Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-26
1717 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1718 építhessünk rájuk oktatási programunk megvalósításában, hogy olyan felnőttekké neveljék gyermekeinket, akik képesek a társadalmi demokratizmus követelményeinek megfelelő tudatos, politikailag elkötelezett életvitelre, önmaguk és környezetük alakítására. Tisztelt Országgyűlés! Nem a realitásoktól elrugaszkodott optimizmussal látva gazdasági nehézségeinket, de bízva önmagunkban mindanynyian többet téve az oktatásért javaslom, a fejlesztési program elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Biszku Béla képviselőtársunk felszólalása következik. BISZKU BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Mi, Szabolcs-Szatmár megyei képviselők is megvitattuk a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztéséről készített téziseket. Azon kívül tájékoztatót hallgattunk meg a megye állami oktatásának helyzetéről, a továbbfejlesztés irányáról és gondjairól. összességében elmondhatjuk, hogy megyénkben is javultak az állami oktatás személyi és tárgyi feltételei; közelebb kerültünk a menynyiségi mutatók tekintetében az országos átlaghoz, bár Szabolcs esetében még változatlanul ez jelenti a legfőbb gondot, a legfontosabb feladatot. Nem akarom a Tisztelt Országgyűlést számokkal terhelni, de mégis megemlítem, hogy az óvodás korúak 80 százaléka jár óvodába, nőtt a szakrendszerű oktatásban részesülőknek az aránya, javult a középiskolai képzés és a kollégiumi ellátás is. 1983-ban 16 éves koráig a tanulóknak csak 85 százaléka fejezte be az általános iskolát. E téren, ebből a számból is látható, még van tennivaló. Az általános iskolák alsó tagozatain sajnos, növekedett a bukott tanulóknak a száma. Szabolcsban gimnáziumban 6 és fél ezren, szakközépiskolában 5 ezren, szakmunkásképző, tehát ipari tanuló iskolában 9 és fél ezren tanulnak. Nagyon nagy jelentőségű volt, ez érezhető ma már a megyében felbecsülhetetlen jelentőségű a tanárképző főiskolának a létesítése. Mert munkájának eredményeképpen jelentősen csökkent a szakképzetlen pedagógusoknak az aránya. Ez számokban kifejezve 1,8 százalék — 200 — pedagógushiány van, bár a GYES-en levők ebbe nincsenek beszámítva. Mindez természetesen jelentős anyagi ráfordítások árán valósult meg 12 év alatt mintegy 2,8 milliárd forintot használtunk fel fejlesztési célokra és csaknem 1 milliárdot felújításokra. Az oktatásra fordított pénz — bár ez ilyen direkt összefüggésben természetesen azonnal nem jelentkezik — jó befektetés, a gazdasági-társadalmi fejlődésnek itt Szabolcs megyében is ez a biztosítéka. Talán nem érdektelen, ha megemlítem, hogy a megye iparának évi termelési értéke mintegy 33 milliárd forint, a mezőgazdaságé 18 milliárd. A gondok Szabolcs-Szatmár megyében is azonosak a tézisekben és a miniszteri expozéban jelzett gondokkal. A teljesség igénye nélkül említek néhány problémát, illetve megoldandó feladatot. Erről már előttem szóló képviselőtársaim is szóltak. Ilyen például: a demográfiai hullám okozta tanteremhiány és pedagógushiány, a pedagógusok fizetése, anyagi, erkölcsi megbecsülésük, továbbá a túlterhelésük csökkentése; az iskolai rendszer stabilitásának megőrzése, az oktató-nevelő munka színvonalának emelése, a fegyelem megerősítése vagy ahol kell, helyreállítása stb. stb. A Szabolcs-Szatmár megyei képviselők, amikor megvitatták ezt az anyagot, a tézieseket, a feltételrendszert tekintve, enyhén szólva mérsékelten optimisták. Természetesen felelősnek érezzük magunkat a megye gondjaiért, de elég nehéznek tartjuk a szükséges anyagi eszközök előteremtését. Be kell vallanunk, ez így van. Társadalmi munkára — mert ugye, lehet valamit társadalmi munkával is pótolni —, a lehetőségek behatároltak és korlátozottak, így a fejlesztés és felújítás csak növekvő állami ráfordítással oldható meg. Ami a megye dolgozóit — munkásokat, szövetkezetben dolgozó parasztokat — illeti, ők mindent megtesznek a feltételek előteremtése érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék szólni az iparitanuló-képzésről, a jövő munkásnemzedékéről. Üdvözlöm a tézisekben foglaltakat, a törekvéseket, nevezetesen azt, hogy a nagyüzemek nagyobb lehetőséget kapnak saját szakmunkásgárdájuk képzésére és utánpótlására, akár önállóan, akár más érdekelt üzemekkel társulva. Itt szeretnék egy kitérőt tenni: nézetem szerint ideje lenne abbahagyni, talán most már abba lehet hagyni az e terület irányításában, felügyeletében, ellenőrzésében évek óta tartó permanens változtatgatásokat. A Munkaügyi Minisztérium megszűnésével a szakmunkásképzés átkerült a Művelődési Minisztériumhoz, átkerült a tanácsokhoz, és csak most egy része majd, akik lehetőséget kapnak, az üzemekhez. Azt hiszem, hogy a nagyüzem és az üzem szerepének a felismeréséhez és növeléséhez e kerülők nélkül is hamarabb el lehetett volna jutni. Megítélésem szerint hosszú az az idő, amíg a gyerekből akár ipari tanuló, akár szakközépiskolás, akár pedig gimnáziumi érettségizett, teljes értékű, a termelőmunkában önállóan dolgozni tudó ipari vagy mezőgazdasági szakmunkás lesz — ha lesz. Közelebb kell vinni a fiatalt a gyárhoz, hogy a tapasztalt szakmunkástól tanuljón meg dolgozni, tanuljon rendet, fegyelmet, munkásmentalitást. Természetesen ennek van egy veszélye: az üzemekben nehogy segédmunkára használják őket, hanem szakmára tanítsák. Szerepel a tézisekben az elvileg helyeselhető törekvés, hogy a szakközépiskolásoknak, az ipari tanulónak általános szaktudást kell nyújtani, olyan szakmai alapismereteket, amely azután több területen konvertálható. Véleményem szerint, csak egy adott szakma elsajátítása után valósítható ez meg. Általában — Tisztelt képviselőtársaim —, nem lehet szakmát tanulni. A villanyszerelőnek, a géplakatosnak, a szerszámkészítőnek meg kell tanulnia műszaki rajzot olvasni, kézi szerszámokkal bánni, gépeken dolgozni és így tovább. Ezt már régen kitalálták, és ha lehet, ne komplikáljuk azt a dolgot, amit nem muszáj. Tudniillik, nem az általánostól kell haladni az egyes felé, hanem az egyestől az általános felé." Természetesen a szakmunkások száma-