Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-17
1055 Az országgyűlés 17. ülése, 1 zebb feladatokat is sejtetik. Szemmel látható ugyanis, hogy az elmúlt évtizedben mindenekelőtt a városok, vagy a nagyobb települések vízellátása javult, és visszamaradtak a fejlődésben a falvak, legfőképpen pedig az aprófalvak. Olyan megye képviselőjeként szólok, amelynek vízellátása az utóbbi években megkülönböztetett figyelmet és támogatást kapott, és ahol ennek ellenére majdnem minden második településnek, vagy nevezzük nevén a gyermeket, minden második községnek még ma sincs vízműve, s ahol az átlagot meghaladó a kutak nitrátos szennyezettsége. Az elmaradás oka egyszerű: A 200—500 lelken aluli települések nem képesek a vízműépítés növekvő költségeit társulati alapon felvállalni. Néha megmosolyogtat az a vita, amely az aprófalvak körül napjainkban folyik. Manapság zokszó nélkül apró falunak vallja magát egy-egy 1000 lakos körüli település is, pedig ezek egy-egy megyében jószerivel már nagy falunak számítanak. Egyetértek azzal a távlati koncepcióval, amely elsősorban a községek közműves vízellátását kívánja előtérbe helyezni, de kérem, hogy az arra érdemes, valóban apró falvak — amelyekben a fejlesztés természeti feltételei és a vízbeszerzés költségei mind több gondot okoznak, kapjanak megkülönböztetett figyelmet. Arra is gondolni kell, hogy itt a társulás feltételei igazodjanak jobban a lakossági teherviselés még elviselhető határaihoz. Egyébként is számolnunk kell azzal, hogy a lakosság teherviselésére egyre több helyen kacsingatunk, és így a reális mércére mindenképpen ügyelnünk kell. Ügy látjuk, hogy az intézményi, vagy az üzemi vízművek a jövőben talán a mainál nagyobb szerepet vállalhatnának a lakossági vízellátásból. Lassan halad a tartálykocsival vagy telepített tartállyal történő ellátás is, pedig ettől egykor többet reméltünk. Szóval az összefogás, a társulás szélesebb körű értelmezése, az egyszerűbb, vagy éppen átmeneti megoldások keresése feladataink közé tartozik. Tisztelt Országgyűlés! A másik dolog, amelyről szólnék, az, hogy miközben egyre drágább a jó minőségű víz beszerzése, kitermelése, és néhol bizony ellátási gondokkal is küszködnek, ugyanakkor másutt fényűzően pazarolják a vizet: gépkocsit mosnak, kertet locsolnak, sőt, néhol már házi medencét is töltenek vele. Persze, ők csak egy erősen dotált vízfogyasztás számláját fizetik. Kérdem államtitkár elvtársat: mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az alapellátáson felül, úgy is mondhatnám, hogy a már luxusfogyasztást nagyobb mértékben hogyan lehetne megfizettetni? A társadalom minden bizonnyal támogatna egy ilyen megoldást, és talán a fogyasztás is takarékosabbá válnék ezáltal. Erre azt hiszem, ugyancsak nagy szükség lenne. Ha már szóba hoztam a vízdíjat, hadd hívjam fel a figyelmet egy furcsaságra. Arra, hogy kétféle vízdíj van ma Magyarországon. Azért a vízért, amelyet az 1968 előtt épített vízművekből nyernek, köbméterenként 1 forintot, a később épült vízművek vizéért viszont 3 forintot kell fizetnie a lakosságnak. Ki érti ezt? 982. október 8-án, pénteken 1056 Mindenesetre ez is rendezésre érett dolog. Kérem, ne értsenek félre: nem általános vízdíjemelésre teszek javaslatot, hanem inkább igazságos teherviselésre. Végezetül az Országos Vízügyi Hivatal elnöke eredményes munkáról és előrelátó tennivalókról adott számot, ezért a jelentést elfogadom, s elfogadásra ajánlom a magam és Baranya megyei képviselőtársaim nevében. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Nagy Sándorné képviselőtársunk. NAGY SÁNDORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolójából olyan népgazdasági ágazat helyzetéről kaptunk áttekintést, amely minden állampolgárt valamilyen formában személy szerint is érint. Hozzászólásomban három témakörrel kívánok részletesen, de röviden foglalkozni. Első gondolatként megyénk és választókerületem komplex meliorációs tevékenységében elért eredményeivel és a meglevő gondokkal foglalkoznék, másodikként a települések vízvédelméről szólnék, amely az előző témakörrel összefüggő tevékenységet is jelent, végezetül a Hajdú-Bihar megyei képviselőcsoport ülésén a beszámoló megtárgyalása során elhangzott néhány gondolatot tolmácsolnék a tisztelt országgyűlésnek. Megyénk egyik fontos jellemzője, hogy területének nagy része igen mély fekvésű, ebből következik, hogy nagymértékben belvízérzékeny, amelyben a Tisza, a Sebes-Körös és a Berettyó gyors vízhozamváltozása is szerepet játszik. Szinte minden évben jelentős a tavaszi belvízkár: 30—50 ezer hektár, és emiatt 10—15 ezer hektár terület marad vetetlen. A Berettyó és a Körös folyók térségében levő területről, amely választókerületem is, és amelyet mint a megye bihari részét emlegetjük, a belvíz lassan, hosszú idő alatt ér a befogadóba. Az ezen a területen gazdálkodó mezőgazdasági üzemek legnagyobb gondja az állandó belvízveszély. Megyénkben, de különösen a bihari térségben emiatt sok a kedvezőtlen adottságú üzemek száma. Például az 1981. évi 94 millió forint veszteségének 50 százaléka közvetve vagy közvetett formában a belvíz károsította termőterületek terméscsökkenésével vagy költségtöbbletével függ össze. Csupán egy számadat még megyénkre vonatkozóan az, hogy 1977 és 1982 év között az Állami Biztosító a megye mezőgazdasági üzemei részére 116 ezer 375 hektár belvízkárra 438 millió forintot fizetett ki, de a népgazdasági kár, azaz a teljes kár természetesen ennél több. El kell mondanom, hogy az itt dolgozó emberek az állandóan visszatérő belvízveszély és tényleges belvízkár miatt mindig kevesebbet tudnak termelni, mint a befektetett munkájuk, illetve erőfeszítéseik alapján joggal elvárhatnának. A nehezedő közgazdasági feltételek közepette a belvízkárok miatti bizonytalan termelési tényezők egyre érzékenyebben, sőt súlyosabban érintik a gazdaságokat és a dolgozókat is,