Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-21

1443 Az Országgyűlés 21. ülése, 1978. március 23-án, csütörtökön 1444 Nem ismerem pontosan az országos adatokat, de a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jelentésének adatai szerint Pécsett a kereskedelmi létesítményeknél a városrendezési normatívákhoz mérten 20 868 négyzetméter kereskedelmi terület hiányzik. A lemaradást elsősorban — ugyanúgy, mint Budapesten — a kivitelezési kapacitás hiányával magyarázzák, illetve indokolják. A kisközségek és települések kereskedelmi és italbolthálózata alacsony színvonalat mutat, úgy a létesítmények, mint az áruellátás szempontjából. Falugyűléseken, fogadóórákon ez a kérdés központi tárnaként szerepel. Nem valószínű, hogy ez csak nálunk, Baranyában van így. Feltehetően az ország valamennyi aprófalvas megyéjében hasonló a helyzet. A jövőt illetően nagyobb figyelmet kellene fordítani az illetékeseknek ezeken a helyeken is az épületek karbantartására, az alapellátás magasabb színvonalon való biztosítására. Ha a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, akkor nyilván kiadásra kerül a végrehajtási utasítás, melyben véleményem szerint egyes kérdéseket — ahogy erről a miniszter elvtárs is szólott — részletesebben kellene szabályozni. A törvényjavaslatot a beterjesztett módosításokkal együtt jónak tartom, ezért a magam részéről azt elfogadom. Nagyon helyes és érthető, hogy a törvénytervezet a kormányt teszi felelőssé az ellátásért, míg a törvény végrehajtásáért a Belkereskedelmi Minisztériumot. Én azonban úgy látom — erről szólt a miniszter elvtárs is —, hogy az ellátás mennyiségi és minőségi színvonala nem mindig a Belkereskedelmi Minisztériumtól függ, hanem azoktól a termelőüzemektől is, melyek az egyes árucikkeket előállítják. Ezért véleményem szerint határozottabban kellene hangsúlyozni más minisztériumok és az általuk irányított termelőüzemek felelősségét is. Csak támogatni és egyetérteni lehet azzal a megfogalmazással, mely az első paragrafusban olvasható a fogyasztói érdekvédelemről és a vásárlók jogairól. Szabad legyen itt azonban néhány megjegyzést tenni. Nem kétlem, hogy a kereskedelem és a termékeket előállító vállalatok a fogyasztók érdekeit kívánják szolgálni. Kérdés azonban, hogy a szavatossági időt miért alkalmazzák rejtjelesen, amit a vevőknek külön meg kell fejteni. Az utóbbi időben ugyan egyre több árucikknél szerepel a gyártási idő, de a szavatossági időt legfeljebb a boltvezető ismeri. Miért nem lehet ezt a kérdést évek óta megnyugtatóan elrendezni, amikor nagyon régóta jogosan kifogás tárgyát képezi. Megjegyzem, hogy az egyes importcikkeknél még rejtjelesen sincs a szavatossági idő feltüntetve. Ez számomra azért is érthetetlen, mert az eddigi jogszabályok is tiltják az olyan termékek forgalmazását, amelyeknél lejárt a szavatossági idő. Javasolom tehát, hogy a jövőben a szavatossági időt — természetesen az importcikkeknél is — látható helyen és mindenki számára érthető módon tüntessék fel. Az áru csomagolásával kapcsolatban is helyesen fogalmaz a törvényjavaslat, valami módon azonban mégis konkrétabbá kellene tenni azt. A termékeket előállító vállalatoknak ugyanis az az érdeke, hogy minél nagyobb egységekbe szerelje ki az árut, de nem biztos, hogy az megfelel és gazdaságos a vásárlók számára is. Ismeretes például, hogy a kis létszámú családok száma évről évre növekszik és ezt nem mindig veszi figyelembe az élelmiszeripar az egyes konzerv-, zöldség- és gyümölcsfélék, valamint egyéb élelmiszer kiszerelésénél. Az igazság kedvéért szükségesnek tartom azt is megjegyezni, hogy ezen a téren az utóbbi időben javulás tapasztalható, de mégis érdemes ezt a kérdést a jövőben is napirenden tartani. A boltvezetők viszont arról panaszkodnak, hogy egyes csomagok szétesnek szállítás közben, a csomagolóanyag gyenge minősége és esetenként hanyagság miatt. Azt hiszem, mindannyiunk előtt ismert, hogy a vendéglátó egységek osztályba sorolása körül is problémák vannak, mert a besorolás, amely minden esetben árakat takar, nem mindig felel meg a jelzett színvonalnak. A 25. § (5) pontjában foglaltak helyesek, de véleményem szerint félreértésre adhatnak okot. Idézem: „Biztosítani kell, hogy a vásárlók a megvásárolni kívánt áru méretét, súlyát, minőségét és használhatóságát az üzletben ellenőrizhessék." Ebből a szövegből nem derül ki, hogy az előrecsomagolt áru esetében — például élelmiszernél — a csomagot fel lehet-e bontani. Azt hiszem nem, de erre is utalni kellene, ha nem is a törvényben, de a végrehajtási utasításban. Ezzel ugyanis a vásárlók és az eladók közti vitákat csökkenteni lehetne. A 32. §-ban került megfogalmazásban a vásárlók minőségi kifogásával kapcsolatos eljárás. Véleményem szerint egyes vevők jelenleg is visszaélnek az idevonatkozó korábbi rendelkezésekkel. Azt hiszem közismert, hogy sokan valamilyen mesterkélt indokkal rendszeresen kicseréltetik a vásárolt cipőt, és ezzel kapcsolatban lehetőségek nyílnak egyéb visszaélésekre is. A vásárlók sérelme nélkül szerintem, ebben a körben valamiféle szigorításra lenne szükség. A 14. '§ tisztázza az üzlet, valamint az elárusítóhely fogalmát, és ezek közé sorolja a kereskedelmi és munkahelyi vendéglátóhelyeket. Talán nem ártana a saját kezelésű konyhákról, valamint üdülőkről közölni, hogy ezek nem tekinthetők üzletnek és így kereskedelmi, vendéglátóipari, szállodai tevékenységet sem folytathatnak. A javaslat említést tesz — és a miniszter elvtárs is szólt — a kereskedelmi dolgozók munkakörülményeinek helyzetéről. A törvényjavaslat ezt véleményem szerint egy alkalommal, a nyitvatartási idő megjelölésénél veszi figyelembe. A kereskedelem szolgáltatásokat nyújt a lakosság részére. De a kereskedelmi dolgozók is a lakossághoz tartoznak és nem szabad figyelmen kívül hagyni élet- és munkahelyi körülményeiket, munkafeltételeiket. A közel félmilliónyi kereskedelmi dolgozó többsége nő, és azt hiszem, hogy a párt nőpolitikái célkitűzései rájuk is vonatkoznak. Nekik is vannak gyermekeik, akik óvodába, iskolába járnak, akikről gondoskodniuk kell és valami módon alkalmazkodni a gyermekintézmények nyitvatartási idejéhez, ök is dolgozók és nem egy-