Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-26

1819 Az Országgyűlés 26. ülése, 1978. október 27-én, pénteken 1820 ját a közoktatás helyzetéről. Nem tagadom, miközben az országos értékelést olvastam, és most a szóbeli kiegészítést is végighallgattam, amely fejlődésünk örömeit, gondjait villantotta fel előttünk, otthoni dolgainknál időzött el gondolatom, önkéntelenül is felötlött bennem a kérdés: hogy van ez nálunk Győr-Sopron megyében, miben egyeznek és hol térnek el megyei tapasztalataink, melyet a megyei képviselőcsoport ülésén széleskörűen értékeltünk? örömmel mondhatom, hogy megyénk valóságát az országos képpel szembesítve, megerősíteni tudom dr. Polinszky miniszter elvtárs beszámolóját, mert úgy látom, hogy valósághűen miinősítette az iskolaügy legégetőbb kérdéseit és őszintén tárta fel az elmúlt 13 év útját. Képviselőcsoportunk úgy értékelte, hogy eredményekben gazdag volt az az időszak, még akkor is, ha az útkeresést ellentmondások tarkították. Szocialista közoktatásunk sajátos kísérő jelensége, hogy a magyar közvélemény nemcsak figyelte, hanem alakította is a fejlesztő elképzeléseket. Kérdezhetik, hogy a társadalom élénk vitaikészsége gondot okoz-e az oktatásügy vezetőinek? Bizonyára igen, hiszen erőteljesen kell számba venmi a közvélemény várható reagálását. Másrészt azonban úgy vélem, hogy öröm is a társadalom figyelme, öröm azt tudni, hogy az oktatásügy elképzeléseiben egy egész nép gondolkodik. Mivel az oktatásügy kérdéseiről van szó, különösen fontosnak tartom, hogy a néptanítók hangját, véleményét az eddigieknél komolyabban kell igényelnünk. Amikor a néptanítót említettem, nem a lakhely vagy a diploma alapján jelöltem meg a legértékesebb pedagógusréteget, hanem egy nevelői magatartásformát, hivatástudatot akartam érzékeltetni. Bizonyára egyetértenek képviselőtársaim abban, hogy nemcsak a nagy kérdések eldöntésénél gyümölcsöző a szakmai, a társadalmi fórumok együttműködése. Az apró, mindennapos munkák során is szükség van arra, hogy az iskolák, az óvodák, a szülők, üzemek együttműködjenek. Még néhány évvel ezelőtt csupán anyagi, gazdasági kérdésekben keresték meg egymást, ma már a kapcsolatok jelentős részében új vonások, pedagógiai, politikai együttműködés is található. Ezek a kapcsolatok különösen fontosak, szinte létkérdést jelentenek a most induló szakközépiskolák esetében. A jövő szakemberét, a korszerű szakmunkásképző új intézmény megérdemli a bizalmat és a támogatást. Figyeljünk rá, hogy az a jól formált iskolatípus teljesíthesse ígéretes feladatát. Az élet igényli, hogy a szakközépiskoláknak kapcsolata terjedjen ki az adott szakma területén túl az élet más területére is, hogy az iskola falain belül érződjön a hovatartozás és a cél, amely a szocialista embertípus kialakításához kell hogy vezessen. Tisztelt Országgyűlés! A képviselői munka hétköznapjaiban gyakran találkoztam különböző korú és foglalkozású fiatallal. Minden találkozás csak azt erősítette bennem, hogy soha nem látott tudásvágy feszíti soraikat. Ez örvendetes. Ugyanakkor egyre több iskola, főleg középfokú intézmény nevelője panaszkodik a lazuló munkaerkölcs, a magas hiányzás, az elégségessel is beérő, a tantárgyak között furcsa értékrendet felállító diákmagatartás miatt. Ezért nagy felelősség hárul ebben a munkában a pedagógusokra. A szocialista tanítási módszer alkalmas arra, hogy a gyengébb képességű, de nagy erőfeszítések árán tanuló gyermeket a tanulóközösség megbecsült tagjává alakítsa. Nem szocialista típus az a pedagógus, aki a küszködő gyereket kinevetteti, megszégyeníti, másokat pedig felmagasztal. Ez nem építő jellegű pedagógiai módszer, mert a gyermekek tudatában nem az egymás megsegítését, az együttérzést plántálja, pedig az a cél, hogy olyan szellem alakuljon ki, hogy a gyermekek tudjanak egymás sikerének örülni, és egymás bajában osztozni. Választóim körzetében elismerést váltott ki a differenciált tanítási módszer, amely módszer segítségével a hátrányosabb helyzetű munkás-paraszt szülők gyermekei nagy segítségben részesülnek. El kell mondanom, hogy a mi társadalmi rendszerünk harcol azért, hogy az anyagi javakból mindenki munkája alapján osztozzék, éppen ezért ne legyen mindegy, hogy egy pedagógus keze alól milyen tudással rendelkező közösségi ember kerül ki. Fontosnak tartom, hogy társadalmunk egész hatásrendszerével hasson oda, hogy a munkás felnőtt életre készülés komoly szándéka egyértelműbben jelentkezzék a 10—18 éves nemzedék életmódjában és életszínvonalában is. Mi, a Győr-Sopron megyei képviselőcsoport ehhez a célhoz oly módon is hozzá kívánunk járulni, hogy a legutóbbi elhatározásunkat követve gyakoribb látogatói leszünk a megye iskoláinak, és az állampolgárrá nevelés feladataiból szerény lehetőségeinkkel mi is részt vállalunk. Tisztelt Országgyűlés! Bevezető mondatomban az írásos jelentés és a szóbeli vitaindító reális hangvételét, és őszinte tényfeltárását emeltem ki. Meggyőződéssel kérhetem képviselőtársaimtól, hogy fogadjuk el az oktatási miniszter elvtárs beszámolóját, erősítsük meg az előremutató törekvéseket, hogy a jövőben még eredményesebben építhesse a tárca a szocialista munkaiskola ügyét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási miniszter beszámolójához több felszólaló nem jelentkezett, a vitát bezárom. Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter kíván szólni. DR. POLINSZKY KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! A közel másfél napos vita után csak a tisztelet hangján szólhatok arról a rendkívüli érdeklődésről, amely az országgyűlési napirendi pontot kísérte. A tiszteletnél csak az öröm nagyobb. Nem a miniszter öröméről van csupán szó. Az első visszhangok már éreztetik, hogy az egész magyar pedagógustársadalom, az oktatásügy dolgozóinak teljes tábora kapott lelkesítő ösztönzést attól, hogy a Magyar Népköztársaság legfőbb államhatalmi testülete előtt — úgy érzem — sikerrel szerepelt az oktatás ügye. Munkatársaim tájékozódtak, és gyors statisztikát készítettek.