Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-12
976. október 15-én, pénteken 802 801 Az Országgyűlés 12. ülése, 1 kémiai feldolgozása, a pirolízis során öt-hatféle olefin egymás mellett keletkezik. Ezekből mintegy 35—40-féle közbenső terméket lehet előállítani, amelyekből azután mintegy 250— 300-féle vegyi termék, műanyag, vegyi szál gyártására nyílik lehetőség. Mi a szelektív iparpolitika elvének megfelelően az olefineknek ezt az elágazó „családfáját" alaposan megnyirbáltuk, hazailag mindössze két alapanyagot, az etilént és a propilént dolgozzuk fel. Ezekből az alapanyagokból is csupán kétféle közbenső terméket és három készterméket gyártunk, illetve fogunk gyártani az ötödik ötéves terv végéig. Ezekből viszont olyan mennyiségeket állítunk e lő, hogy a hosszú lejáratú egyezményekben foglalt kötelezettségeinket is teljesíteni tudjuk. A program keretében épül meg az ötödik ötéves tervben a Borsodi Vegyikombinát új nagy PVC-gyára. Így az ötéves terv utolsó éveiben ebből a műanyagból már 190 ezer tonnát fogunk termelni. Ez a mennyiség a hazai igények és a hosszú lejáratú kötelezettségek kielégítésén felül körülbelül 25 millió dollár értékű tőkés exportot is lehetővé tesz. Ugyancsak a szocialista gazdasági integráció elveinek figyelembevételével fejlesztettük és fejlesztjük vegyiszál-termelésünket. A Magyar Viscosa Gyárban az elmúlt ötéves tervben elkezdtük a crumeron szál gyártását. A jelenlegi ötéves tervben az üzem kapacitását tovább bővítjük. A fejlesztés végén ebből a szálféleségből a hazai szükségletet kielégítjük és árualapot teremtünk a nemzetközi együttműködés számára is. Az ötödik ötéves tervben a programra 20 milliárd forintot fordítunk. Fontos feladatunk a már megkezdett PVC-, polipropilén- és vegyiszál-üzemek beruházásának határidőre történő befejezése, továbbá a műanyagfeldolgozó ipar fejlesztése. Erre a célra 7 milliárd forintot irányoztunk elő. Az ötödik ötéves terv időszakában kell az 1980. utáni időszak fejlesztését is előkészítenünk. A petrolkémia szerteágazó családfája számos lehetőséget kínál a továbbfejlesztésre. Ezek közül azt a néhányat kell kiválasztanunk, amely a legjobban megfelel a hazai adottságoknak és lehetőségeknek, a nemzetközi együttműködés fényeinek. Ügy véljük, hogy a fejlesztésnek az eddiginél jobban kell szolgálnia gyógyszeriparunk és növényvédőszer-iparunk alapanyagigényének kielégítését is. Az alumíniumipar központi programja magában foglalja a bauxitbányászat, a timföldgyártás, az alumíniumkohászat és az alumíniumfeldolgozás összehangolt komplex fejlesztését. A programot kedvező hazai adottságaink, a hatékony nemzetközi együttműködés, valamint a bővülő hazai felhasználás alapozta meg. Bauxitvagyonunk, amely európai viszonylatban számottevő, valamint a timföldipar eredményes fejlesztő tevékenysége biztosítja céljaink megvalósítását. Mint ismeretes, a hazai adottságok az alumíniumgyártás egyik középső fázisára, az alumíniumkohászatra nem voltak kedvezőek. Nem rendelkeztünk olcsó villamos energiával. A szovjet—magyar alumíniumegyezmény megoldotta ezt a problémát, lehetővé tette, hogy timföldünkért kohóalumíniumot kapjunk. így kapcsolódik a gyakorlatban a szelektív iparpolitika és a hatékony nemzetközi együttműködés. Alumíniumiparunk fejlesztését indokolja a hazai alumíniumfelhasználás növekedése is. A jelenlegi fejenként 13 kiló alumíniumfelhasználás eléri néhány fejlett ország, mint például Franciaország. Olaszország felhasználásának színvonalát. A program a bauxitbányászat, a timföldgyártás és az alumíniumfeldolgozás olyan mértékű fejlesztését irányozza elő, amely a hazai igények kielégítésén felül lehetővé teszi nemzetközi kötelezettségeink teljesítését és a szabad piacokon a gazdaságos áruexportot. A negyedik ötéves terv céljait teljesítettük. Szállítási kötelezettségeinknek teljes egészében eleget tettünk, mint ahogyan partnereink is maradéktalanul teljesítették őket. Megépült az új ajkai timföldgyár, üzembe helyeztük Székesfehérvárott a Könnyűfémmű szélesszalag hengerművét, sőt kismértékben bővítettük is. Növekedett a présműkapacitás és ennek eredményeképpen a cső- és a különböző profilgyártmányok mennyisége is. A központi fejlesztési programnak az ötödik Ötéves tervre jutó feladatait a kormány jóváhagyta. Bauxitbányák nyílnak meg a Dunántúlon, évi 80 ezer tonnás új timföldgyártó kapacitás épül Ajkán és a féltermékgyártás is tovább bővül, elsősorban Székesfehérvárott. A beruházások volumene meghaladja a 9 milliárd forintot. Az alumíniumfeldolgozás már a múltban is gyorsan fejlődött, az ötödik ötéves tervben is töretlen a növekedés üteme. A feldolgozás bővítésével bauxitvagyonunkat intenzív módon használjuk fel. Tisztelt Országgyűlés! A programok első szakaszát megvalósítottuk. A negyedik ötéves terv eredményei mindannyiunk előtt ismertek. A következő szakasz végrehajtására kormányzati döntések születtek. Az ötödik ötéves terv feladatai is ismertek. Ezek maradéktalan, hatékony végrehajtása mindannyiunk közös érdeke. De az is fontos feladatunk, hogy megalapozzuk a hatodik és a hetedik ötéves terv fejlesztési céljait. E célok megalapozása szerteágazó műszakigazdasági tevékenységet, elmélyült közgazdasági elemző munkát, széles körű nemzetközi együttműködést igényel. A célok meghatározásában az Országos Tervhivatal által kidolgozott hosszú távú fejlesztési koncepció, a nemzetközi együttműködést illetően pedig a KGST komplex programja az irányadó. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Még két témát kívánok kiemelni. Ezek túlnőnek a központi fejlesztési programok keretein. Az egyik a dolgozók munkakörülményei, egészségügyi védelme, a másik a környezetvédelem. Meggyőződésem, hogy e két témával bármely termelési tevékenységgel összefüggésben kiemelt módon kell foglalkoznunk. Dolgozóinknak mindenütt olyan munkakörülményeket kell biztosítanunk és olyan felszereléseket adnunk, amelyek megvédik őket a munkaköri ártalmaktól. Ez a