Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-28

ÏÏ8. december 21-én, csütörtökön 19 <2 1971 Az Országgyűlés 28. ülése, 19 konyságánák növekedése, hanem attól független tényezők, nem utolsósorban a szabályozás lazaságai is eredményezték. A népgazdasági terv előirányzataival összhangban a bérszabályozási rendszer automatizmusa — az 1978. évi bérintézkedések áthúzódó hatását nem számítva — 4,5—5 százalékos nominálbér-emelkedést tesz lehetővé. Ez a mérték átlagként értelmezendő, tehát nem általános járandóság. Azt jelenti, hogy a vállalati teljesítményektől függően a bérfejlesztési lehetőségek az említett százalékoktól lefelé és felfelé is eltérhetnék. A gazdaságosan működő vállalatok számára kedvezőbb feltételt jelent a saját erőből — bértartalék felhasználása nélkül — megvalósításra kerülő 6—8 százalék közötti béremelés adóterheinek mérséklése. A szabályozórendszer normativitásának erősítése, az indokolatlan támogatások csökkentése, a bérszabályozás mértékeiben módosult, de rendszerében változatlan fenntartása a vállalatokat teljesítményüknek megfelelően az eddiginél várhatóan szélesebb körben és nagyobb mértékben differenciálja. Akik ezért kizárólag a gazdasági szabályozást, mint „külső" tényezőt bírálják, hibát követnek el, mert figyelmen kívül hagyják a vállalati belső munka gyengeségeit. A bérszabályozás módosítása, miközben szigorítja a vállalati bérfejlesztés feltételeit, nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy mindenütt fokozódik a törekvés a nagyobb jövedelem, az ennek feltételét képező magasabb teljesítmény elérésére. A vállalati és egyéni teljesítmények növekedését segíti elő a végzett munka menynyisége és minősége szerinti bér- és kereseti differenciálás erősítése. Olyan szemléletre és gyakorlatra van szükség, amely az alapbért sem tekinti természetes járandóságnak, a munkahelyen időben való megjelenés és ott tartózkodás ellenértékének. A bérpolitikában semmiféle engedményt nem lehet tenni, ezért nem lehet követelmény teljesítmény nélküli bérnövelést végrehajtani. Ez a felfogás összhangban áll a gazdaságpolitika célkitűzéseivel is, mert elősegíti mind a meglevő létszám hatékonyabb foglalkoztatását, mind a munkaerőnek a gazdaságosabb tevékenységet végző munkahelyekre való átcsoportosulását. El kell ismerni, hogy ebben a korábbi bérszabályozási előírások nem biztosítottak kellő érdekeltséget. A gazdaságirányítás változatlanul napirenden levő feladata ezért a bér- és keresetszabályozás korszerűsítését célzó elgondolások kidolgozása, és ezzel összefüggésben annak biztosítása, hogy a szocialista bérezési elvek az eddigieknél következetesebben érvényesüljenek a gyakorlatban. A tervben foglalt célkitűzések teljesítése érdekében az 1979. évi vállalati bérpolitika megalapozására, a szabályozó módosításokra is tekintettel, megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. Alapelv, hogy a bérfejlesztés forrása kizárólag a vállalati munka hatékonyságának növelése lehet. Ezt a vállalatokon belül is tudatosítani kell. A bérpolitikai intézkedések megtétele előtt ezért számításba kell venni a gazdálkodás reálisan várható eredményeit. A bérek és keresetek növelésében nagy megfontoltságra van szükség, mert a teljesítmény fedezet nélküli vásárlóerőkibocsátás felelősségét a vállalatok helyett a központi irányítás nem vállalhatja magára. A bérfejlesztés mértékét és a végrehajtás időpontját úgy kell megválasztani, hogy gazdasági megalapozottságához kétség ne férhessen. A gazdasági versenyben nő a termékek és szolgáltatások minőségének, a szerződésekben vállalt határidők betartásának fontossága. Az e téren fokozódó követelményekhez mérten sok helyen jelentős az elmaradás. Ezért az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a vállalati bérpolitikában a termékek minőségének javítására, és a határidők betartására irányuló ösztönzés kiterjesztésére. A teljesítmények növelésének feltétele a végzett munka szerinti bér- és keresetdifferenciálás erősítése. A jövedelmek növelésében jelenleg tapasztalható egyenlősdi azonban nem ösztönöz magasabb teljesítmények elérésére. A vázolt követelmények érvényesítése érdekében korszerűsíteni kell a vállalatokon belüli egységek ösztönzési rendszerét is, fel kell tárni teljesítőképességüket és ennek megfelelően kell meghatározni feladataikat, valamint anyagi érdekeltségüket. Külön is szólni kell a tervben és költségvetésben előirányzott bérpreferencia-keretről. Ezt a forrást kivételes és rendkívül indokolt esetektől eltekintve nem az elmaradók támogatására, hanem a gazdaságosság és hatékonyság szempontjából kiemelkedő szervezeték — természetesen feltételekhez kötött — ösztönzésére kívánják felhasználni. A megváltozott belső és külső feltételekhez való alkalmazkodás elmaradása, a termékszerkezet korszerűtlensége, a folyamatok alacsony szervezettsége, a kifogásolható vezetési színvonal, a gyenge piaci pozíció következményei rendszerint a korábbinál kisebb eredményben és emiatt lényegesen szűkebb béres keresetfejlesztési lehetőségben juthatnak kifejezésre. Ha ezt a következményt bérpreferenciával ellentételeznénk, rossz ügyet szolgálnánk, mert az alacsony hatékonyságú gazdálkodás további fenntartását alapoznánk meg. A bérpreferencia-lehetőség ilyen célra való felhasználása nem segítené, hanem korlátozná a gazdasági szabályozás egészének eredményes működését. Kedves Képviselő elvtársak! A gazdasági feladatok megoldása közben — s annak feltételeként — mindenütt egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az emberi tényezőkre. Ez fokozott felelősséget jelent minden vezető számára. Ezt azért említem meg, mert gyakran találkozunk azzal a szemlélettel, hogy a bér- és munkaerőgazdálkodási feladatok ellátása kizárólag a vállalati munkaügyi osztályok kötelezettsége. Ez helytelen felfogás. Ahogy a vállalati szervezés sem lehet egyetlen részleg feladata, a dolgozók munka- és bérügyeivel való foglalkozás kötelezettsége sem korlátozható csak egy-egy szervezetre, mert természetes része a vezetői tevékenységnek. Az emberrel való törődés egyre több tennivalót jelent a vállalati szociálpolitika területén is. A munkaikörülmények, a munkafeltéte-