Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-5

337 Az Országgyűlés 5. ülése, 1985. december 21-én, szombaton 338 meliorációjára. A pályázatot azonban az illetékes szervek elutasították a kedvezőtlen hatékonysági mutatókra hivatkozva. Egyetértünk azzal, hogy a térségi meliorációt kell előtérbe helyezni, de ezzel együtt azt is érezzük, hogy ezen tájegységek nem tudják ezirányú gondjaikat önerőből megoldani, s elérünk majd oda, hogy nem kell támogatást adnunk, mert nem lesz, aki dolgozzon ezeken a földeken. Átlagjövedelme ugyanis az itt élő lakosságnak jóval a megyei és országos átlag alatt van, A szakemberek többsége is pesszimista, kilátástalannak érzi a gazdasági konszolidációt, s az alacsony jövedelmi színvonal sem vonzó a szakemberek számára. A közeljövőben az MSZMP Vas megyei bizottsága és Vas megye tanácsa újra napirendre kívánja tűzni a hegyháti programot, újraindításának lehetőségeit. Nagy segítség lenne számunkra, ha az illetékes felsőbb szervek valamilyen formában hozzájárulnának e program kitűzött céljai megvalósításához. Ennek egyik lehetősége lenne az, hogy a Balaton vízgyűjtő területét érintő kormányprogram, amely terv szerint kilenc hegyháti termelőszövetkezetet is érint, mielőbb ^beindulhatna a Hegyhát területén. Kezdetben az is sokat jelentene a gazdaságok számára, ha a térségi meliorációban engedélyezett elszámolási forma vonatkozna rájuk is a termőföldek meszezése esetén. Szeretném még megemlíteni, hogy a térség termelőszövetkezeteiben nagy gond a gépészszakemberek hiánya, hiányzik a Dunántúlról a felsőfokú gépészképzés mióta megszűnt a körmendi főiskola. Ha lenne lehetőség a képzés újraindítására megyénkben, ehhez is kérjük az illetékesek támogatását, jóváhagyását. Tisztelt Országgyűlés! Az elvándorlás természetes velejárója a gazdaságilag elmaradt térségekben a népesség elöregedése. A mezőgazdasági szövetkezetek tagságának e térségben a nyugdíjasok aránya 52.7 százalék. Szeretnék néhány szót szólni az itt élő mezőgazdasági nyugdíjasok helyzetéről, annál is inkább, mivel kiemelt programunk egyike az elkövetkezendő tervidőszakban az idős, arra rászoruló emberekről való gondoskodás. Nemes feladat ez, ha arra gondolunk, hogy azokról az emberekről kell gondoskodnunk, akik megalapozták a ma nemzetközileg is elismert mezőgazdaságunk alapjait, létünket, jövőnket. Hogy milyen nehéz feladatokat kellett megoldaniuk, azt az én korosztályom csak könyvekből, elbeszélésekből ismeri, azt viszont tudom, — mert köztük éltem és élek —, hogy örök küzdelem volt az életük. Nélkülöztek a há^ború alatt és szűkölködtek sokan súlyos testi és lelki sebeket kapva az újjáépítés kezdeti időszakában is. Aztán kicsit fellélegezhettek volna, könnyebb lehetett volna az életük, de ezekben az időkben gyermekeikre áldozták minden pénzüket, maradék energiájukat, hogy élve a társadalmunk adta lehetőségekkel, belőlük jó szakmunkások, vagy diplomások, de mindenképpen úgynevezett könnyebb kenyérkereső emberek legyenek. Aztán elérték a nyugdíjas kort, megtörve, kemény munkában megfáradva olyannyira, hogy sokan közülük nem tudtak, nem tudnak otthon jövedelem-kiegészítő állattartással foglalkozni, és egy bizonyos koron túl erre már semmiképpen sem futja erejükből. A nyugdíjak összegén is észrevehető az, hogy az ittlévő, kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetek régebben is alacsony jövedelmet tudtak biztosítani dolgozóiknak. Jelenleg a legalacsonyabb nyugdíjak összege nők esetében ezer, férfiak esetében 1800 forint. Közel 13 000 nyugdíjas 70 százalékának nyugdíj összege 2000—2300, vagy az alatt van. Nehéz elképzelni a megélhetést ebből a pénzből, ha figyelembe vesszük, hogy vidékről kell beutazni az orvosi szakrendelésre, fizikoterápiás kezelésekre, fizetni kell a villanyt, a fűtést, a rádió, a tv-díjat és a különböző közműfejlesztési hozzájárulásokat is. öröm hallani a szociális gondoskodás mind szélesebb kiterjedését, hogy egyre több községben működik öregek napközi otthona, hogy mind több idős, rászoruló ember gondozását, közétkeztetését oldjuk meg. Mindezek mellett azontaan anyagi lehetőségeinkhez mérten olyan szintre kellene emelni ezeknek az idős embereknek a nyugdíjait, (akár megkeresve ennek társadalmi összefogással való megoldását), hogy aktív éveikben elvégzett munkájuk értékének megfelelően nyugodtak, a mindennapi megélhetésért való aggódástól mentesek legyenek hátralevő éveik. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban nem a VII. ötéves terv általános célkitűzéseivel, a kitűzött célok társadalmi-gazdasági megalapozottságával, vagy megalapozatlanságával foglalkoztam, hisz az elmúlt hónapok folyamán megtették azt a legkülönbözőbb bizottsági üléseken arra hivatott és ahhoz értő szakemberek. Én az általuk észrevételezett problémák megérzésére, megfogalmazására nem, megértésére és megítélésére, a hozzáfűzött gondolatokkal viszont képesnek érzem magam és tudok ezzel együtt felelősséggel szavazni e törvényjavaslat mellett. A törvények alkotása, azok betartásának ellenőrzése mellett azonban nekünk feladatunk szűkebb hazánk képviselete, gondjaik, problémáik megoldására az utak keresése. Ügy érzem, mindannyiunkhoz szólnak Káldy János szavai: „Titeket köszöntlek, akikben a mienkkel egyazon szív dobog. Sorsunkat tesszük kezetekébe, s a gondunk lesz már a gondotok. Egy ország mutat föl titeket, egy ország bízik már bennetek. Azt kérjük csak, a nép szívéhez sohase legyetek hűtlenek." Köszönöm. (Nagy taps.) ELNÖK: Fehér Tibor Veszprém megyei képviselőtársunk következik. FEHÉR TIBOR: Tisztelt Országgyűlés! Mint Veszprém városának egyik képviselője, a középfokú oktatás területén régóta dolgozó mérnöktanár a VII. ötéves tervhez kapcsolódóan a nevelés-oktatás néhány általam fontosnak vélt szemléletbeli dolgáról és tennivalóiról kívánok szólni. Népgazdaságunk fejlődésének számos vonása, társadalmunk változó belső ellentmondásai a múlthoz hasonlóan napjainkban is visszatükröződnek közoktatási rendszerünk gondjaiban, eredményeiben, A gazdálkodás intenzív szaka-