Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-4

243 Az Országgyűlés 4. ülésé, 1985. december 20-án, pénteken 244 A fővárosban például 12 intézmény vár teljes vagy részleges felújításra, s az e célra a VII. ötéves tervben beütemezhető keret mindössze másfél milliárd forint. De hiszen ez még a felese sem elegendő. Pedig folyik gyógyítás statikailag már halálra ítélt épületben is, de vajon meddig? S végül engedjenek meg néhány szót a sürgősségi betegellátásról. Már említettem, hogy hazánkban a vezető halálok a szívinfarktus, mely évente körülbelül 8000 áldozatot követel. Korszerű, széles körben elérhető intenzív terápiás módszerekkel ez csökkenthető lenne. De ezek a feltételek még sok kórházunkból hiányoznak. Van, ahol egyáltalán nincs is intenzív osztály. A meglévők között is sok küszködik felszereltség! gondokkal. Altatógépeink közel 50 százaléka 10—15 éves, gyakorlatilag amortizálódott, bizonytalan üzembiztonságú. S bár hazánkban van elég orvos, e szakág szakemberhiánnyal működik. Nagyok a területi különbségek is. Bizony még messze nem teljesül a mindenki számára azonos színvonalon és elérhetőséggel igénybe vehető egészségügyi ellátás elve. Pedig a sürgősségi betegellátáson jól lemérhető, hogy a hiányzó feltételek miatt előálló időveszteségért milyen árat kell fizetnünk. Ismert, hogy az infarktus miatti halálesetek megközelítően kétharmada még a kórházba érkezés előtt következik be. Jórészt fél, egy órán belül; azaz itt nagyon gyors és nagyon szakszerű beavatkozásra lenne szükség. S ma még megeshet, hogy ez az idő arra sem elég, hogy a hozzátartozó üzemképes telefonikészülék közelébe jusson. De szükség lenne a jelenlegi sürgősségi bejelentési és riasztási rendszer tökéletesítésére is. A fővárosban az is nehezíti a helyzetet, hogy permanens munkaerőhiány miatt a mentőkocsik körülbelül 25 százaléka folyamatosan veszteglésre kényszerül. Itt említem meg, hogy méltánytalannak tartom a Merkur részéről azt a gyakorlatot, hogy szükség esetén nem biztosít soron kívüli kiutalással megfelelő márkájú, teherbíró és gazdaságosan üzemeltethető gépkocsikat az ügyeleti szolgálatok részére. Tisztelt Parlament! Tény, hogy az egészségügyi ellátás költségei jelenleg is nagyok és emelkedő tendenciájúak. Államunk nem kevés pénzt fordított eddig is e feladatok megoldására. Ennek ellenére népünk megbetegedési és halálozási mutatói romlottak. Ebből fakadóan az egészségügyre háruló feladatok is megnövekedtek. A rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek nem mindenben és nem mindenütt felelnek meg ennek a kihívásnak. A megoldás irányába már történtök lépések; a kiszélesített szűrési és gondozási munka, a legnagyobb gondot jelentő betegségcsoportok visszaszorítását célzó szakmai programok kidolgozása, törekvés a korszerű diagnosztikai lehetőségek mennyiségi és minőségi fejlesztésére" és a rehabilitációs tevékenység feltételeinek javítására. Megkezdődött az új érdekeltségi rendszer kidolgozása, mely véleményem szerint csak átfogó megközelítéssel és a társadalombiztosítási rendszer bizonyos elemeinek korrekciójával lehet eredményes. Mi, egészségügyi dolgozók készek vagyunk minden tőlünk telhetőt megtenni az imént vázolt súlyos problémák megoldására. Ügy vélem azonban, hogy ez csak a jelenleginél nagyobb társadalmi és gazdasági támogatással sikerülhet. Erre, e kérdés fontosságára igyekeztem a tisztelt parlament figyelmét felhívni. Befejezésül hadd idézzem egy görög bölcs, Herofilosz gondolatát, aki ugyanezt a következőképpen fogalmazta meg több mint kétezer évvel ezelőtt: „ha hiányzik az egészség, a bölcsesség nem képes Önmagát féltárni, a művészet nem bontakozhat ki, az erő nem képes harcolni, a vagyon felhasználatlan marad, és az értelem nem alkalmazható." Köszöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Bíró Miklós, Szabolcs megyei képviselőtársunké a szó. BÍRÓ MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! 1985 nagy politikai eseménysorozata sok okos gondolatot, gondokat, megoldásra váró feladatokat és a tanulságok egész sorát vetette fel. Ezek, különösen a XIII. pártkongresszus határozatai visszacsengenek a törvénytervezetből, illetve a csatolt dokumentumokból. Éppen ezért nehéz a hozzászólónak újat mondani, olyat, ami a széles körű társadalmi vita során ne hangzott volna el. A VII. ötéves terv részleteiben is eredményes teljesítése érdekében azonban vállalni kell a súlyponti témák ismételt elmondását. Annál is inkább, mert az a véleményem, hogy a demokrácia gyakorlása akkor okoz örömet, ha a gondok elmondásra, meghallgatásra és megoldásra kerülnek. Ilyen lényeges feladatsornak tartom én a többszörösen hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásának gondjait, ül et ve azokat az elképzeléseket, amelyek e történelanileg kialakult hátrányt kívánják megszüntetni, vagy érzékelhetően mérsékelni. Mindannyian, aki Borsod, Békés, Baranya, Somogy, Zala, Vas és SzabolcsrSzatmár megyékben ilyen térségekben élünk és dolgozunk —, élvezve az elért óriási fejlődés eredményeit —, érezzük azt, hogy a társadalom, így a kormány is több figyelmet fordít erre a — szocialista társadalom jellegéből fakadóan elfogadhatatlan — feszültségre. A kormány ez év április 25-én tárgyalta meg Szabolcs-Szatmár megye helyzetét. Az eredmények elismerése mellett megállapította, hogy megtorpant a fejlődés, a felzárkózás lelassúit. Az ország gazdasági nehézségei így csapódtak le a megyében. Az országgyűlésnek a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló határozata, valamint a Minisztertanács előbb említett ülésén meghatározott feladatok figyelembevételével tekintettem át a népgazdaság VII. ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot, a megkapott dokumentumokat és hallgattam meg Faluvégi elvtárs szóbeli kiegészítését. A többszörösen hátrányos helyzetű térségek elmaradása felszámolásának szándékát egyértelműen lehet érezni a törvényjavaslatból és a minisztertanácsi határozattervezetből. Csak zárójelben említeném meg, hogy sajnos ugyanezt nem mondhatom el az 1986. évi és a középtávú