Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.
Ülésnapok - 1975-23
1617 Az Országgyűlés 23. ülése, vetkezett be. Sőt a Minisztertanács egyik ülésén megállapította, hogy egyes ágazatokban az aránytalanságok nem csökkentek, hanem növekedtek. Nekünk is ez a tapasztalatunk. Egyetértünk azokkal a véleményekkel, hogy a jobb arányok megteremtéséért a megyék is sokat tehetnek. Sokat, de nem eleget! A megyék egyedül a terület aránytalanságait csökkenteni, felszámolni, megszüntetni nem képesek. Ennek oka véleményünk szerint a megyék között fennálló anyagi, gazdasági feltételek különbözőségében rejlik. Például abban, hogy iparilag gazdagabb és fejlett megyék különböző társadalmi, gazdasági szervekkel folytatott anyagi koordinációs lehetőségei sokkal gazdagabbak, mint az iparilag gyengébb, önálló iparral nem rendelkező, hanem zömében gyáregységekkel és telephelyekkel gazdálkodó megyéknél. Nehezíti ezen megyék fejlődését az a tény is, hogy a terven felüli létesítmények üzemeltetési feltételeit a központi szervek nem vállalják, valamint a beruházási színvonallal kapcsolatos intézkedés is, amely visszaszorítja a társadalmi összefogás jelentőségét és fontosságát. A kérdés tehát nem az, hogy egy-egy megye akarja-e a különbségeket megszüntetni, hanem hogy milyen feltételekkel rendelkezik ahhoz, hogy ezeket megszüntesse. Például az általános iskolai tantermi ellátottság, a szükségtantermek száma lassan 15—20 esztendeje Békés, Vas, Hajdú, Bács, Szabolcs megyékben a legrosszabb, de saját erőből ezen változtatni kevésbé tudunk. Ezért javasolnám, hogy a Minisztertanács — mivel lassan a VI. ötéves terv tervezési előkészítési szakasza kezdődik — jobban ellenőrizze és biztosítsa, hogy a VI. ötéves terv központi költségvetésében az illetékes országos szervek megfelelően differenciáljanak és jobban csökkentsék a meglevő aránytalanságokat. Hasonlóképpen nagyobb ellenőrzés szükséges a településhálózat fejlesztésénél is, főleg a lakosság szolgáltatási és ellátási igényeinek kielégítésénél. Az a tapasztalatunk, hogy a központi tervezésnél néhány város esetében túlzott kiemelés történik. Nem tagadjuk a nagyobb városok fejlődésével kapcsolatos indokolt igényeket — főleg nem Budapest, a főváros esetében —, csupán azt szeretnénk, hogy jobban vegyék figyelembe a kisebb városok, nagyközségek és kisebb községek ezzel összefüggő igényeit, hiszen az összlakosság körülbelül 50—60 százaléka ezeken a településeken él. A másik téma, amit szóvá tennék: javasolnám, hogy a Minisztertanács a jövőben még nagyobb gondot fordítson az Országgyűlés vitájában elhangzott javaslatok, kérések, észrevételek végrehajtására. Szervezettségében tovább kell erősíteni azt a helyes gyakorlatot, amelyet a Minisztertanács követ, hogy a vitában elhangzottakat a kormányülés feladatként kiadja egyes minisztériumok, főhatóságok számára. Helyes és jól bevált gyakorlat az is, hogy az illetékes minisztériumok, főhatóságok a képviselőknek meghatározott időn belül választ 1978. július 6-án, csütörtökön 1618 adnak, és azt szeretném kiemelni, hogy Összességében reálisan és helyesen. Amiért mégis javaslatot teszek e feladatok végrehajtásának jobb ellenőrzésére, ennek oka az, hogy tapasztalataink szerint egyes javaslatok és kérések megoldásában bizonyos szubjektivizmus tapasztalható. Ez főleg akkor jelentkezik és olyan témákban, amelyek az Országgyűlés vitáját megelőzően valamilyen formában az adott tárcánál már szerepeltek, és ott elutasító, nemleges választ kaptak. Hivatkoznék itt a közérdekű bejelentések és panaszok vitájában a tetőkazános fűtési technológiával kapcsolatosan tett javaslatra és kérelemre, amely több ezer embert érintő panasz és kérés volt, főleg nagycsaládosok és nyugdíjasok esetében. Az illetékes minisztériumok — mivel az üggyel már többször foglalkoztak — nem azt keresték, hogyan lehetne megoldást találni, hanem a válasz kategorikus és elutasító volt. Külön beadvánnyal a Minisztertanács elnökéhez kellett fordulni a panasz orvoslására, ahol rövid időn belül méltányolták a nyugdíjasok és nagycsaládosok kérelmét. De lehetne más példát is felsorolni. A harmadik javaslatom: indokoltnak tartom, hogy a Minisztertanács vizsgálja meg a minisztériumoknál és a fővárosi és megyei tanácsoknál éves szinten tartandó koordinációs egyeztető tárgyalások eddigi tapasztalatait és módszereit. Ügy gondolom, hogy ezek a megbeszélések összességében hasznosak és szükségesek. Erősíteni kell a jól bevált tapasztalatokat, munkamódszereket, és kölcsönösen meg kell szüntetni a nem kívánatos jelenségeket, helytelen gyakorlatot és tapasztalatot. A hiányosságot abban látom, amikor egyes feladat nem egy. hanem több tárca, főhatóság együttműködését és koordinációját igényli. Ilyen esetekben a koordinációval "Kapcsolatos feladatok egyeztetésénél vontatottság tapasztalható, néha éveket vesz igénybe egy-egy ügy tisztázása és rendezése. Továbbá előfordul, hogy elmosódik a felelősség. Mindez késlelteti a döntést, s nem egy esetben komoly hátrányokat jelent az adott megye, de a népgazdaság számára is. Indokoltnak tartom e tanácskozás megvizsgálását azért is, mert különböző módszerek alakultak ki az utóbbi időben. Vannak minisztériumok, mint például a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, az Országos Vízügyi Hivatal, ahol a felelős vezető mellett esetleg egy fő vesz részt a megbeszéléseken. Ezzel szemben egyes főhatóságok részéről előfordul, hogy nyolc-tíz fő is megjelenik a megyében, plusz ehhez a megye is felzárkózik, és ha ez így folytatódik tovább, lassan ezek a tanácskozások nem operatív, koordinált megbeszélések lesznek, hanem kisebbszerű aktívatanácskozások, amelyek sem a célnak, sem a követelménynek nem felelnek meg. Ugyanakkor őszintén meg kell mondani azt is. hogy mi sem vagyunk angyalok, és az a megállapítás, amit Kádár elvtárs a Központi Bizottság áprilisi ülésén elmondott, teljes egészében igaz és reális: ,,A területi munkában,