­hető. / Hozzászólásomban olyan anomáliákra szán­dékozom irányítani a figyelmet, amelyek nyug­talanságot keltenek az állampolgárok körében, orvoslásra, változtatásra várnak, megoldásuk előmozdításában a mostaninál nagyobb szerep­vállalás lenne indokolt a sajtó részéről. A törvényjavaslat indokolása a sajtó felada­tai közé sorolja — nagyon helyesen — a szocia­lista törvényességet sértő jelenségek feltárásá­ban való aktív közreműködést, azok megalapo­zott bírálatát, valamint a velük szembeni aktív fellépés kötelezettségét. Ezt az állampolgárok is elvárják a sajtótól, ha a hivatal packázásai, a bürokratikus ügyintézés, a törvényes jogaik vélt, vagy tényleges csorbulása feletti felháborodá­sukban, elkeseredésükben levelükkel a szerkesz­tőségeket ostromolják. Ismereteim és tapasztala­taim szerint a sajtó az ilyen követelményeknek többnyire eleget tesz, s nyilvánosság biztosítá­sával is igyekszik előmozdítani az állampolgárok különféle sérelmeinek, panaszainak orvoslását. Ez utóbbi törekvés azonban nem minden konkrét esetben érvényesülhet, az elvárt társa­dalmi igények szerint. Dolgozók jelzéseiből is­merem, hogy olykor még az alaptörvényünk ál­tal védett jogokat, törvényes érdekeket sértő el­járások következményeinek megszüntetésére irányuló erőfeszítések támogatásában sem sike-

Next

/
Oldalképek
Tartalom