Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-13

907 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 908 való alkalmazkodási képessége is meghatározza, nemegyszer korlátozza. Nem rubelelszámolású exportunk és importunk nagyobbrészben olyan termék, amelyek árkialakítását tőzsdei vagy más nemzetközi árjegyzések döntően tehát a világpiaci ármozgások határozzák meg. Az ármunka javítását ebben a körben elsősorban a vételi és eladási időpontok jó megválasztásában látjuk. Ehhez a termelő és a külkereskedelmi vállalatok együttes erőfeszítése, a kérdés népgazdasági fontosságának közös felismerése szükséges. Beszámolómban döntően az 1977. évi külkereskedelmi terv célkitűzéseivel, a megvalósítást elősegítő feladatokkal foglalkoztam. összefoglalóan megállapítható, hogy az 1977. évi külkereskedelmi terv feszített, ezért annak teljesítése minden gazdasági szervezettől összehangolt tevékenységet, széles körű összefogást igényel. A tervben levő feszítettség azonban reális és ezt szeretném hangsúlyozni. Ez évi eredményeink bizonyítják, hogy népgazdaságunk a megváltozott körülmények között is képes nagyobb feladatok ellátására. Az elmúlt év eredményei, tapasztalatai jó alapot és biztosítékot fognak adni az 1977. évi feladataink teljesítéséhez. Ha teljesíteni akarjuk az V. ötéves tervet, úgy szükség van egy ilyen gazdasági növekedésre. 1977-ben ugyanis újabb lépéseket kell tennünk az ötéves tervidőszak második felében ránk váró feladatok teljesítése érdekében. Ezért is helyes a tervnek az a koncepciója, hogy az 1976. évi külkereskedelmi lemaradást az 1977. év folyamán pótolni kell és a két év teljesítésének együttes mutatói feleljenek meg az V. ötéves terv célkitűzéseinek. A terv nem kíván lehetetlent, csak azt, hogy a népgazdasági céljaink és lehetőségeink figyelembevételével javítsuk gazdasági tevékenységünk színvonalát és a hatékonyságát. Véleményem szerint van olyan tartalék és erő a népgazdaságban, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomat azzal, a bevezetőben már érintett, gondolattal szeretném befejezni, hogy a külkereskedelmi tevékenység nemcsak a szorosan vett külkereskedelmi apparátus, hanem az egész népgazdaság tevékenysége. Ilyen értelemben annak eredményességéért, hatékonyságáért, a terv célkitűzéseinek teljesítéséért egyetemleges felelősség terheli a gazdasági élet minden ágát. Az egyetemleges felelősség pozitív jelei már 1976-ban érzékelhetők. Véleményem szerint azonban ez csak kezdetét jelenti annak a tevékenységnek és összefogásnak, melynek célja az V. ötéves terv maradéktalan teljesítése, a gazdasági egyensúly biztosítása, egyszóval a népgazdaság dinamikus fejlődése. Az 1977. évi költségvetést a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Petri Gábor képviselőtársunk felszólalása következik. DR. PETRI GÁBOR: Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvényjavaslatot, amely összhangban van mind további terveinkkel, mind a mai lehetőségeinkkel, elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. Emellett azonban úgy gondolom, hogy a költségvetés tárgyalása alkalmul szolgál rá, hogy ismét felhívjam a tisztelt Országgyűlés figyelmét egészségügyünk alakulásának bizonyos gazdasági összefüggéseire, melyek humanitárius törekvéseinket a hétköznapok valóságához igazítják, örömmel állapítható meg, hogy az utóbbi években egyre határozottabban bontakozik ki az egészségügyi kormányzat céltudatos törekvése arra, hogy a társadalmi igényeket, valamint a tényleges szükségleteket és a tudományos fejlődés követelményeit a népgazdaság teljesítőképességével összehangolja. Elég hosszú időn át a gyorsan növekvő igények kielégítésében az átlagosnál jóval nagyobb mértékben voltunk kénytelenek támaszkodni a belső tartalékokra. A rákövetkező időszakot — a hiányok pótlásának sürgőssége folytán — az extenzív fejlődés jellemezte. Ez fejeződött ki a körzeti, a rendelőintézeti és a kórházi hálózat gyors és erélyes bővítésében. Végül az új egészségügyi törvény adott lendületet annak a napjainkban kibontakozó új irányzatnak, amelynek legfőbb jellemvonása a fejlődés intenzív jellege, a hatékonyság fokozása, összhangban az egész népgazdaságunkban érvényesülő törekvésekkel. Ezeknek a szellemében szeretném felhívni a figyelmet egy olyan kérdésre, amelyet fontosnak gondolok. Nem csupán közvetlen napi esedékességénél fogva, hanem főként azért, mert az egészségügy közelebbi és távolabbi jövőjét is komolyan érinti. Ma délutáni felszólalásában Inokai elvtárs azt mondotta, hogy ő mint régi beruházási szakember nem tudja átlépni a saját árnyékát és ezért beszél a beruházásokról. Hát én most megkísérelem ezt a bűvészmutatványt: átlépem a saját árnyékomat és én is a beruházásokról beszélek, noha egyáltalán nem vagyok szakértő ezen a területen. Közelebbről az egészségügyi beruházásoknak a jelentésben is felpanaszolt elhúzódásáról szeretnék beszélni. Igen régi kérdés, amellyel a szociális és egészségügyi bizottság is ismételten foglalkozott —, sajnos nem sok eredménnyel. Nem vonom kétségbe — hisz magam is nem egy példáját láttam —, hogy a beruházások előkészítése sokszor nem kielégítő, de ebben nem mindig az építtető a hibás. Németh Károly elvtárs hivatkozott — ugyan röviden — ma délután arra, hogy vannak olyan rendészeti korlátozások is, amelyek a kelleténél szigorúbbak és ezek is fékezik némelykor az építési beruházásokat. A beruházónak meg kell küzdeni nemegyszer a tervezővel, aki gyakran szebbet, vagy jobbat, de mindenképpen másmilyent szeretne építeni, mint amilyenre az építtetőnek pénze van. Az egyeztetéskor mind a ketten fennakadnak a kivitelezőn, aki nem rendelkezik éppen olyan technológiával, amilyent a tervező elképzel. Magáról a tényleges munkaerőhiányról, vagy az olykor humorba illő munkatempóról nem szólok. Ennek a mechanizmusnak — a szót idézőjelben használván — „áldozatul" esik az építtető, a beruházó, a pénzgazdálkodás, és végső soron a beteg, akiért a beruházás készülne, nem is szólva a népgazdaságról, amelynek jól átgondolt tervei így meghiúsulhatnak. A panasz olyan régi, hogy kívánatos volna továbbmennünk egy lépéssel.