Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-26

1813 Az Országgyűlés 26. ülése, 1978. október 27-én, pénteken 1814 maga a nemzetiség milyen mértékben ragaszkodik anyanyelvéhez, mennyire őrzi. A nemzetiségi szülők nem kielégítő érdeklődése, néha közömbössége többek között arra vezethető vissza, hogy felvilágosító munkánkban többnyire az érzelemre és nem az értelemre hatunk. A szülők többségének nincsenek ismeretei a nemzetiségi nyelv tudásának értékéről, a kétnyelvűség és általában a bikulturáltság társadalmi szükségességéről, hasznáról. A legmeggyőzőbb érvek természetesen a nemzetiségi oktatás valós eredményei. Nyelvészeti, nyelvszociológiai, nyelvföldrajzi kutatásokra, elemzésekre van szükség ahhoz, hogy a nemzetiségi oktatást az objektív helyzetből kiindulva, a realitásokra építve lehessen tovább fejleszteni. Nehéz például új, megfelelő tankönyvet írni, ha nem ismerjük megbízhatóan a gyermekek nyelvtudásának szintjét. Nehéz megfelelő módszereket kidolgozni a nyelvjárások és az irodalmi nyelv közötti különbség áthidalására, ha nincsenek pontos nyelvföldrajzi ismereteink. A nemzetiségek ragaszkodását anyanyelvükhöz sok tényező befolyásolja, többek között az, hogy mennyire vannak biztosítva a nemzetiségi lét természetes megtartásának a feltételei. Az említett tudományos megalapozottságú felmérések ezekre az összefüggésekre is rávilágíthatnának. Tisztelt Országgyűlés! Oktatási szerveink természetesen jól ismerik az általam felsorolt és fel nem sorolt problémákat. Az Oktatási Minisztérium nemzetiségi oktatási bizottsága nemrég tekintette át a nemzetiségi oktatás helyzetét és hozott megfelelő intézkedéseket a feladatok fokozatos megoldására. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1978. januári határozata alapján a nemzetiségi szövetségek bevonásával a bizottság hosszú távú fejlesztési tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy hazánkban egyre több nemzetiségi állampolgár művelhesse magas szinten anyanyelvét, hogy a kétnyelvűség értékeivel felruházva betölthesse azt a szerepet, amelyre a nemzetiségiek mint két nép nyelvének és kultúrájának hordozói hivatottak. Tisztelt Országgyűlés! Két javaslattal fejezném be hozzászólásomat. Mivel a közoktatás nemcsak helyzetfelmérő, hanem feladatmegjelölő céllal is került ülésszakunk napirendjére, javaslom és kérem, hogy a jövő feladatai között a nemzetiségi oktatás minőségi fejlesztésének a szükségessége is kapjon helyet. A másik javaslatom a nemzetiségi oktatás országos irányításával kapcsolatos. Az Oktatási Minisztériumban a volt Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya oktatási feladatainak ellátására nemzetiségi oktatási bizottság alakult az államtitkár vezetésével. A nemzetiségi osztály azonban teljes létszámával a Kulturális Minisztériumba került, holott nemzetiségpolitikai feladataink közül első helyen az oktatás áll, ez is adja a legtöbb tennivalót. Éppen ezért kérem az oktatási miniszter elvtársat, hogy a nemzetiségi oktatásügy irányításához biztosítson jobb feltételeket. A miniszter elvtárs beszámolóját elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Hütter Csaba képviselőtársunk felszólalása következik. HÜTTER CSABA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ügy vélem, Polinszky elvtársnak beszámolója elkészítése közben egyrészt könnyű dolga volt, hiszen nagyon sok pozitív változásról adhatott számot, másrészről nem volt irigylésreméltó a helyzete, ha belegondolunk, hogy valamennyiünket szoros, személyes közelségben érintő, nagy társadalmi fontosságú kérdésről kellett kritikus értékelést adnia. Közoktatásunk helyzete az állampolgárok hétköznapi tapasztalatai alapján is kiegyensúlyozott fejlődést tükröz. Megnyugtató érzés, hogy a nemzetközi összehasonlításban jól megálljuk helyünket, tankötelezettségi adatainkkal világviszonylatban is az elsők között állunk. A szakmai képzés is sokat fejlődött, korszerűsödött, és ezt nagymértékben elősegítette a Központi Bizottság 1972. július 15-i ülésén hozott határozata, amelynek egyik fejezete a következőképpen mutat irányt: „A szakmai képzésben a hangsúlyt a képzési fokozatnak megfelelő elméleti alapokra, a munkafolyamatok egészének áttekintésére, az önálló szakmai tájékozódás kialakítására, olyan gyakorlati ismeretek elsajátítására kell helyeznünk, amelyek lehetővé teszik a munkahely speciális követelményeihez való gyors alkalmazkodást." Nógrád megyében is ennek szellemében fejlesztettük a szakképzést. E tapasztalatok alapján szeretnék kapcsolódni a miniszter elvtárs beszámolójához és az expozéban elhangzottakhoz, különös tekintettel a mezőgazdasági szakközépiskolák helyzetére. Tisztelt Képviselőtársaim! Megyénkben negyedszázada folyik mezőgazdasági szakképzés. A korábban szétaprózott intézményeket Szécsényben koncentráltuk. Jelenleg itt folyik a szakmunkás- és a szakközépiskolai képzés. Az iskola részt vesz a mezőgazdasági technikusi vizsgára való felkészítésben és a szakmunkás továbbképzésben is. 1978 őszétől — hasonlóan az ország több más mezőgazdasági szakközépiskolás jához — az iparszerű mezőgazdaság termelési szakmunkásigényét helyesen érzékelve új képzési céllal kezdődött az oktatás nálunk is. A kor igényeinek megfelelően hangsúlyt kapott a gépészképzés, új szakok nyíltak meg, mint amilyen a növénytermesztő-gépész, az állattenyésztőtelepi gépész, a mezőgazdasági gépszerelő. Azért tartom helyesnek ezt az intézkedést, mert eddig nem kapott kellő rangot a tantárgyak sorában a gépesítés. Hadd idézzem nagy agrárközgazdánk, néhai Erdei Ferenc ezzel kapcsolatos megállapítását, mondását: „Tarthatatlan és haladásellenes az a hagyományos agrárfelfogás, amely szerint a mezőgazdaság olyan gyökeresen eltér az ipartól, hogy a gépi nagyipar műszaki-gazdasági megoldásai és üzemszervezési formái semmiben sem alkalmazhatók a gazdaságra." Napjainkban az iparszerű és az ipari jellegű megoldások tömege vonult be a mezőgazdaságba; ezzel egyidejűleg megfogalmazódtak a korszerű szakemberképzés szükségletei is. Űj