Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1935 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1936 történő meggondolásai folytán olyan szállítógépéket vásároltunk, amelyek gyártását nagyon rövid időn belül leállítottak. Alkatrész-utánpótlást csak a minisztérium segítségével sikerült némileg biztosítani, hogy úgy mondjam, az ilyen gépesítési folyamatoknak a leállítása kicsit barátságtalannak tűnik, mégpedig nagyon sok esetben. Az elmondottakról személyesen is meggyőződött dr. Simon Pál nehézipari miniszter elvtárs a vasércműben tett látogatása során. Elmondtuk gondjainkat, bánatainkat, örömünket; nagyon kevés volt, amit tudtunk mondani — de dolgozóink körében nagyon jó közérzetet váltott ki ez a látogatás. Akkor nem sikerült elmondanom, ezúton tolmácsolnám kérésüket: a szénbányászokhoz és más bányászati ágazatókhoz képest vagy viszonyítva, nagyon szépen kérjük, tisztelettel a minisztériumot és az országos hatáskörű szerveket, hadd kapjunk már mi is bányászlakásokat. Olyan kevés a munkaerőnk, olyan öreg a föld alatti bányászlétszám, közel 50 éves a vájár-átlagéletkor. A külszínen nem tudjuk biztosítani az exkavátor- vagy a gépkocsivezetőknek az utánpótlását. A fizikai munka döntő többsége még ma is a föld alatti üzemben folyik, hiába lelkesedésben, akaratban, hozzállásban nincs hiány. Az erőt azonban nem mindig lehet ilyesmivel pótolni, de életcélunk, hozzáállásunk, s minden magyar bányász közös ismertetője a szocialista társadalom építése. Köszönöm figyelműket, jó szerencsét! (Taps.) ELNÖK: Radnóti László képviselőtársunk felszólalása következik. RADNÓTI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A legutolsó központi bizottsági ülésről kiadott közlemény áttanulmányozása, a pénzügyminiszter elvtárs által előterjesztett 1979. évi állami költségvetés tartalma, a témával kapcsolatos élénk bizottsági viták és e kérdésekkel összefüggő számos sajtóközlemény olvasása összességében olyan gondolatot ébresztett bennem, hogy ha felszólalásra vállalkozom, nehéz lesz kiválasztani a sok kínálkozó téma közül azt a néhányat, amelyet egy felszólalás keretében el lehet mondani, szem előtt tartva egy ilyen felszólalás időtartamára vonatkozó, a parlamenti gyakorlatban kialakult íratlan szabályt, csak néhány témára korlátozva szeretnék egy-két mozaikkockával hozzájárulni a költségvetésben is megfogalmazott célkitűzéseik végrehajtásának a segítéséhez. Szeretnék rámutatni néhány anomáliára, akadályozó tényezőre, rendellenességre, és ezek felszámolásának elősegítésére pár javaslatot lenni. Az előterjesztett állami költségvetésből is Világosan kitűnik, egyébként napjainkban széleskörűen vitatott téma, hogy most már valóban határozott lépéseket kell tenni a termelés szerkezetének — én hozzátenném, a forgalmazás szerkezetének is — a javítása terén. A gazdasági szerkezet javítása minőségi kategória. Olyan gazdasági szerkezet kialakítására kell törekednünk, amely minden külföldi relációban, keresett árban és szállítási határidőben, minőségi paramétereikben versenyképes áru szállítására képes. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy kialakuljanak a termelésben a régi kis-, közép- és nagyüzemek sajátosságait figyelembe vevő optimális, helyes arányok. A gazdasági életben bekövetkezett és állandóan tapasztalt változások nem teszik elviselhetővé az olyan gyakorlatot, hogy a változásokra ilyen lassan reagáljunk, mint ahogy általában reagálunk. A meglevő gazdasági szervezetek közül is azokat kell erősítenünk, amelyek gyors, rugalmas változtatásokra képesek. Az az érzésem, nem volt mindenben előnyös, hogy az elmúlt éveikben folytatódott az ipari centralizáció folyamata. Ismereteim szerint 1968 és 1976 között több mint 130 vállalat szűnt meg, 1976^ban például az iparba sorolt szövetkezetek száma fúziók révén ötvennel f csökkent. Egyetlen évben annyival, mint a megelőző tíz évben összesen. Még 1977-ben is további 50 szövetkezeti összeolvadás történt. Nehéz a jelenséget egyértelműen jónak vagy rossznak minősíteni. A technikai fejlődéssel párhuzamosan szükségképpen nő az igény a nagy sorozatókban termelhető, versenyképes, gazdaságosan csak nagyüzemekben előállítható termékek iránt. Ezzel szemben számtalan olyan nélkülözhetetlen árucikk van — alkatrészek, divatcikkek, választékbővítő áruk, egyebek —, amelyek kis sorozatban gyártandó, vagy egyedi termékek, s amelyek előállítása kis- vagy középüzemekben célszerűbb. Ennek az üzemi kategóriának a nagyobb rugalmassági lehetősége miatt e termékskála exportját is itt kellene ösztönözni. Egyértelmű a nagyvállalat fölénye a kisebb vállalati szervezetek felett, ahol a tömegtermelés lehetősége és előnye a változás igényével párosul. De belföldön és a külpiacon is , egyaránt nő a kereslet a keresett vagy kis sorozatú minőségi és munkaigényes termékek iránt és ez a tendencia a viszonylag gyorsan változó választékigények felé tolódik el. Ezeken a területeken egyértelmű a jól felszerelt, ke, -izerű, a változó igények teljesítéséhez gyorsan alkalmazkodni tudó irányító szervezettel bíró és a hasonló tulajdonságok birtokában levő forgalmazó vállalatokkal jól együttműködő kisebb vállalatok, szövetkezetek célszerűsége, életrevalósága és népgazdasági szükségszerűsége. Nem lehet kategorikusan meghatározni, hogy mit nevezünk kis-, illetve középüzemnek. E kategóriáknak nyilván mások a kritériumai mondjuk a nehéziparban, mint a legtöbb fogyaszt, -i cikket előállító iparágban. így iparszinten például a nehézipari ágazatban, de talán a gépgyártás sok területén kisebb az igény a kisüzemre, mint például a ruházati iparban. Itt sem hanyagolható el azonban, ha elemezzük a háttér, vagy ahogyan mostanában még rossz kicsengésű szóval nevezzük, árnyékipar. Ez főleg azért fontos, mivel az export indirekt fokozása válik lehetővé azzal, ha a nagyvállalatok belföldi beszállítóiként szereplő kisüzemek jó együttműködési készségükkel rendezett kölcsönös érdekeltségi viszonyokat, jó beli ső kooperációt alakítanak ki egymás között, örömmel lehet megállapítani, hogy az utóbbi