Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-18
1249 Az Országgyűlés 18. ülése, 1977. lalkozni kívánok a jogi személyek 180 fokos fordulattal módosítani kívánt jogképességével. Polgári jogunk szerint a jogi személyek jogképessége nem teljes, azok csak meghatározott körben jogképesek. Ez a rendelkezés korlátozza a jogi személyek tevékenységét, mert azt csak a rendeltetésükhöz szükséges cél elérése érdekében kifejtett tevékenységük vonatkozásában biztosítja. Például a Lenin Kohászati Művek, a Csepel Vas- és Fémművek vagy a Dunai Vasmű termelő munkájával összefüggő bármilyen szerződést megköthet, de nem köthet szerződéseket gyümölcs- és zöldségellátásra, kereskedelmi tevékenységre, noha ez az utóbbi is kormányprogram, mert ez nem tartozik a rendeltetéséhez. Ezért erre a jogképessége nem terjed ki. Jogszabályaink szerint a természetes személyek jogképessége teljes, az állam jogképessége ennél csak annyival szűkebb, hogy az ember személyéhez kötött jogviszonyokban nem vehet részt, a jogi személyek jogképessége azonban még ennél is korlátozottabb, mert ezenkívül nem vehetnek részt olyan jogviszonyokban sem, amelyek nem tartoznak a rendeltetésszerű működésükhöz. Ezzel a gyakorlatban bevált, és a népi demokratikus jogrendszerekben általános megoldással szemben a törvényjavaslat a jogi személyek jogképességére vonatkozóan indirekt megközelítéssel, kettős kivételt tartalmazóan úgy szövegez, hogy ez a jogképesség kiterjed mindazokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződnek. Ennek kimondása szinte felesleges, mert természetes, hogy a jogi személy \ házasságot nem köthet, származásmegállapítási problémái pedig nem lehetnek. A negatív tartalmú megközelítés helyett a direkt szövegezés egyértelműbb lenne annak kimondásával, hogy a jogi személy jogképessége nem terjed ki azokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva csak az emberhez, csak a természetes személyhez fűződhetnek. A szövegezés technikai kérdéskörén túlmenően azonban érdemben is vitatható a jogi személy általános jogképességének elismerése. A ma még hatályos jogunk szerint a jogi személy meghatározott körben jogképes. Ez a törvényi rendelkezés a jogi személyek célhoz kötöttségének az elvét szabályozza. A jogi személyek jogképessége eszerint relatív, szemben a természetes személyek és az állam jogképességének abszolutivitásával. A jogképességet ugyanis az állam éppen azért biztosítja a jogi személyeknek, hogy társadalmi céljukat és rendeltetésüket betöltsék, ezen túlmenően nincs társadalmi indokoltsága a jogképesség biztosításának. A jogi személy jogképességének az elismerése, ezen túlmenően a jogképesség terjedelmének a szabályozottsága attól függ, hogy a jogi személy gazdasági és társadalmi céljainak a megvalósításához szükség van-e, és ha igen, milyen terjedelmű, és milyen: abszolút vagy relatív tartalmú jogképességre. A jogi személy jogképességének meghatározottsága, célhoz köszeptember 29-én, csütörtökön 1250 töttsége azonban részben biztosítható polgári jogi eszközökkel. Az állam gazdasági szervező funkciójának megvalósítása érdekében inkább biztosítható államigazgatási, jogi és pénzügyi jogi jogintézményekkel a jogi személy relatív jogképessége, mint polgári jogaikkal. Ezért alakult ki a gyakorlatban olyan álláspont, hogy a jogi személy működési körének túllépésével számolni általában nem is kell. A jogi személyek működési körükbe tartozó feladataikkal csupán gazdasági lehetőségeiknek megfelelően élnek, ezért a relatív jogképességre vonatkozó jogszabályi rendezés fenntartása a gazdaságirányítási rendszerváltás mellett is indokolt. Ezeknek a megjegyzéseknek a figyelembevételével a törvényjavaslatot elfogadom, és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Bata János képviselőtársunk. BATA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés ! Amikor a jelen törvényjavaslat vitájához hozzászólásra jelentkeztem, annak tudatában tettem, hogy nem vagyok a jogtudományok szakértője. Kapcsolatom a Polgári Törvénykönyvet módosító törvényjavaslattal ott kezdődött, hogy ez év elején tagja lettem a Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége mellett működő közjogi társadalmi bizottságnak. Megyénkben többek között az említett bizottság is részt vett e törvény előkészítésében. Társadalmi vitáinkban különböző emberek — nők és férfiak, nyugdíjasok és fiatalok, hivatásos jogászok és közéleti emberek — egymással eltérő véleményét is hallottam. Abban azonban a vélemények többsége megegyezett, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának megállapításai szerint a társadalom szocialista építésében a politikai és a gazdasági eredményekkel együtt az állampolgárok jogrendjének fejlesztését is tovább kell vinni. Mivel a hivatkozott kongreszszusi határozat nyomatékosan felhívja figyelmünket a gazdasági építőmunka fokozása érdekében a gazdasági viszonyok jogi szabályozásának tökéletesítésére, összhangban a társadalmi viszonyok fejlődésével, módosítanunk kell többek között a Polgári Törvénykönyvet. Vonatkozik ez a tulajdonviszonyokra is — az állami vállalatokra, a szövetkezetekre és a magánosokra egyaránt —, korszerűen szabályozva a gazdasági élet minden területét. Bár társadalmunkban eddig is megvoltak a szocialista gondolkodásmódnak, gazdálkodásnak és életformának az írott és az íratlan törvényei, morális és gazdasági elvárásai, mindig akadnak azonban olyan honfitársaink, akik meglevő törvényeink paragrafusai között esetenként megtalálják a kibúvás lehetőségét mind a gazdálkodó szervek, mind az egyének esetében. A gazdálkodó szervek visszaélési lehetőségei között, jóllehet nem nagy számban és csökkenő tendenciával, de még mindig előfordul a gazdasági erőfölény, a monopolhelyzet kihasználása, a nagyobb állami vállalatok kitérése a szövetkezetekkel való szerződéskötések elől. Bár szövetkezeti törvényünk egyértelműen szociar.r