Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-18

. december 18-án, csütörtökön 1170 1169 Az országgyűlés 18. ülése, 198 látozás alá esik, mert ez gyakorlatilag az — a magyar mezőgazdasági export mintegy kétharmada: ezek között a legfájdalmasabban érint bennünket a marhahús, sertéshús, a baromfi, de egyéb húsfélék is. Ugyanakkor exportunk mintegy egyharmad részét csak a szokásos, hagyományos vámterhek sújtják, ezek átlaga ma mintegy 8 százalék. Általában a magasabb feldolgozottságú, értékesebb termékek esetében a vámterhek alacsonyabbak, ha van rá kereslet a piacon — és ez jelzi a jövő útját is. Könnyebb az elhelyezése vetőmagvaknak, zöldség- és gyümölcsféléknek, fűszerpaprikának, méznek, napraforgóolajnak, házinyúlnak, nyúlíhúsnak, élővadnak és egy sor egyéb termékünknek, s — amint említettem — késztermékek egy részének. A másik nagy gond a már említett, átlagosan mintegy 8 százalékos vámteher, amely valamennyi kívülálló ország termékét sújtja. Ez tehát ipari cikkeink elhelyezését nehezíti. Számunkra igen hátrányos és a partnerek részéről teljesen megalapozatlan és a legnyíltabban politikai negatívumként értékelhető magatartása a Közös Piac országainak az, hogy bennünket úgynevezett állami kereskedelmet folytató országnak tekintenek, és ezen a címen mennyiségi korlátozásokat alkalmaznak annak ellenére, hogy egész szabályozó rendszerünk, ennélfogva vállalataink a Közös Piachoz tartozó országokban az ottani piac játékszabályainak mindenben megfelelnek, elveket és gyakorlatot együttvéve, és az ottani játékszabályokkal teljesen összhangban vesznek részt a kereskedelemben, ha úgy tetszik, a versenyben. Hozzáteszem még, hogy teszik ezt olykor és oly módon, amikor nyilvánvaló, hogy Magyarország évtizedek óta lényegesen többet importál a Közös Piac országaiból, mint amennyit oda elad. Ezt a gyakorlatát a Közös Piacnak mindenkor következetesen és erélyesen bíráljuk. Ez történt legutóbb Genfben, a GATT értekezletén. Nem következik szükségszerűen a Közös Piac rendszeréből, mégis itt említem meg, hogy ezekben az országokban leggyakoribbak a Magyarország termékeivel szemben kezdeményezett, úgynevezett dömpingeljárások, amelyek ismétlődnek. Minél rosszabb a gazdasági helyzet ott, annál gyakoribbá válnak a belső piac védelme, érve, vagy ürügyén. Hozzá kell tennem, hogy magyar termékek esetében még egyetlen egyszer sem tudtak elmarasztaló ítéletet hozni az ottani hatóságok, mert igazunkat mindig bizonyítani tudtuk. Azt is hozzá kell tennem, hogy ezek. a vizsgálatok a magyar exportőr vállalatokra nemegyszer kedvező, nevelő hatással voltak. Egy másik gond : jórészt a lefölözésből szubvencionált mezőgazdasági exportjuk hallatlanul éles versenyt teremt számunkra, a világ minden táján, beleértve a földközi-tengeri, közel-keleti piacainkat is. Végül sajnos meg kell említenem azt is, hogy Görögország csatlakozása, s ha Spanyolország és Portugália csatlakozik, az ő belépésük tovább fokozza gondjainkat. És attól is félni kell, — ahogy most Olaszország teszi — más közös piaci országok újabb nehezítő, korlátozó intézkedéseket vezethetnek be. Mit lehet tenni ezek ellen? Mit tettünk eddig? A mezőgazdasági rendtartás. Amíg a Közös Piacnak ez a rendszere fennáll, addig az alapproblémával nehezen boldogulunk. Addig úgynevezett technikai megoldások kötésére törekszünk, mint ahogy ez történt a múltban is. Eddig sertéshús, bor, sajt, juhexport szabályozására kötöttünk ilyen megállapodásokat, amelynek keretében ők vállalták, hogy beengednek bizonyos mennyiséget és nem sújtják kizáró terhekkel, mi meg vállaltuk, hogy a mennyiséget nem lépjük túl, és bizonyos árnál alacsonyabban nem kínáljuk a portékánkat. Egyébként a közös piaci mezőgazdasági rendszert, különösen a szubvencióit, hallatlan erővel bírálják a világ mezőgazdasági exportőr országai, mindenekelőtt az Egyesült Államok, amelyek ádáz harcot folytatnak a Közös Piaccal, de melléjük sorakozik Kanada, Ausztrália, számos latin-amerikai ország és mások. Megmondhatom azt is, hogy ezekkel az országokkal mi nemegyszer konstruktív párbeszédet tudunk folytatni. Ami a vámkülönbséget illeti, azt a fajta vámkülönbözetet a nemzetközi gyakorlat a GATT elismeri vámunió, illetve szabadkereskedelem címén. Itt a mi erőfeszítésünk már régebb óta arra irányul, hogy a volt közös piaci országokkal és a volt EFTA országokkal lehetőség szerint kölcsönös vámkedvezményeket biztosító megállapodásokat kössünk. Nem rajtunk múlik, hogy ilyen megállapodások még nem jöhettek létre. A GATT, mikor csatlakoztunk, elfogadta a mi irányítórendszerünket, elfogadta vámrendszerünket, egyenlő cserealapként, tárgyalási és megállapodási alapként, de ezek az országok ezt ez esetben nem hajlandók elfogadni. Velünk és más KGST országokkal folytatott tárgyalásaik során cserébe politikai természetű engedményeket kérnek. Meg az import kötelező növelésének vállalását kérik. Mi ezt nem vállaltuk, és valószínűleg a jövőben sem tudjuk vállalni. Mi gazdasági alapon bármikor készek vagyunk megállapodni. Készek vagyunk a mezőgazdaság területén is létrehozni olyan együttműködési formákat, amelyek kiterjedhetnek a termelés, kutatás, értékesítés különböző területeire. Ilyen típusú megállapodást is kezdeményeztünk, várjuk a kedvező reagálását partnereinknek. Amíg ezeket a megállapodásokat nem tudjuk létrehozni, addig ezekre az említett technikai megállapodásokra szorítkozunk, valamint az ilyen ágazati megállapodásokra, mint például az acél-hengereltárura, a textilfélékre kötött megállapodás, mindkettő érvényben van, mindkettő jelentős mennyiségű eladást biztosított számunkra, sajnos mindkettőben maradt kihasználatlan rész még 1982-ben is. Természetesen az akadályok leküzdésének legjobb módszere ha a jó minőségű, nagy választékú, lehetőleg úgynevezett márkacikkeket tudunk kínálni, mert ezekre van vevő. A Közös Piac saját tagországain kívüli importja legalább 200 milliárd dollár, ha levonom belőle az ener-