Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1907 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1908 hatások alól és egyetlen gazdaság sem szigetelődhet el azon nagy folyamatoktól, amelyeknek az árak csupán jelzőberendezései és közvetítői. Nyilvánvaló, hogy a világpiaci folyamatok — az árakat is beleértve — nemcsak a kereslet és kínálat közötti objektív viszonyokat tükrözik vissza, hiszen azokat a nagyobb gazdasági hatalom befolyásolja és manipulálja. De a koncentrált gazdasági hatalom is objektív viszonyok eredője, amely ellen sikeresen föllépni többnyire csak nagyobb gazdasági hatalom birtokában lehet. Ismeretes, hogy az 1968-ban bevezetett gazdasági reform — érthető okokból — nem terjed ki az intézményi rendszerre. Nyilvánvaló azonban, hogy a következő években napirendre kell tűzni a gazdaság funkcionális és ágazati irányításával foglalkozó intézmények munkájának megjavítását is. A gazdasági minisztériumok természetesen egyfelől állami hatalmi szervek, másfelől azonban a hatások és kölcsönhatások rendszerében együtt kell élniük azon gazdasági egységekkel, amely tevékenységét a gazdaság objektív törvényei és összefüggései által irányított folyamatok szabályozzák. Nyilvánvaló, hogy a gazdaság irányításával foglalkozó állami intézmények tevékenységét, szervezeti formáit és működési ritmusát jobban összhangba kell hozmi a gazdasági folyamatok természetével és ritmusával. Ilyen vonatkozásban az elmúlt időszakban volt bizonytalanság nálunk, hogy az ágazati minisztériumok számára előírt követelmények egyre szélesebb területen kerültek és kerülhetnek még ellentétbe a korszerű gazdasági szervezés egyre erőteljesebben kibontakozó tendenciáival. Gondoljunk csak arra, hogy az ágazati gazdaságirányító szervek általában a hatáskörök elválasztására, saját normarendszer kialakítására, ágazati optimumok megjelölésére, ágazati felelősség érvényesítésére törekszenek egy olyan világban, amelyre a folyamatok integrálódása és ágazntközisége a jellemző. A gazdaságban olyan vállalkozások jönnek létre a folyamatök összekapcsolódása és egymásutánisága alapján, termelési rendszerek, amelyek a tudományos kutatástól a termelésen át az értékesítésig és a szolgáltatásig mindenféle funkciót felölelnék. Ezekre a formákra mint a gazdasági szervezés eddig legeredményesebb módszereire, nekünk is fel kell figyelnünk és alkalmaznunk is kell azokat saját viszonyainkra a nemzetközi versengés miatt. Egy-egy termelési rendszerű konglomerátum döntési jogköre azonban nálunk többnyire 8—9 főhatósághoz fog tartozni, hiszen más felelős az alapkutatásért, az alkalmazott kutatásért, a fejlesztési kutatásért, a termeléséért, a bedolgozó vállalatok tevékenységéért, a pénzügyi kapcsolatókért, az importért, a 'belföldi értékesítésért, a külföldi értékesítésért és a szolgáltatásokért. Képzeljük el, ha egy sok lehetőséget magában rejtő kooperációs ajánlatra adott vátfigzt ennyi különböző főhatóság különböző törekvéseitől és válaszaitól kell függővé tenni! Nyilvánvaló, hogy az intézményi rendszer reformját nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Hiszen a kérdések átfogó és a gazdasági élet igényeit figyelembe vevő felülvizsgálatához is hosszabb időszakra van szükség. Annyit azonban mindenesetre meg kell követelni a különböző intézmény éktől ma is, hogy a gazdasági szervezeteknek a gazdaság természetével összhangban álló társulásait ágazatközi jelleggel mozdítsák elő, mert enélkül nem lesz előrehaladás. A terv- és költségvetési javaslatból, a különböző tájékoztatásokból és a pénzügyminiszteri expozéból világosan látható és érzékelhető, hogy más nemzeti gazdaságókhoz és nemzetekhez hasonlóan az előttünk álló években rendkívül bonyolult és ellentmondásos feladatokat kell megoldanunk. E bonyolult és ellentmondásos feladatok sikeres megoldásától függ azoniban a magyar népgazdaság és tegyük hozzá, az európai szocialista országok gazdasági jövője. Az elmúlt évtizedekben történelmi értelemben is nagy vívmányokat valósítottunk meg, és kiemelkedő eredményeket értünk el számos területen. Gondolni' kell azonban arra, hogy e vívmányok csak oly módon fejleszthetők és az eredmények csak abban az esetben növelhetők, ha azokat a valóságban kialakult gazdasági viszonyok útján leszünk képesek alátámasztani. Ilyen értelemben a teljes foglalkoztatottságnak, a munkanélküliség megszüntetésének, amely rendszerünk egyik legnagyobb vívmánya, a szilárd munkafegyelem, a jó munkaszervezés, a munkaerő képességének kiaknázása és a túlkereslet elkerülése jelentik a párját a konkrét gazdasági viszonyokban. Ha ezeket a követelményeket nem biztosítjuk, úgy olyan túlfoglalkoztatottság keletkezik, amelyben a kínzó munkaerőhiány az intenzív fejlődést, a struktúraátalakítást és a gazdaságosságot akadályozó tényezővé válik. Igen jelentős előrehaladást értünk el a termelés és életszínvonal emelésében. De konkrét gazdasági viszonyaink nem mozdították elő a minőség, a technika, a korszerűség, a piacképesség és a szolgáltatások fejlődését. Pedig ezektől a tényezőktől függ a termelés kultúrája, a gazdaságos értékesítés lehetősége és a külgazdasági kapcsolatok hatékonysága. Természetesen a megállapítások egyáltalán nem jelentik azt, hogy az alapvető vívmányokat már nem kell vagy nem lehet továbbfejleszteni. Erre feltétlen szükség van, de ennek előfeltétele a vívmányoknak a konkrét gazdasági viszonyok és folyamatok útján történő alátámasztása. E néhány rövid utalásból is nyilvánvaló, hogy nálunk nincs szó fordulatról, mint azt a szocialista országókat elemző nyugati kutatók és újságírók állítják, de arról mindenesetre szó van, hogy a kialakult viszonyainknak más összetevőit és más tényezőit kell előtérbe állítanunk mint eddig tettük. Űj fejlődési problémáink eredményes megoldásának és ebben a vonatkozásban a magyar népgazdaságra és a többi szocialista országra is gondolunk, igen nagy nemzetközi jelentősége van. miután a nyugati tudományos és propagandagépezet évek óta azt hajtogatja, hogy a szocializmus eredményesen oldotta ugyan meg az elmaradottságból történő kiemelkedés problémáit, de a létrehozott társadalmi struktúrában