Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-23
1503 Az Országgyűlés 23. ülése, 1983. október 21-én, pénteken 1504 az e téren elért eredmények növekedjenek. Ezért igyekszünk a követendő módszereket, a jó tapasztalatokat bemutatni, azok terjesztésében közreműködni. Tapasztalataink közül figyelmet érdemel, hogy számottevően nőtt a gazdálkodó szervezetek, a dolgozók, a lakosság közéleti érdeklődése, a közösség ügyeiért érzett felelősségérzete. Ezt igazolja, hogy mind több előrevivő kezdeményezéssel találkozunk a termelésben, a gazdálkodásban és az irányító munkában, valamint a közéletben. Az eltelt négy évben a népi ellenőrzés is a legidőszerűbb kérdésekre igyekezett erőit összpontosítani. Alapvető követelménnyé tettük, hogy igazodjunk a változó feladatokhoz, jobb, hitelesebb információkkal segítsük a kormányzati munkát, a fontos állami intézkedések, határozatok megalapozását. Az eredmények közé soroljuk — amihez az országgyűlés útmutatásai is jelentős segítséget nyújtottak —, hogy átfogóbbá váltak az ellenőrzéseink. Több vizsgálatunk fontos gazdaságpolitikai döntés előkészítéséhez kapcsolódott. Az eltelt időszakban megnőtt a népgazdaság fejlesztésének alapkérdéseivel, ezen belül a termékszerkezet szükségszerű átalakításával, vagy például az anyagos energiatakarékossággal foglalkozó elemzések iránti igény. A kormány által jóváhagyott éves munkaterveink alapján 1980 óta követjük nyomon az energiagazdálkodással és -racionalizálással összefüggő eredményeket. Újabban az energiagazdálkodási program gyorsítására hozott kormányhatározatok végrehajtásának elemzését helyeztük előtérbe. A népgazdaság fejlődésének életfontosságú meghatározója erőforrásaink hatékony felhasználása. Ezt célozta a gazdaságos anyagfelhasználásra, a technológiák korszerűsítésére vonatkozó kormányprogram, amely előírja az indokolatlanul magas, néhol egyenesen pazarló fajlagos anyagfelhasználás csökkentését. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság kötelességének tartja, hogy a kormánytól kapott megbízásának eleget téve több központilag megjelölt, nagyobb horderejű témakörben elemezze a helyzetet, s annak alapján dolgozzon ki gyorsabb elmozdulást segítő javaslatokat. E törekvésünket jelzi, hogy nemrégiben kezdtük meg az egyik legfontosabb, ugyancsak energiaigényes építőanyag, a cement előállításának és felhasználásának vizsgálatát. Felfigyeltünk arra, hogy az ésszerű anyagfelhasználáshoz a tervezőknek, a beruházóknak és a kivitelezőknek sem fűződik érdeke. Ha az érdekeltséget javítanánk, jelentős beruházás nélkül, ésszerűbb gazdálkodással az évente felhasznált ötmillió tonna cement tíz százalékát takaríthatnánk meg. Országos vizsgálat keretében most foglalkozunk az alumínium félgyártmányok gazdaságos gyártásának és felhasználásának helyzetével. Feladatunknak tartjuk többek között, hogy feltárjuk a tervszerű végrehajtást gátló okokat és ezek elhárítása érdekében intézkedéseket kezdeményezzünk. A jövőben foglalkozni kívánunk más, hasonlóan fontos témákkal, például a műtrágyák és a növényvédőszerek, illetőleg a műanyagféleségek felhasználásának kérdéseivel is. Vállaltuk és vállaljuk a külgazdasági egyensúly javítása fontos tényezőinek a tanulmányozását. így megvizsgáltuk például a tőkés cégekkel folytatott kooperációs tevékenységet, továbbá a fővállalkozói export alakulását. A megállapításokat összegező jelentéseinkben konkrétan rámutattunk az adott terület gondjaira, s azokra a kedvező gyakorlati tapasztalatokra, amelyek elterjesztése növelheti külpiaci munkánk hatékonyságát. A népi ellenőrzés a jövőben is arra törekszik, hogy előmozdítsa a magasszintű gazdasági döntések megalapozását. Feladatunk, hogy feltárjuk: milyen okok gátolják a meglévő döntések hiánytalan végrehajtását. Nem egyszer azt bizonyítjuk, hogy nincs szükség újabb határozatokra, mert elegendő lenne a meglévő döntések következetes és hiánytalan végrehajtása. Ilyen esetekben azok végrehajtására hívjuk fel a figyelmet. Munkánk homlokterében áll a dolgozók, az állampolgárok széles rétegeinek életkörülményeit, közérzetét alapvetően befolyásoló folyamatok elemzése. Különösen nagy visszhangot váltott ki a lakosság egészségügyi, szociális, kulturális és kereskedelmi ellátását, e tevékenységek irányítását, az anyagi és szellemi erőforrások ésszerű felhasználását eUenőrző vizsgálataink. Területi bizottságaink már öt esztendeje figyelemmel kísérik a lakosság áruellátásának alakulását. Különösen megnőtt ennek a jelentősége napjainkban, amikor — az ismert gazdasági körülmények miatt — nagy figyelem övezi az életszínvonal alakulását, az életkörülmények változását. Ilyen körülmények között az árueüátásnak, az áraknak a minőségnek, a reklamációk felelős, gyors intézésének is megnőtt a szerepe. Éppen ezért évről-évre vizsgáljuk az árukínálat alakulását. 1981-ben a lakosság építőanyag-ellátását, tavaly a tüzelő és tüzelőberendezések választékát tekintettük át. Kereskedelmi vizsgálataink visszatérő, sajnálatos megállapítása, hogy korábban közkedvelt, olcsóbb fogyasztási cikkek időszakosan vagy olykor végleg eltűnnek az üzletekből. Az áruellátásra vonatkozó múlt évi összegező jelentésünket sok helyileg és központilag hasznosítható javaslattal megküldtük az ellátásban érdekelt állami és társadalmi szerveknek, igényelve intézkedéseiket, amelyeknek megvalósítását rendszeresen számonkérjük. A beszámolási időszakban jelentősen fejlesztettük az utóellenőrzések rendjét. A bekövetkezett változásokat csak^ bizonyos távlatokból ítélhetjük meg kielégítően. így tudjuk lemérni a közösen meghatározott feladatok végrehajtásában mutatkozó készséget. A közelmúltban tártuk a Minisztertanács elé az általános iskolások elhelyezéséről és szociális ellátásáról folytatott utóellenőrzés országos mérlegét, amely sok kedvezőtlen, visszatérő gondra irányította a figyelmet. Általában jellemző gondként itt említem meg, hogy a mai lehetőségeink között csak nehézségek árán tud a népi ellenőrzés érvényt szerezni vizsgálati megállapításainak, javaslatainak. Különösen igaz ez, ha a megállapításaink személyi felelősségrevonást is indokolnak. Ezért is időszerű, hogy a népi ellenőrzés hatékonyabb munkájához — különösen a realizálás, a számonkérés és a személyes felelősség érvényesítése tekintetében — az országgyűléstől is több támogatást kapjon. Tisztelt képviselő elvtársak! Javaslatainknak azt a részét, amelyek kisebb, egyszeri intézkedések-