Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1647 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön 1648 erő száma belátható időn belül nem növekszik. Ezért a szabályozó rendszernek az élőmunkafelhasználás hatékonyságának növelését jutalmaznia kell. Olyan érdekeltséget kell teremtenünk, amely kedvez a khatékonyabbb, termelékenyebb munkavégzésnek, elismeri a nagyobb teljesítményeket. Érvényt kell szerezni annak, amit a mechanizmus bevezetésekor hirdettünk: kapjon többet az a kollektíva — nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is —, amely többet tesz le a népgazdaság asztalára. A bérszabályozást az adózási rendszerrel összekapcsolva tovább kell fejleszteni azzal a finomítással, hogy a rendszernek a termelékenység növelésére gyakorolt hatását az adózás kevésbé korlátozza. A szabályozó rendszerben az úgynevezett biztosított bérfejlesztés kategóriája az egyenlősdi felé visz, a szelektivitással szemben. Nem honorálja kiemelkedően az újat, a kockázatvállalást. A tartalékok visszatartására ösztönöz. A bérszabályozási rendszerünk túlzottan nagy erővel nivellálja a kereseteket, mind a vállalatok, mind az egyének között. Indokolt lenne, hogy e területen bizonyos feszültségeket már 1979-től feloldjunk. A párt és a kormány gazdaságpolitikai elgondolásai súlypontilag és a közvetett gazdasági szabályozáson keresztül valósulnak meg. A szabályozás eszköz a cél megvalósítása érdekében. A legfelsőbb vezetés akarata, elhatározása jut kifejezésre a szabályozókban. Gyorsan reagál-e a gazdasági élet változásaira vagy nem. A kitűzött legfőbb célokra ösztönöz, vagy esetleg közömbös irántuk. Tény az, hogy a szabályozó rendszer működik ugyan, de határozottabban kellene orientálnia, ösztönöznie, a hatékonyság növelésére minden területen. Például a könnyűiparban az érvényesülő ár- és a vele kapcsolatos pénzügyi elszámolási rendszernek számos olyan vonása van, amely nehezíti, nem ritkán gátolja a piaci követelményeknek jobban megfelelő gyártmánystruktúra kialakítását, a gazdasági tisztánlátást, az árak orientáló szerepét. A bútoripar árképzési rendszerébe beépült 1976-ban a bázisszemlélet, amely azt jelenti, hogy a bázisidőszak egyedi vállalati költségszintjén kell kialakítani az új választékok árát. Ez nem az elérhető legjobb hatékonyságra ösztönzi a vállalatokat, hanem az elérhető hatékonyság egyenletes elosztására, illetve rosszabb időkre való tartalékolásra. Ennek a szemléletnek egyik táplálója, hogy az exportnál nem a gazdaságosságra, hanem a forgalom növelésére irányul erőteljesen az ösztönzés. Az export megítélésekor a forgalombővülés mértéke jön számításba. A külkervállalatok érdekeltsége is a forgalom bővülésére és nem a gazdaságosságra irányul. Ez a forma tehát nem ösztönöz a korszerű termékstruktúra kialakítására. Keresni kell egy olyan szabályozási formát, amely a hazai termelő és külkervállalatok érdekeit jobban összekapcsolja és elősegíti külső piacokon az ország érdekeinek megfelelő, hatékonyabb munkát. Elképzelhetőnek tartanám, hogy például a bútorvonalon a bútorkereskedelem a termelő vállalatokkal társulva megkaphatná az önálló export—import jogot. A gazdálkodás hatékonyságnövelését akadályozó tényezők közt kell említeni az anyagellátás kérdését. Az Országos Tervhivatal beszámolója szerint az első negyedév során az ipari termelés anyag- és energiaellátása általában kielégítő volt. A konkrét kép ennél sokkal színesebb és egyáltalán nem megnyugtató. A beszerzési forrásokat tekintve sokszor indokolatlan importtal kell dolgozni, mivel a viszonylag egyszerűen megteremthető belső kapacitást nem hozzuk létre a feldolgozóipart szolgáló ágazatoknak. Például a bútoripar vonalán a fa-, furnér-, félkészgyártmányok, vasalatok, veretek kérdésében, de találkozunk ezekkel más iparág területén is. Sokat hallottunk róla és nagy igazság van abban, hogy az anyagmozgatásban az alaptevékenység színvonalát kellene elérni. Az egyik oldalról pénzügyi gond, a másik oldalról az eddigi befektetések nem hozták meg a kívánt eredményt. Miért? Mert a gépek alkatrészellátása nincs megoldva. Akinek van fejlesztési alapja, az ma duplán rendeli a gépeket, s ebből oldja meg az alkatrész-utánpótlást. Ugyanez vonatkozik más alkatrészekre is, különösen a szerszámellátásra is. Higgyék el, nem egyedül vagyok ezen állítással, és ha sokan mondják, akkor érdemes lenne odafigyelni, és intézkedéseket tenni ezen a területen is. Ismételten visszatérő jelenség, hogy az év elején és évközben sok anyagból akadozik vagy nincs ellátás: ilyenkor visszaesik a termelés, felülkerekedik a szervezetlenség, a bizonytalanság. Főleg az importeredetű anyagoknál tapasztalható ez, mert a devizakeretek későn nyílnak meg a külkereskedelmi vállalatok számára. Éves szinten rendszerint megszűnik az anyaghiány, mert a termelési tervek teljesülnek, sőt év végére túlteljesülnek. Hol kell tehát keresni a hibát? Az egyenetlen, ütemtelen anyagelosztásban. Növeli a termelővállalatok bizonytalanságát a monopol jellegű TEK-vállalatoknak való kiszolgáltatottság is. A TEK-vállalatok készletező tevékenysége jelenleg nem kielégítő. A beszerzési, átfutási idők rendkívül hosszúak, ütemesen nem szállítanak, gyakorlatilag a termelő vállalatok kénytelenek átvállalni a TEK-vállalatoknak az alapvető funkcióit. A forgalmazási szférában csökkenteni kell a monopolisztikus szervezetek befolyását. Ugyanakkor az anyagellátási és készletgazdálkodási háttér javítása érdekében a forgalmazók ellátási kötelezettségét érvényre kell juttatni a finanszírozási megszorításokkal szemben. A szabályozás változásakor figyelemmel kellene lenni arra, hogy a kereskedelmi munka kapja meg mindazokat a lehetőségeket, amelyek a valóságos kereskedői tevékenységhez szükségesek. A javítható szubjektív hibák között megemlítem a végrehajtási munka lassúságát, az egyes intézkedések átfutási idejének a hosszúságát. Áll ez a vezetés minden szintjére, a legalsóktól a legfelsőkig. Vegyük például a szelektív iparfejlesztés kérdését, amelynek szükségességét kormányszinten is többször hangoztat-