Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-14
971 Az Országgyűlés 14. ülése, 1976. december 17-én, pénteken 972 ezen szabályok keretei között dolgozni, s akkor azt hiszem, hogy a mezőgazdasági dolgozók is, meg az üzemek is érezni fogják mindazt, amit az üzemekért ebben az esztendőben a kormányzat tesz. Sajnos, ismételten meg kell mondanom, hogy a vita egy ponton, vagy egy kérdéscsoportban talán kicsit több biztatást adhatott volna, és ez az ipar. Szeretném kiemelni, hogy az iparunkban, gépiparban, vegyiparban, az ipar más területein, a textiliparban nem kisebbek a feladatok, gazdasági szerkezetmódosításban, üzemi szervezésben, exportképesség fokozásában, vezetési kultúrában is, amiről Németh elvtárs nagyon határozottan és világosan beszélt abban a kérdésben, amit úgy szoktunk röviden fogalmazni, hogy minőségi munka, amibe a műszaki, szellemi, kereskedelmi teljesítményeket együtt szoktuk beleérteni. Meggyőződésem, hogy ipari üzemeink tisztában vannak ezekkel a feladatokkal, ök is várják a jó szót és a biztatást, ök is várják azt, hogy amikor ezekről a feladatokról beszélünk, az ő követelményeiket is elismerjük, támogassuk, és igényt tartson erre a társadalom, minthogy ez a mi gazdasági fejlődési forrásainknak nem mellékes háttere. Ebből a szempontból — azt hiszem — iparvállalatainknál a kezdeményező készséget és a feladatokhoz való bátor nekilátást sokkal jobban el kell ismernünk, mint eddig. Valahogy úgy, ahogy itt az első felszólalásban elhangzott. De szeretném kiegészíteni: azokra kell támaszkodni, akik többet és jobbat tudnak és akarnak, de azoknak meg is kell adni a legnagyobb elismerést. Szóval a mi gazdasági fejlődésünk szempontjából nem az a nagy tett most, hogy hogyan tudjuk kihúzni a gyengén, rosszul dolgozókat a bajból, hanem az a nagy tett. hogyan tudunk segíteni azoknak, akik többre vállalkoznak és többet akarnak. (Taps.) Tisztelt Képviselő Elvtársak! Ha megengednék, néhánv kérdést szeretnék megemlíteni az oktatás, a közművelődés és az egészségügy területéről. Köszönöm az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat is. bár őszintén szólva, egyiket-másiknt. nagyon szívesen hallottam volna a közművolődósi törvény vitájában. Ügy érzem, ott inkább az került előtérbe, hogy nincs pénz a villanyszámlára meg a tüzelőre. En már akkor éreztem, hogy nem ez a fő kérdése művelődési intézményeink gazdálkodásának. Azt természetesen nem szabad megengedni, hogy bárhol a villanyszámla legyen a gond, azt meg pláne nem. hogy a takarékosság jogcímén a villanykörtéket cserélgessék. Nem ez a mi szándékunk. Ez a mi szándékunk lejáratása. Általánosabb kérdés; hogy miről vitatkozzunk. Ügy gondolom ugyanis, túl vagyunk azon — és ezt nagyon tiszta lelkiismerettel mondom, nem is csak a magam nevében —, hogy vitatkoznunk kellene azon, vajon a tudomány, a tudás, az egészségügyi ellátás vagy a népművelés által nyújtott élmény és kiteljesedés — hozzájárul-e ahhoz, hogy honfitársaink jobban dolgozzanak, kiegyensúlyozottabban éljenek és jobb belső közérzettel tudjanak hozzáállni a közös feladatokhoz. Magyarországon ez nem kérdés ma, legalábbis úgy érzem, a felelős vezetők között nem. Néha előfordul egy-egy ilyen megjegyzés. Ügy gondolom, az igazi kérdés az, hogyan tudunk a társadalom által rendelkezésre bocsátott, valóban nem olyan nagyon kicsiny összegekből — nem mondom, hogy ezek az összegek nagyok, de nem is olyan nagyon kicsinyek, legalábbis az anyagi erőket figyelembe véve —, ismétlem: hogyan tudunk ebből jobban szervezni, jobban dolgozni, többet nyújtani a közművelődésben, az egészségügyben, az oktatásban mindazoknak, akiket ezeken az intézményeken keresztül nevelünk, oktatunk, gyógyítunk. Ez a fő kérdés. Ebben kellene előre menni, és nem abban, hogy bizonygassuk egymásnak: ugye-, ezek .fogyasztó gazdaságok". Ma már nem erről van szó. Abban kérünk segítséget, hogy egy kicsit jobban becsüljük meg az erőfeszítéseket, amelyeket teszünk. Elnézést kérek egy példáért. Azt halljuk, hogy az egyetemi tanszékeken folyó kutatás nem megy, mert. nem nyújtunk eleget. Erre azt tudom mondani, hogy az egyetemeken, tanszékeken folyó kutatás az elmúlt esztendőkben valóban egy kicsit el volt hanyagolva. Gondolom, nem elsősorban anyagi okokból, hanem valamiféle más felfogásból. Mi az elmúlt négy évben 10—10 százalékkal növeltük kifejezetten az egyetemi tanszékeken folyó kutatások költségeit. Az elmúlt négy esztendőben minden áldott évben 100 millió forintot tettünk le — elnézést a kifejezésért — az asztalra csak azért, hogy az egyetemi tanszékeken folyó kutatást, ezeket a kutatásokat, műszerekkel támasszuk alá. Most azt lehet mondani, hogy egy ilyen rendkívül nagy teljesítményeket nyújtó kutatási háttér, mint a magyar kutató intézetek hálózata, többet is érdemelne. De hogy ezek az erőfeszítések valami nagyon alacsonyak volnának, azt nem lehet mondani. És megmondom: ez nem egyszerűen a sikerélmény kérdése, hanem az a kérdés, hogy kölcsönösen megbecsüljük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket egymásért teszünk. Szeretném kiemelni, hogy az oktatás területén, a fő kérdésnek a kormányzat is az általános iskolák ügyét tartja, az ahhoz kapcsolódó hálózat és főleg az általános iskolai oktatás színvonalának, tartalmának kérdését, amit mi ezekben az esztendőkben néhány anyagi intézkedéssel is segítünk. Nem vagyunk abban a meggyőződésben, hogy ez elegendő volna és ez azon is múlik, hogy a tantervekben, a pedagógiai módszertanban és egyebekben hogyan tudunk előre menni. Végül elhangzott itt egy konkrét ajánlás is a Nemzeti Színházzal kancsolatban. Szerotr>ém megmondani: a kormányzat ezt a kérdés* na«von komolvan veszi. Mentségünkül haHd mon diám el, hogv nem vagyunk sem Budapesten, pom másutt az országban sob-> folvamatban I^T^Ő <:7Ín'Mzénftp<;i program Héîkflf. Termrszetecor» o7 nem lehet indok vagv men+sórr sjra, hnctv erf a kérdést m^g nem tudtuk kedvezőbben megoldani. Azt hiszem, ígérhetem, hocv q