Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.
Ülésnapok - 1975-2
67 Az Országgyűlés 2. ülése, 1975 megtalálnák feladatukat az állami és a társadalmi szervek, a tudomány művelői és a gyakorlatban dolgozó szakemberek. Kutatni kellene egy üzemen belül a növényfajok optimális társításának lehetőségét, a hozzá tartozó egy-két állatfaj, vagy ágazat tenyésztésével vagy tartásával együtt. Ez elősegítené a speciális szakemberek egy-egy csoportjának kialakulását, akik a szakágazat minden területét jól ismernék, és a termelőeszközök teljes kihasználásával növelni tudnák a hatékonyságot. Tisztelt Országgyűlés! E néhány gondolattal szerettem volna hozzájárulni az Országgyűlés és a kormány eredményes munkájához. A kormány munkaprogramját elfogadom, végrehajtását a magam területén segíteni fogom. (Tups.) ELNÖK: Szólásra következik Pályi Sándorné képviselőtársunk. PÁLYI SÁNDORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A kormányprogram ismertetéséből, de a magunk tapasztalataiból is tudjuk, hogy népgazdaságunk a XI. pártkongresszus határozatában kijelölt irányban tervszerűen, arányosan fejlődik. Egyre inkább megközelítjük azt a célt, hogy gazdaságilag fejlett országgá váljunk. Ebben a törekvésünkben segítő és hátráltató tényezők játszanak közre. Országunk fejlődését gyorsítja a KGST integráció kibontakozása, de nehézséget okoznak a tőkés világban lejátszódó infláció miatt bekövetkező veszteségek. A KGST-országokkal összehangolt program alapján fejleszteni kell a nemzetközi munkamegosztást, a gazdaságos gyártmányrendszer, szerkezet kialakítására, és törekednünk kell a tőkés infláció káros hatásának csökkentésére. Az export fokozásával együtt takarékoskodnunk kell az importtal. Az importtal való takarékosságot jelenti az is, ha egy terméket az ország számára legelőnyösebb, leggazdaságosabb formában hozunk be. Importunkban jelentős tételt képviselnek a műtrágyák. A világpiacon az elmúlt években jelentkező áremelkedések az olaj után talán a műtrágya alapanyagok és késztermékek tekintetében voltak a legjelentősebbek. A mezőgazdaság által egyre inkább igényelt komplex műtrágyákat ez ideig csak dollárért tudtuk importálni, igen magas áron. Ha tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy az ezekhez szükséges nitrogén hatóanyag hazai termelésből, a kálisó pedig szocialista importból rendelkezésre áll, akkor nyilvánvaló, hogy a komplex műtrágyák hazai gyártása előnyösebb az importnál. Ennek elfogadása után az a kérdés, hogy a foszfor alapanyagot milyen alakban szerezzük be. A KGST műtrágya állandó bizottsága 1975. évi Keszthelyen tartott ülésén elhangzottak szerint az európai szocialista államok foszforműtrágya termelésüket 1970 és 1980 között úgy növelik, hogy a belföldi igényük 85—95 százalékát hazai termelésből fedezzék. Ez alól kivétel Magyarország, ahol a foszforműtrágya-igény hazai termeléssel kielégített része tíz év alatt 77 százalékról 55 százalékra csökken. Az iparilag fejlett országok példája alapján egyértelműen azt állapíthatjuk 'meg, hogy hosszú távon csak szeptember 25-én, csütörtökön 68 az a gazdaságos, ha a nyersfoszfátot és nem a kész NPK-t importáljuk. Véleményem szerint tehát a foszformű trágya-ipart fejleszteni kell. A foszforműtrágya egyrészének biztosítására hosszú lejáratú termelési kooperációs szerződés jött létre Jugoszláviával, amelynek alapján Jugoszlávia 1978-tól 200 ezer tonna foszforműtrágyát szállít Magyarországnak évente. Nem célszerű ezt egyedi alapon felhasználni, hanem komplex műtrágyává kell feldolgozni. A leggazdaságosabb módszer erre az, ha mérsékelt fejlesztési igénnyel a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál a meglevő NPK üzem mellett második, a tervekben már szereplő komplex műtrágya üzemet hozunk flétre. Ez esetben a jelenlegi üzemet is át lehet állítani magasabb hatóanyagtartalmú NPK műtrágya gyártására. A imásodik üzem létesítéséhez kedvező műszaki, gazdasági és személyi feltételek vannak. A már meglevő NPK üzem jól sikerült, határidőre elkészült beruházás volt. Névleges kapacitását túlteljesítette, a piac elégedett a műtrágya minőségével. A második üzem belépésével gyártandó termék ára körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb, mintha a kész NPK műtrágyát importálnánk. A vállalat számára azonban csak akkor válik gazdaságossá a gyártás, ha a belföldi piac elismeri a magasabb hatóanyagtartalmú műtrágyagyártás nagyobb költségeit, és az árat a ráfordítással arányosan állapítják meg. Ez a ráfordítás arányos ár a jelenlegi árnál ugyan magasabb, de a kész NPK iműtrágya tényleges importáránál még mindig körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb. Rövidesen beindul a péti nagyberuházás keretében a komplex műtrágyát gyártó üzem. Itt magas nitrogéntartalmú NPK műtrágyát fognak gyártani. A Peremartoni Vegyipari Vállalatnál megvalósítandó fejlesztéssel a még mindig fennálló komplex műtrágyahiány enyhítése mellett a termékválasztékot lehet bővíteni. Itt ugyanis az összetételt úgy kell megválasztani, hogy a foszfor és kálium hatóanyag részaránya nagyobb legyen, mint a nitrogéné. így a mezőgazdaság igényeinek megfelelőbb, illetve nagyobb termékválaszték fog rendelkezésre állni, különösen az iparszerű növénytermeléshez. A jugoszláv kooperáció nem oldja meg véglegesen a növekvő foszfor műtrágyaszükséglet kielégítését. Ha a mezőgazdaság további fejlődését biztosítani akarjuk, legkésőbb a VI. ötéves tervben foszforsav alapú újabb NPK-üzemeket kell létesítenünk. Foszforsav előállítására is célszerű az országnak berendezkedni, hiszen az európai szocialista országok közül egyedül Magyarország az, amely se nem termel, se nem használ foszforsavat műtrágyagyártásra. Gazdaságos lenne ez azért is, mert a foszforsawal gyártott magas hatóanyagtartalmú szuperfoszfát az NPK műtrágya egyik hazai alapanyaga lenne. Kérem a kormányt, hogy javaslataimat vegye figyelembe. A kormány programját elfogadom. (Taps.) , ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést másfél órára felfüggesztem.