Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-4

197 .4z Országgyűlés 4. ülése, 1980. december 17-én, szerdán 198 Röviden úgy lehet ezt az együttműködést jellemezni, hogy a párt és a kormány nyílt po­litikát folytat és a döntésekbe, a végrehajtás­ba és az ellenőrzésbe növekvő mértékben von­ja be az ország lakosságát. Ennek az egyik legszélesebb csatornája a népfrontmozgalom. A nyílt politika, a közös gondolkodás nyomán az elmúlt években a kormány a VI. ötéves terv vonatkozásában is mind teljesebben megismer­te az állampolgárok véleményét, és fordítva: az állampolgárok is megismerték a kormány kö­zéptávú gazdasági elképzeléseit. Volt némi bi­zonytalanság abban, hogy a nehezebb gazdasá­gi helyzetben milyen szélességű lehet a társa­dalmi részvétel, hogy a vita kiszélesítésével nem keltünk-e túlzott követeléseket. Szeretnék nyomatékosan rámutatni arra, hogy politikánk, társadalomépítő munkánk alapvető törekvése, hogy növeljük a közügyek iránt érdeklődő, abban közreműködő állampol­gárok számát. A közéletiségnek pedig része a különböző távlatú tervek formálásában való társadalmi részvétel is. A tervezés tehát nem egy elkülönült részfeladata a kormányzati munkának, hanem a kormányzat és a társa­dalom együttműködésének lényeges területe. A népgazdasági tervezés fejlődésének két fő jellemzője van véleményem szerint. Az egyik a tervezési feladatok szintenkénti elhatárolása és feladatmegosztása a kormány és a gazdál­kodó szervek között. A másik a társadalmi köz­reműködés növekedése az országos és a helyi tervekben és az egyes fontos részkérdésekben is. Nem kell különösen bizonyítani, hogy ez milyen mértékben növeli a tervek megalapo­zottságát és társadalmi támogatását. Éppen ezért javaslom, hogy a tervezet 54. §-ában, ahol a tervezési rendszer korszerűsítéséről, a fejlesz­tési változatok kidolgozásának szükségességé­ről van szó, a kormány számoljon a társadalmi közreműködés szélesítésének szükségességével és módszereinek fejlesztésével is. Tisztelt Országgyűlés! A társadalmi közre­működés néhány kérdésben — amelyekben fo­lyamatosan konzultált a népfront országos tit­kársága a kormánnyal és a tervező szervekkel — lényegesen hozzájárult a jelenlegi törvény­tervezet kialakulásához. Ezekben a végrehajtás során is fokozottan segítséget kíván nyújtani mozgalmunk. Hozzászólásomban azonban nem a terme­lés és a forgalmazás kérdéseivel és nem az élet­színvonal emelésével kapcsolatos kérdésekkel, hanem az életkörülmények javításának néhány fontosabb kérdésével szeretnék foglalkozni, mi­vel ez jelenti az ország politikai közhangulatá­ban a lényeges tényezőt a következő időszak­ban. Tisztelt Országgyűlés! őszintén örülünk an­nak, hogy a kiegyenlítettebb településfejlesztés­re vonatkozó javaslatainkkal a VI. ötéves terv­javaslat egyetért. Különösen örülök annak — mint Pest megyei képviselő —, hogy ebben a javaslatban a Budapest környéki település­tömörülés megfelelő figyelmet és anyagi esz­közöket kapott. Megértjük, hogy a fejlesztési összegek elosztásában ez a módosulás csak sze­rény változásokat hozhatott. De megteremti a további változások feltételeit. Mindez azonban már most is a nagyvárosok gondjainak csök­kentését és a kisváros és a falu ellátottságának, hangulatának javulását jelentheti, ahogy a tör­vényjavaslat jellemzi, növeli népességmegtartó erejüket. Sok függ attól, hogy a megyei tanácsok hogyan érvényesítik a törvény szellemét a fej­lesztési összegek felosztásakor és a végrehajtás során. A tervezet számol a kisebb települések fej­lesztésében a lakosság társadalmi közreműködé­sével. A lakosság településfejlesztési társadalmi munkája eddig is komoly eredményekkel járt. Az elmúlt ötéves tervben mintegy 19 milliárd forinttal növelte, elsősorban a kisebb városok, a falvak fejlesztési alapjait. Ez a készség csak akkor tartható fenn, ha csekély mértékben is, de növeljük a kisebb falvaknak nyújtott fej­lesztési segítséget, és más vonatkozásban is meg kell teremteni a társadalmi munka szélesítésé­nek munkafeltételeit. Javaslom, hogy a Tanácsi Hivatal, az ÉVM és a Pénzügyminisztérium, a népfronttal és más társadalmi szervezetekkel egyeztetve a szüksé­ges intézkedéseket tegye meg. Különösen fon­tos, hogy a legveszélyeztetettebb területeken megoldjuk a problémákat az ivóvízellátásban, a közlekedés fejlesztésében és a kereskedelmi alapellátás javításában. Tisztelt Országgyűlés! Legfontosabb feladatunk az életkörülmé­nyek fejlesztésében a lakásépítés. Lakásépíté­sünk ebben az időszakban lényeges szakaszba jutott. A nagyvárosok kivételével a lakásépítés iránti igény jórészt minőségi jellegű, de a laká­sok minősége iránti igény természetszerűen a nagyvárosokban is erőteljesen növekszik. A má­sik lényeges vonása a lakásépítésnek az, hogy növekszik a gazdaságosság jelentősége mind az építésben, mind a fenntartásban. Korábbi gaz­daságossági számításainkat elsősorban az ener­giaárak növekedése is megváltoztatta, elég ha a növekvő fűtési költségekre utalok. Ez a kettős igény, a minőség és a gazdasá­gosság a lakásépítésben és fenntartásban mind­inkább párosul a lakóhelyi környezet minősége iránti növekvő igénnyel. Ez viszont a település­politikára, a várostervezésre ró növekvő felada­tokat. Számolni kell azzal, hogy mindezek iránt a társadalmi érdeklődés növekszik és a kor­mányzati, a tanácsi munkát itt is a társadalom­mal való folyamatos konzultáció kell, hogy jel­lemezze. Az a tapasztalatunk, hogy lakosságunk sok áldozatra képes, hogy jó, korszerű lakása legyen, és szép, emberséges környezetet bizto­sító városokban-falvakban lakjon. Tervünk számol ezzel az áldozatkészség­gel, amikor lakásépítési terveinkben az új la­kások mintegy kétharmada saját erőből épül. Egy-egy család számára, amelybe legtöbbször beleértendő a szülők és a rokonság is, a lakás­építés 15—20 éves erőfeszítést, takarékosságot jelent. A saját erős építkezésnek az anvagi hely­zettől, a településtípustól függően számos vál­tozata van, a sűrű beépítésű többszintes, a so­ros és a kertes családi házas formák. A cél­szerűség, a korszerűség és a gazdaságosság neim kapcsolódik lakástípushoz, hanem sokkal in­kább ahhoz, hogy az alkalmazott típus feleljen 9 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom