Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-11

81. december 17-én, csütörtökön 714 713 Az országgyűlés 11. ülése, 191 előtt arra a három kérdésre, amit Faluvégi elv­társ tavaly az ötéves terv kapcsán kiemelt: az egészségügy, az általános iskola és a lakásépítés­lakásellátás. A tényleg nem könnyű körülmé­nyek ellenére úgy látszik, ezen a téren van elő­rehaladás. A problémák, amelyek felmerültek, nem ezekkel, hanem más, ugyancsak fontos, de mégsem ennyire előre sorolt területekkel kap­csolatosak. Szeretnék néhány konkrét kérdéshez véle­ményt nyilvánítani. A mezőgazdasági termékek tárolásával kapcsolatban időközben több határo­zat született, amelyek a gabonatárolás ügyében jelentős lépéseket jelentettek. Egyébként min­den tárolás külön támogatására őszintén szólva nem gondolunk. Ügy gondoljuk, hogy a mező­gazdasági áraknak kell biztosítani azt a bevé­telt, amely a termelés és a legszükségesebb táro­lás fedezetét adja. A halászat fejlesztésével kapcsolatban, amennyiben exportfejlesztő beruházásról van szó, ez a keret nyitva áll. Igaz, ennek a feltételei rendkívül szigorúak. De éppen azért szigorúak ezek a feltételek, hogy nyitva állhasson a keret. Ha lazák lennének, már rég kifogyott volna. Azt javaslom, hogy az ez irányú beruházási programot esetleg, ha kell, még egyszer átgon­dolva, a Magyar Nemzeti Banknál terjesszék elő. Közben már Tímár elvtárssal beszéltem: a pénz­hiány önmagában ilyen fejlesztést nem gátol. Kicsit más a kérdés a meliorációval. Hazánk területe olyan, hogy ha jól tudom, az összes me­lioráció elvégzése 20 milliárd forintot követelne. A hatodik ötéves terv hat és fél milliárd támo­gatással számol. Vannak olyan tapasztalataink, hogy ezek az összegek úgy használhatók fel gaz­daságosan, ha azokat bizonyos térségekre kon­centráljuk. A terv 15 ilyen térséget jelölt ki. Ismereteim szerint van köztük baranyai terület is, a mohá­csi sziget, ami azt jelenti, hogy ezekre koncent­rálunk, mert nem szeretnénk, hogy úgy ahogy, vagy decentralizáltan végzett melioráció esetleg néhány év alatt elveszítse hatását. Ezen kívül is van lehetőség, többek közt Baranyában is, biztos nem annyi, mint amennyi az összes szükséglet, de úgy gondolom, az összeg legracionálisabb fel­használása bizonyos koncentrációt igényel. Peják elvtárs hozzászólásában nagy hang­súlyt kapott a légi közlekedés dotálása. Szeret­ném elmondani, hogy a menetjegyek árának megállapítása nem egyszerűen magyar kérdés, mert nemzetközi egyezmények vannak, úgy is mondhatnám, hogy van bizonyos fejlődés, ez azt jelenti, hogy emeltük a menetjegyek árát. Mi nem azért dotáljuk a közlekedést, mert ezért na­gyon lelkesedünk. De például ha nyugati relá­cióban egyoldalúan emelnénk a menetjegyek árát, ez az itt közlekedő külföldi társaságokra is kötelező lenne, tulajdonképpen az ő zsebükbe menne az összeg egy része. Szóval a problémát értem, de nem egyszerűen a mi elhatározásain­kon múlik egy ilyen kérdés. Én nem látom azt, hogy a már megtett né­hány kisebb lépés után a mai egy nagyon irra­cionális rendszer lenne, önök tudják a pénzügy­minisztert nem kell külön biztatni a támogatá­sok leépítésére. (Derültség.) Szigethy elvtárs igen érdekes kérdéseket ve­tett fel és miután személyesen is hozzám for­dult, én most személyesen hozzá fordulok, hogy majd személyesen még egy-két kérdést tovább tárgyaljunk zenekar stb. ügyekben. Említettem, hogy új intézményes kötelezettségek vállalására nem a legalkalmasabb ez az idő, és ha ez a zene­kar Napóleon ideje óta zenélt, talán tud még to­vább is zenélni. De nem akarok tréfálkozni, azt kérem, hogy erről a kérdésről később még be­széljünk. Érdekes kérdés a rendezvények és kiadvá­nyok ügye. Csak azért szeretnék erre visszatér­ni, mert szeretném meggyőzni a tisztelt képvi­selő elvtársakat, hogy nem alaptalan a kormány határozata. Ilyen kötöttségek korábban nem vol­tak. De azt kellett tapasztalnunk, hogy nem in­dokolható módon nőnek a költségek, és van még ma is olyan nem alapellátási kiadás, ahol sok­kalta gyorsabban növelik a kiadásokat, mint a szorító egészségügyi és általános iskolai terüle­teken. Például az utóbbi revizori jelentéseink azt mutatják, hogy a különféle egyesületeknek jut­tatott támogatások a legdinamikusabb tételei a költségvetésnek. Nem hiszem, hogy ez nagyon jó irányzat. Nos, úgy jártunk ezekkel a rendezvények­kel is, hogy nagyon sok nem racionális elem ke­rült ebbe. önök bizonyára személyes példát is tudnak. Én is mondok néhányat. Például én nem tartom teljesen szükségszerűnek, hogy bizonyos rendezvényekre az ingyenes protokoll jegyek részaránya 22 százalékot érjen el. Nem tartom szükségszerűnek, hogy egy megyei propaganda­kiadványból 800 tiszteletpéldány kerüljön ingyen szétosztásra, 1000 példányt adnak át a kereske­delem részére, 3000 példányt pedig jobb időkre való tekintettel raktárban tárolnak. Az sem teljesen racionális, hogy példányon­ként 100 forint önköltségű folyóiratokat 8—12 forintért áruljunk, de még így is a példányok­nak fele, vagy tiszteletpéldány, vagy remittenda. Ezek nem a legrosszabb példák, ezek egy olyan megye példái, amelyik Komáromtól nyugatra helyezkedik el, és nem a határozat előtti, hanem a határozat utáni állapotot tükrözik. Vajon mi volt a határozat előtt? Szóval én tudom, hogy itt a kormány kicsit merev lett. Ha találunk racio­nális, felelős, jó megoldást — én magam nevé­ben, nem tanácskoztam meg a kormány tagjai­val —, nagyon szívesen a kötöttségek feloldásá­nak irányába mennék, de csak az ésszerűség biz­tosítása mellett. Reidl elvtárs Somogy megye települései kap­csán két nagyon fontos kérdést érintett. Az egyik a háztáji gazdaságok. Szeretném ezt a felszóla­lást megragadni arra, hogy még egyszer, mond­jam, amit nagyon sokszor mondtunk, hogy a háztáji gazdálkodás fontossága megvolt, megvan, meg lesz, számítunk rájuk, a kormány mint ed­dig, a jövőben is figyelemmel kíséri és az a szán­dékunk, hogy ennek az összes tartalékát kihasz­náljuk. Több képviselő elvtárs fölvetette többek közt. itt Somogyban merült fel az aprófalvak né­pességmegtartó szerepe, infrastrukturális ellátá­sa. A kérdés már az ötéves terv kapcsán kihang­súlyozásra került. Azt az ajánlatot szeretném tenni, hogy az 1981. évi zárszámadás, illetve ex-

Next

/
Oldalképek
Tartalom