Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1741 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1742 sítani azonban csak akkor lehet, ha ezekben az iskolákban művelt — és itt az általános műveltséget- a technikai műveltséggel együtt értem —, a technika iránt fogékony, a technikát megújítani akaró embereket tudunk nevelni. Jogos azonban a kérdés : mennyire felkészültek mindehhez szakközépiskolákban, különösen a műszaki tárgyat tanító tanárok. Már döntés született a technikusképzés bevezetésére — erről Köpeczi elvtárs szólt —, de bennem aggodalmat kelt, hogy nincs határozat a mérnöktanárok képzésére. Általában nem látszik biztosítottnak, hogy a szakközépiskolában olyan képzett műszaki oktatók lesznek, akik egyúttal jó pedagógusok is, s így tekintélyt tudnak szerezni a műszaki tárgyaknak; akik egyrészt képesek felébreszteni a tanulókban a technikai érdeklődést, másrészt elméletileg és szakmailag a követelménynek megfelelő szakembereket tudnak képezni. Hát ez is oka — többek között — annak, elvtársak, hogy a szövetségünkbe tömörült szakemberek a technikusképzést önálló iskolatípus keretében gondolták újra megkezdeni, elméletileg-gyakorlatilag nagyon képzett szakemberekkel, pedagógus oktatókkal. A technikusképzés színvonalának biztosítása érdekében véleményünk szerint feltétlenül szükséges az üzemmérnökképző főiskolák fokozót-, tabb bekapcsolása is; ettől az iskolatípustól a felsőfokú oktatás területén a jövőben remélünk bizonyos számú utánpótlást is. Kedves Elvtársak! Messzemenően egyet tudok érteni azzal, hogy szakmunkásképzésünk folyamatosan közelebb kerüljön a termeléshez. Gondolkodni tudó, ügyes szakmunkásokat adjon. Nyomasztó viszont a szakmunkásképző intézetek iránt a pályaválasztók körében tapasztalható érdeklődés aránytalansága. A biztonságos, a mellékjövedelmet ígérő szakmunkára felkészítő intézetek négy-ötszörös túljelentkezésből válogatnak, ugyanakkor alig lehet beiskolázni olyan fontos szakmát képző intézetekbe, ahol például melegüzemi vasipari szakmunkásokat képeznek. A kevésbé népszerű iskolákba így többnyire azok a gyerekek kerülnek, akik az általános iskolában megkapták ugyan az elégséges bizonyítványt, a továbbtanuláshoz szükséges elégséges tudást azonban nem. A kialakult helyzet realitását tudomásul véve a szakmunkástanuló-intézeteknek egyénekre kiterjedő figyelemmel kellene foglalkozni tanulóikkal, hogy leküzdjék a nem jelentéktelen hátrányokat. Nem szidni kell a szakmunkásképzőket, hanem elősegíteni belső megújulásukat. Elnézést kérek, senkit nem akarok megsérteni, de ahhoz, hogy valaki a szakmunkásképző iskolában testnevelést tanítson, jogilag egyetemi végzettségre van szüksége. De ahhoz, hogy valaki műszaki, szakmai elméleti tárgyakat tanítson, már elegendő az alacsonyabb iskolai végzettség is. A szakmai gyakorlat oktatásának megoldása pedig a legzavarosabb, a szakoktatók nagy többsége mindenfajta pedagógiai felkészítés nélkül tanít. Semmiképpen sem szabad a jelenlegi helyzetet az ezredfordulóig konzerválni. A belső változás feltételeit már most meg kell teremteni. Tisztelt Képviselőtársaim ! Az oktatásról bármilyen vonatkozásban vitatkozva előbb-utóbb eljutunk arra a pontra — mint mások is ezt tették felsorolásukban —, hogy a problémák megoldásának igazi kulcsa az oktatók, pedagógusok személye. Jó tanárokkal ellensúlyozható számos szervezeti, technikai, vagy akár tananyagbeli fogyatékosság. Jó tanárok nélkül viszont szinte minden egyéb kedvező feltétel hiábavaló. Ma már alig vitathatja bárki is, hogy például hiba volt megszüntetni 1951-ben Budapesten az általános iskolai tanárképzést. Hiba volt '68-ban azzal a gondolattal foglalkozni, hogy a tanítóképzést is megszüntetik, és sorolhatnám tovább a példákat. A hibákat jórészt felismertük, de de meg kell mondani itt az Országgyűlésnek: még nem javítottuk ki. Jól képzett, hivatásszerető pedagógusokra van szükség országszerte, s Budapesten is; olyanokra, akik maguk is érzékenyek a műszaki-tudományos eredményekre, azok társadalmi hatására is. Ennek a pályának a vonzerejét csak akkor tudjuk növelni, ha visszaadjuk az iskolának társadalmi rangját, a jövőnket megalapozó pedagógusok tekintélyét. Az egész társadalom fejlesztésére fordítandó fontos befektetésnek kell tekinteni a pedagógusok helyzetének javítását, vonzóvá téve a pályát a fiatalok számára is. Nem várhatjuk azt, hogy az iskola önmaga képes megbirkózni az előtte tornyosuló feladatokkal. Járhatatlan út, ha a társadalom csak feladja a leckét az iskolának, és annak megoldásában magára hagyja. Az iparnak, a mezőgazdaságnak, a vállalatoknak, az intézményeknek, a társadalmi szerveknek, a családoknak sokkal szorosabban kell együttműködniük az oktatási intézményekkel a kor követelményeinek megfelelő megújulások érdekében. A MTESZ és 32 tudományos egyesülete az eddigieknél még készségesebben vállalja ezt a segítségnyújtást, hasonlóan, mint ahogy eddig ezt igyekeztünk tenni a technikusképzés újbóli megkezdésének előkészítése, a középiskolákban a számítástechnikai oktatás bevezetése, ellátásuk számítógépekkel, és így sorolhatnám tovább. Segítünk, ha igénylik, akár az iskolák tanterveinek kimunkálásában is, akár az oktatás tartalmának meghatározásában, akár a szakoktatók továbbképzésében. Minden olyan igénynek, feladatnak igyekszünk megfelelni a társadalmi munka eszközeivel, amely lehetővé teszi hazánkban a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsulását, a műszaki pálya vonzását, a műszaki értelmiség magas színvonalú utánpótlását. Népgazdaságunk fejlődése, társadalmunk boldogulása céljából. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Zsolnai Mária képviselőtársunk. DR. ZSOLNAI MÁRIA: Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási program tárgyalása során talán különös dolognak tűnik, hogy nem szakemberként, hanem először gyakorló szülőként mondok véleményt a közelmúltban bevezetett oktatási reformról. Kislányom akkor kezdte tanulni az új matematikát az általános iskola első osztályában, amikor én kezdtem tanulni a képviselői munkát.