Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1613 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978; július 6-án, csütörtökön 1614 tos párthatározatokat rövid időn belül követik az átgondoltabb, konkrét kormányzati intézkedések. A legfontosabb kérdésekre való reagálás gyorsabb, érdemibb. Rendszeresebb, változatosabb, igényesebb a helyszíni segítőmunka és a számonkérés. Igen fontosnak tartjuk, hogy a központi irányítás hatékonysága úgy javult, hogy közben a területi, helyi állami szervek, a tanácsok, vállalatok, szövetkezetek önállóságukat, kezdeményező- és cselekvőkészségüket megőrizték, fejlesztették. A népgazdaság V. ötéves terve alapvetően helyesen határozta meg tennivalóinkat. Az abban foglalt célkitűzések döntően eredményesen valósulnak meg a megyénkben is. Az ipari, mezőgazdasági üzemek termelése dinamikusan nő. Két év alatt 40 százalékkal termeltünk többet exportra. A megvalósult kommunális fejlesztések, szociális intézkedések tovább javították a lakosság ellátását. A párt határozatai, a tervtörvény, a kormányzati intézkedések alapján megyénkben is a párt, állami, társadalmi szervek, szervezetek, gazdasági egységek tevékenységének középpontjában egyre inkább a társadalmi munka hatékonyságának fokozása áll. A menynyiségi növekedés mellett nagyobb figyelmet fordítunk a termelési szerkezet korszerűsítésére, az üzemekben a gyártmány összetétel, a termelékenység, a minőség javítására. Elsősorban a nagy hagyományokkal rendelkező üveg- és kerámiaiparban, a kohászati másod- és harmadtermékek, a kábelek kivitelezésében, az alumínium feldolgozásában törekszünk korszerűbb gyártmányok előállítására. Ennek rendeljük alá a fejlesztési célkitűzéseinket, az üzemek rekonstrukcióit. Az ipari fejlesztésre rendelkezésre álló eszközök 55 százaléka négy üzemre összpontosul, és több mint 65 százaléka korszerű technikai eszközök beszerzését szolgálja. Mindebben a kormányzati szerveknek, az ágazatoknak, a területek fejlesztéséért érzett felelőssége, az erőforrások igényesebb elbírálása, felhasználásának növekvő szerepe van. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a területi szervek is következetesebben képviselik a népgazdasági érdekeket. Fokozottabban vesszük számba, és jobban szervezzük a különböző helyi adottságok és lehetőségek kihasználását. Törekszünk a történelmileg kialakult, földrajzilag meglevő hátrányok csökkentésére, az adottságoknak megfelelő optimális hozam és ráfordítási arányok kialakítására, eszözeink hatékonyabb működtetésére. Mindezt jól segítheti a központi és a helyi szervek még alkotóbb együttműködése, a távlati elképzelések kialakítása, és a konkrét feladatok megvalósítását szolgáló egyeztető tárgyalások. Ezt csak erősíthetné, ha a központi irányítás és szabályozás különböző módszereiben a stabil, a hosszabb távra szóló elemek még nagyobb szerepet kapnának. A konkrét helyzet felismerését követő intézkedéseket ki kellene egészíteni a tartósabb megoldásokat elősegítő, egy-egy ágazat hoszszabb távú fejlesztésével kapcsolatos elképzelésekkel is. Ezért tartjuk igen jelentősnek a Központi Bizottság 1977. október 20-i határozatát és az ezt követő kormányzati intézkedéseket, amelyek komplexen, összhangban a külgazdasági célkitűzéseinkkel, hosszabb távra világosan felvázolták a termelési szerkezet fejlesztésével öszszefüggő feladatokat. Ennek szellemében úgy Játjuk, hogy az elkövetkezendő időszakban is az adottságainkhoz, az ipari és a munka-kultúránk hagyományaihoz igazodó fejlesztéseket kell terveznünk. Azt kérjük, hogy a kormányzati szervek ezt figyelembe véve támogassák a kohászati ágazatok feldolgozó bázisaival, az üveg-, kerámiaipar továbbfejlesztésével összefüggő bővítési, korszerűsítési elképzeléseinket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szelektív iparfejlesztés, a korszerű gyártmányok bevezetése egy összetett, hosszabb távú, bonyolult feladat. Mégis ez a járható út, mely a központi és a helyi erőforrások jobb összefogását igényli. Ennek a fontos gazdaságpolitikai követelménynek az érvényre juttatása érdekében további ösztönző rendelkezések, szabályozók kidolgozására, következetes végrehajtásának szervezésére van szükség. Még jobban kell támogatni az eredményesebb munkát, az ésszerű, bátor vállalkozó tevékenységet e területeken. A közelmúltban történtek kezdeményezések — a központi szervekkel, ágazatokkal együtt — a kevésbé hatékony területek és üzemek tevékenységének felülvizsgálatára, megszüntetésére. Ezek végrehajtásában legtöbb vita azokkal az üzemekkel, irányító szervekkel van, ahol nem veszik észre, hogy termékeik fölött eljárt az idő, gyártmányaik minősége, korszerűsége nem felel meg a követelményeknek, jövedelmezősége nem kielégítő. Nehezen értik meg, ha nem járulnak hozzá a létszámbővítési terveikhez. Maguk sem fordítanak kellő figyelmet a helyzetük javítására. Emellett elég határozottan tiltakoznak a korszerűbb termékeket gyártó üzemhez való csatlakozásuk gondolata ellen is. Igaz, nem könnyű a megszokottságon, a beidegződött szemléleten változtatni. Sokszor nemcsak a helyi üzemek, szövetkezetek szűk érdekeit képviselő vezetők szemléletével kell vitázni. Ezt egy példával is szeretném érzékeltetni. Ha történelmileg igazságosak akarunk lenni, elismeréssel kell szólni az Elzettről, amiért a szénbányászat csökkentése, az ipartelepítés időszakában Szécsényben üzemegységet létesített. De ma már érthetetlen számunkra, miért kell ebben az üzemben csaknem 800 dolgozónak korszerűtlen lakatot gyártani, évi 150 millió forint termelési értékben. Véleményünk szerint hasonló a helyzet a Nógrádi Szénbányák Vállalata mellék- és kisegítő üzem kiegészítő tevékenysége területén, a könnyűipari gyáregységeink egy részénél is. Mi olyan fejlesztéseket támogatunk, amelyek egybeesnek a hatékonyság növelését szolgáló célkitűzésekkel. Mint például a Salgótarjáni Kohászati Üzemeké, ahol a feldolgozási fok növelésével, a minőség javításával elérték, hogy az egy tonna acéltermékre eső export-árbevétel az új termékeknél 2—3-szorosára emelkedik. Vagy mint a romhányi építési kerámia gyáré, ahol az új üzemben várhatóan az egy főre jutó évi termelés több mint egymillió fo-