Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

393 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 394 tékkódex életünk egyik legfontosabb törvénye, mert nincs olyan állampolgár, báfhogy él, hogy valamilyen kapcsolatba az illetékkel ne kerülne. Talán azzal is kiegészíteném, hogy két esetben tanúsítja a legnagyobb genereuse-itást az illetékhivatal, születésünkkor, amikor ille­tékmentesen kapunk egy anyakönyvi kivona­tot és halálunkkal utódaink ugyancsak illeték­mentesen kapják meg a halotti anyakönyvi ki­vonatot. E két időszak között különböző kul­csokkal, különböző összegekkel azért már nem az illetékmentesség területével találkozunk. Fontos ez a jogszabály és ezért foglalko­zott vele nagy felelősséggel a jogi bizottság is. Miben látom fontosságának három legjellem­zőbb vonását? Az egyik az, hogy törvényszintű alkotás. Mi ennek a jelentősége? Az, hogy betartjuk azt az alkotmányos kötelezettségünket, hogy az állampolgárok széles tömegét érintő jogszabá­lyokat törvény szintű jogszabályokba formál­juk, mert ez biztosítja a stabilitást, ez biztosít­ja az állampolgárok számára is a bizalmat a rendelkezés iránt. E jogszabály ezen a szinten készült. Amikor elolvastam és vizsgálat tárgyává tettem — a tíz percet szeretném betartani, ezért néztem az órára — akkor feltettem ma­gamnak a kérdést, hogy mit kívánunk még egy jó törvénytől. Valaha, egyetemi tanulmánya­im alatt úgy tanultam, hogy mint a felépít­ményhez tartozó rész hasson vissza a gazdasági alap fejlődésére, segítse a politika által megha­tározott társadalmi célkitűzéseket. Amennyiben e követelményeket kielégíti — ebben az eset­ben jó a jogszabály. Ebből a szempontból fi­gyeltem, kerestem az összefüggéseket és meg­állapítottam, hogy az első két fejezet vonatko­zásában e célkitűzéseknek tökéletesen meg­felel. Megfelel, mert úgy ahogy a miniszteri ex­Dozé tartalmazza a vagyonátruházási illetékek igen nagymérvű csökkentésével; és valóban 20 százalékról indultunk el. mert a 17-hez még hozzá lehet számolni azt a kötelező FIK-díjat, ami 3 százalék volt. mindegy, hogv hova kel­lett fizetni, ez 20 százalék volt, eljutottunk a 2 százalékhoz. Ez segíti azokat a társadalompolitikai cél­kitűzéseket, amellyel a lakáshoz jutást minden­áron meg akarjuk könnyíteni. De nemcsak az új lakás szerzését fogja segíteni, mert azok a belső finomságok, amelyek a rendeletben ta­pasztalhatók, mint az eladás és új ingatlan vá­sárlás esetén mutatkozó kedvezmények, a cse­réknél alkalmazható kedvezmények a belső mozgást is elő fogják segíteni, tehát új lakás­építés nélkül is biztosítják azt, hogy mindenki a saját igényének — és az igény alatt a család számát értem elsődlegesen — megfelelő lakás­ba költözzön, tehát a cserék útján a mozgás is könnvebbé váljék. Mi van a másik oldalon, az öröklési ille­ték vonalán? Ebben a vonatkozásban is töké­letesen egyet kell értsek az előterjesztéssel. Olyan mérvű változás történt, amely valóban segíti azokat, akik becsületes munkával meg­szerzett vagyonkájukat gyermekükre kívánják hagyományozni. Ezzel szintén olyan erőt támo­gatnak, amely a társadalmi törekvés célkitűzé­seinek irányvonalában áll. Nem éreztem tökéletesen ugyanezt az el­vet, és rendező elvet, a harmadik rész az elég furcsán megfogalmazott, — de hát az illeték­szabályokban vannak ilyen kifejezések —, az igazgatási eljárási költségek vonatkozásában, ahol az volt — és én is a második csoporthoz tartozom — az álláspont, hogy: lehetőleg a bí­rósághoz fordulás költségeit ne drágítsuk. A mi országunkban az állampolgárnak al­kotmányos joga a bírósághoz fordulás lehető­sége. Ez pedig nemcsak a szervezet létének és működésének biztosítását teszi szükségessé, hanem a gazdasági feltételeket is. És itt szeret­nék egy rövid kitérőt tenni. Nagyon sajnálom, hogy a bizottsági ülések munkája nem kap elég sajtópublicitást, nem kerül a közvélemény elé, és a közvélemény csak arról tud, hogy idehozunk egy törvény­javaslatot, amellyel a képviselők nagy része, sőt mindegyike egyetért. Nem értesülnek azok­ról a vitákról, elvi jellegű érvek és ellenérvek összecsapásáról, amelyek a bizottságban el­hangzanak, s amelyeknek eredménye az, hogy itt most az eredetileg előterjesztett törvényja­vaslat mellett egy több mint két és fél oldalas kiegészítő javaslat is szerepel, amelyről úgy nyilatkozott az előterjesztő miniszter elvtárs hogy magáévá teszi. Ez bizonyítja a bizottsá­gok munkájának tényleges érdemi jellegét. Ezért váltam én is Saulusból Paulussá. Eredetileg, amikor szólásra jelentkeztem, az­zal a szándékkal tettem, hogy nem kívánom a törvényjavaslatot éppen a bírósági illetékek jelentős emelésére tekintettel megszavazni. Az időközben létrejött kompromisszum, amely kü­lönösen a fellebbezési illetékek változatlanul hagyásában nyilvánult meg, arra a meggyőző­désre késztetett, hogy ez a jogszabály most már e fejezetében is megvalósítja azokat a tár­sadalmi célkitűzéseket, amelyeket az előter­jesztés tartalmazott. Tegnap jogásztársaimtól szemrehányást kaptam, hogy egyik javaslatom folytán beke­rült a 43. szakaszba egy külföldi szó, amelyet úgy hívnak, hogy know-how. Vállalom-e a fe­lelősséget magyar jogászként azért, hogy ma­gyar törvényben egy külföldi megjelölés, fo­galom-meghatározás szerepeljen? Meg kell mondanom, egész éjszaka töprengtem, nem tudtam aludni, és azon gondolkoztam, hogy va­jon ennek a felelősségnek a súlyát vállalha­tom-e. Aztán rájöttem a következőre: a szerzői jogi törvény végrehajtási rendeletében a soft­ware szó is szerepel, ráadásul még fonetikusan, leírva. Hát ha ott megengedhetjük magunk­nak, akkor ezt a nemzetközileg általánosan is­mert fogalmat, én azt hiszem, nyugodtan ben­ne hagyhatjuk egy magyar törvényben. Végül zárógondolatként: Én azt hiszem, elérkezett egy új korszak, a pénzügyi kormány­zat odanyújtja a kezében az új törvényt és ez­zel egy új adóztató morált teremt meg. Ennek van azonban egy ellentétele is: Most már az adózók morálját is helyre kell állítani. Meg kell kívánjuk, hogy ahol morális az adóztatok szabálya, ott morális hozzáállás legyen az adó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom