Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-21

1355 Az Országgyűlés 21. ülése, 1983. június 24-én, pénteken 1356 nak vélem a jelenlegi állag új és megbízható felmérését, az egyes szintek és intézmények normáinak újabb megszabását, a nagyobb beszerzések központi gazdálkodás alá vonását és olyan elosztását, amely az egészségügy egésze és egysége érdekében, a kijelölt helyi feladatokhoz igazodik. Lehet, hogy ettől nem lesz több az, amivel rendelkezünk, de valószínűleg a súlyponti feladatokra mégis több fog jutni. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a jogok korlátozása, de hiszek abban, hogy az egészségügyi törvényben rögzített követelményeknek a jelenlegi körülmények között a központi szándékok fokozottabb érvényesítésével lehet leginkább eleget tenni. Végezetül annyit, hogy a magyar egészségügy szervezetében igen nagyok a még fel nem tárt és ki nem használt tartalékok — mindenekelőtt a munkaszervezést illetően. Működtetés szempontjából a kórházban vagy bármely más egészségügyi intézményben ugyanazok a nehézségek és lehetőségek, mint egy ipari üzemben. A magam részéről e tekintetben azt tartom legsürgetőbb feladatnak, hogy szakítsunk az idejét múlt, begyökeresedett gyakorlattal, s ne elsősorban a létszámnöveléssel próbáljuk megoldani a feladatokat, hanem a napi munkát igyekezzünk racionálisabbá tenni. Kétségtelen, hogy ennek is vannak műszaki és nem is olcsó feltételei. Szeretném, ha kollégáim itt és szerte az országban nem sértődnének meg, midőn egy hírneves államférfi rosszmájú megjegyzését saját magunkra alkalmazva azt mondom, hogy az egészségügyi munkaszervezés sokkal komolyabb dolog, mintsem hogy orvosokra lehetne bízni. Érdemes volna erre a feladatra olyanokat igénybe venni, akiknek ez a kenyere. Az ipari üzemszervezésből származó kedvező tapasztalatokra szeretnék hivatkozni. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül Kossuth híres szavait idézném, melyek szerint „a múlt kiesett hatalmunkból, de a jövendőnek urai vagyunk". Sajnos Kossuthot az idő nem igazolta, de nekünk továbbra is hinnünk kell abban, hogy ha nem is vagyunk éppen urai a jövendőnek, mégis sok mindent tehetünk érte, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnénk. A Minisztertanács elnökének előterjesztését természetesen elfogadom, elfogadásra ajánlom és köszönöm a szíves figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Barcs Sándor képviselőtársunk felszólalása következik. BARCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Még csak hozzávetőlegesen sem tudnám megmondani, hány különböző párthoz tartozó szónokot hallgattam nemzetközi politikai tanácskozásokon érvelni a fegyverkezési hajsza ellen. Hányszor győztek meg arról, hogy milyen rettenetes kockázatot jelent az atomfegyver, hiszen elég egy félreértés, valamelyik gép egy hibás jelzése, vagy valamilyen természetes emberi tévedés, s valaki máris megnyomhat egy végveszélyt előidéző gombot. Hányan fejtették ki, hogy milyen őrültség az atomfegyverek számának szaporítása, amikor az arzenál felével is el lehet pusztítani Földünkön az életet, hogy egy atomháborúnak nincs győztese. Mennyien érveltek az emberség logikájával, a világ 600 milliárd dollárt költ évente fegyverkezésre, s ugyanakkor a rosszul táplálj emberek száma 570 millió, az éhhalál pedig több millió ember életét követeli esztendőnként. Ha ezt a 600 milliárdot — így a jámbor okoskodók — az éhínség leküzdésére fordítanánk, akkor tenné jó helyre az emberiség a pénzét. A szónokok rendszerint közhelyszerűen hozzáfűzik azt is, hogy az enyhülésnek nincs alternatívája, s ha imígyen jól meggyőztük egymást, hazatérve kinyitjuk a rádiót, s halljuk, Reagannak az a terve, hogy 1987-ig a fegyverkezési költségeket 1600 milliárd dollárra növelje. Ebben — kapjuk a magyarázatot — benne lennének az MX típusú kontinensközi és Pershing—2 rakéták, a manőverező robotrepülőgépek és ide vennék be a világűrbe telepített rakétaelhárító rendszert is. Ma a világban katonai egyensúly van, amit persze nem lehet patikamérlegen ellenőrizni, de nagyjából ez a helyzet. Nem én mondom ezt, hanem neves amerikai politikusok, volt magas rangú katonatisztek és államitisztviselők, valamint olyan tudósok, akik jól ismerik ezt a témát. Múltjuk után ítélve minden bizonnyal hűséges amerikai állampolgárok és osztályhelyzetük is egyértelmű. Tudni kell azonban, hogy ezt az egyensúlyt mindig a Szovjetuniónak kellett utolérni és kiegyenlíteni. Engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy az Egyesült Államoknak már a negyvenes évek közepén volt atomfegyvere, a Szovjetuniónak viszont csak a negyvenes évek végén. Az interkontinentális hadászati bombázó repülőgépek és az atom-tengeralattjárók már az, ötvenes évek elején megjelentek az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban csak az ötvenes évek végén. A több, «gyénként célba juttatható robbanófejű atomfegyvereket az amerikaiak a hatvanas évek végére, a Szovjetunió pedig csak a hetvenes évek közepére állította elő. Folytathatnám továbbra is ezt a felsorolást, szándékom azonban pusztán a tendencia érzékeltetése volt. Emellett hacsak a legutóbbi éveket nézzük, a Szovjetunió száznál több leszerelési javaslatot tett. Azt hiszem ezek közül néhányat ki kell emelni. A Szovjetunió kötelezte magát, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert. Hasonló nyilatkozatot vár az Egyesült Államoktól és a NATO-tól. Egyelőre hiába. A Varsói Szerződés országai indítványozták szerződés kötését a NATO-val, amely kimondaná, hogy nem alkalmaznak katonai erőt egymással szemben és békés kapcsolatot tartanak fenn. Az ajánlat válasz nélkül maradt. A Szovjetunió előterjesztette, hogy több mint egynegyedével csökkentsék a hadászati hordozóeszközök számát, s egyenlő mértékben csökkenne a rájuk szerelt töltetek száma is. A válasz a túloldalról a hadászati hordozóeszközök radikális növelése volt. Hasztalan javasolta a Szovjetunió azt is, hogy tiltsák be a vegyifegyverek előállítását, gyártását és felhasználását, és semmisítsék meg a készleteket. A Szovjetunió Genf ben ' indítványozta, hogy tüntessenek el Európából minden közepes hatótávolságú és harcászati nukleáris fegyvert. Ebben az esetben nem maradna egyetlen olyan nukleáris fegyver sem, amely európai célok megsemmisítésére szolgálna. Az indítványnak nem volt foganatja. Ugyancsak Európával összefüggésben a Szovjetunió alternatív indítványt is tett, javasolva, hogy a felek a közepes hatótávolságú fegyverek számát egyharmadára csökkentsek. Ezekből a szovjet javaslatokból bajosan lehet kiolvasni a katonai fölény megszerzésére irányuló szándékot. Érdemes