Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1903 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1904 legdöntőbb problémát, és az exportra, vagy a gazdaságosságra csak annyi figyelmet fordítot­tak, amennyi az import ellentételezéséhez szük­séges volt. Ez a gazdasági kényszerhelyzet a dolog ter­mészeténél fogva nálunik is kifejlesztett olyan felfogásokat, amelyeik a szocialista országoknak a külső világgal kialakuló kapcsolatait indoko­latlanul aláértékelték, és a nézetrendszer egyes elemei a módosult gazdasági gyakorlatban is megmaradtak. Pedig közben megszületett az enyhülés, ha visszaesésekkel és ingadozásokkal megszakítva és tarkítva is, és a világgazdaság­ban kialakult a kölcsönös függőségek rendsze­re, és a külgazdasági tényező egyértelműen fej­lődés-előmozdító tényezővé vált a magyar gaz­daságban és a többi szocialista gazdaságban is. Nyilvánvaló, hogy olyan gazdaság, amely elsősorban az import-oldalról kapcsolódik a nem­zetközi gazdasághoz, a nemzetközi gazdaság hul­lámzásait és trendváltozásait elsősorban az im­port útján érzékeli. Miután az importszükségle­tek a gazdaság belső dinamikájából adódnak, azok növekedését, néha robbanásszerű emel­kedését, amelynek tanúi voltunk, a helytelen felfogások nem képesek feltartóztatni, hiszen ellenkező esetben a termelésnek le kellene áll­ni. Az exportkapacitások fejlődése azonban nemcsak helyes gazdasági döntéseket, hanem megfeszített munkát, erőteljes kockázatválla­lást, gyors technikai fejlődést, és a világpiac­hoz történő állandó kapcsolódást jelent, ezen erőfeszítéseket a vállalatok és egyének — tet­szőlegesen hangzó érvek hatása alatt — szí­vesen megtakarítják maguknak. A külgazdasági beilleszkedés új alapokra történő helyezésének szükségességét a magyai népgazdaságban már évek óta érzékeltük, mi­dőn az exportorientáció szükségességét hangoz­tattuk. Az exportorientáció koncepciójának el­fogadása és felkarolása különböző központi do­kumentumokban is kifejezésre jutott, de erőtel­jes gazdaságpolitikai arculatot csak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1977. októberi határozatában öltött. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, a külgazda­sági koncepció kérdésében átfogó határozat ha­tását csak hosszabb idő múltán lehet érezni. E határozat a magyar népgazdaság egyik alap­kérdésévé teszi a külgazdasági tényezőnek az export oldaláról történő kapcsolódását a világ­gazdasághoz, a kölcsönös előnyök és a kölcsö­nös függőségek jegyében. A kölcsönös függőség gondolata azt juttatja kifejezésre, hogy a mai világgazdaságban min­den nemzeti gazdaság függ a többi nemzeti gaz­daságtól, és befolyásolja a többi nemzeti gazda­ság fejlődését. A kölcsönös függőségek rendszerét nem le­het feltartóztatni, hiszen az az objektív gazda­sági viszonyokban rejlik és minden új kapcso­lattal, beszerzési forrással vagy piaccal erősít­jük ezt a rendszert, azaz befolyásolunk és be­folyásoltatunk. A kölcsönösség hangsúlyozása ebben a vonatkozásban annyit jelent, hogy az egyoldalú függőséget, mint az egyenlőtlen kap­csolatok egyik formáját továbbra is elutasítjuk és gazdasági, valamint a szükséghez képest po­litikai eszközökkel fel kell lépnünk annak min­den megnyilvánulási formája ellen. A külgaz­dasági kapcsolatok új módon történő felfogása a dolog természeténél fogva a KGST-t is érin­ti, mind a tagállamok gazdaságain, mind a tag­államok közötti együttműködés racionális for­málásán keresztül. Az egymás közötti kereske­delem igazi dinamikáját eddig egyrészt a nyers­anyagszállítások és azok ellentételezése, más­részt bizonyos külső importot megtakarító kon­cepciók jelentették. Ismeretes azonban, hogy a jövőben a nyers­anyagszállítások nem maradhatnak a dinamika hordozói, az importmegtakarító koncepcióknak pedig számottevő korlátai vannak, hiszen az egyes gazdaságok exportszállításainak tőkés im­porttartalma egyre magasabb. Ezért erősíteni kell az együttműködés azon formáit és módsze­reit, amelyek keretében a taggazdaságok előse­gítik egymás exportját a harmadik piacokra. Az illyen jellegű, tudniillik exportra orientált együttműködés lehetőségei igen nagyok, széles területekre terjeszthetők ki és összhangban áll­nak a kölcsönös segítség elvével, hiszen a tag­államok legkritikusabb gazdasági problémáik megoldásában segítik egymást. Az együttmű­ködés ilyen elgondolások alapján történő fejlő­dése természetesen a KGST-országok közötti kereskedelem és kooperáció mechanizmusainak lényeges korszerűsítését követeli meg. Az export útján történő bekapcsolódás a világgazdaságba, természetesen sok problémát vet fel a nemzeti gazdaságokon és a KGST-n belül egyaránt. Gazdasági haszna és elkerülhe­tetlensége azonban nyilvánvaló, hiszen a kon­cepció szükségessége nemcsak a szocialista gaz­daságokon belül érett meg, hanem az új világ­gazdasági viszonyok és kapcsolatok rendszeré­ben is. A külgazdasági egyensúlyhiány hátte­rét — eddig inkább jellegéről szóltunk — vi­szont a világgazdasági korszakváltás jelenségei, illetve azok következményrendszere jelentik. Nem véletlen, hogy a mai világgazdaságban a legtöbb ország egyensúlyhiánnyal és növeke­dési nehézségeikkel küzd. A világgazdaságban ugyanis nemcsak a cserearányok változtak meg, nemcsak a gazdaságok egymáshoz viszonyított erővonalai alakultak át, nemcsak új szűkössé­gek vannak és új krízisek fenyegetnek, hanem a gazdasági növekedés eddig követett típusa is elavult. A növekedésnek ez a típusa az olcsó energiára és nyersanyagokra, a mennyiségi ösz­szetevőknek a célokhoz és racionalitáshoz viszo­nyított túlhaj szólására, a természeti tényezők­kel folytatott felelőtlen gazdálkodásra, pazar­lásra és az alkalmazásra kerülő gazdasági meg­oldások következményrendszerének elhanyago­lására épült föl. Különösen a gazdasági döntésekkel össze­függő, úgynevezett járulékos és mellékhatások­ra gondolunk, amelyek többnyire egészen más területeken jelentkeznek, mint ahol a cselek­vést elhatározták. Világviszonylatban tehát ez a gyakorlat nem folytatható, amit természetesen minden nemzeti gazdaságnak tudomásul kell vennie, saját érdekében és az összefüggések miatt is. Nyilvánvaló, hogy a jövőben olyan fej-

Next

/
Oldalképek
Tartalom