Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-19

1417 Az Országgyűlés 19. ülése, 1973. március 23-án, pénteken 1418 széles körét érintő fontos jogokat és kötelezettségeket tartalmazó rendelkezéseket az Országgyűlés törvényben szabályozza. Tisztelt képviselő elvtársak! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatban három alapvető célkitűzés jut kifejezésre: a szocialista törvényesség további erősítése, a differenciálás követelményének jobb érvényre juttatása és a büntető eljárás minden szakaszára — a nyomozásra, az ügyészség tevékenységére, a bírósági eljárásra, és a büntetés végrehajtására — egyaránt kiterjedő egyszerűsítés. E célkitűzéseket a javaslat a joggyakorlat évtizedes tapasztalatainak, a hazai jogtudomány — és általában a tudományok — újabb eredményeinek felhasználásával, valamint a nemzetközi, különösen a szocialista országok jogfejlődésének figyelembe vételével juttatja érvényre. Büntető igazságszolgáltatásunk vezérfonala, hogy az eljárás minden szakaszában érvényesüljenek a törvényesség követelményei. E követelmények azt jelentik, hogy minden hatóság és állampolgár alapvető kötelessége a jogrend tisztelete, a jogszabályok előírásainak és szellemének követése. magatartásában, cselekedeteiben és intézkedéseiben egyaránt. Törvényeink, jogszabályaink tisztelete, azok megtartása és megtartatása, az állampolgári fegyelem, az együttélés szabályainak önkéntes követése mindnyájunk érdeke. Ma még azonban nem mindenki gondolkodik így. Amikor pedig a jog önkéntes megtartása elmarad, és ennek folytán a jogrend sérelmet szenved, az államnak kötelessége — ha kell kényszer útján is — biztosítani a megsértett jogrend helyreállítását és a törvények ellen vétők felelősségre vonását. Büntető törvényeink azokat az előírásokat tartalmazzák, amelyek meghatározóak mind a bűnüldöző hatóságok, mind az érintett állampolgárok számára. A büntető eljárás szabályozza, hogy a társadalom védelmében fellépő állami szervek milyen intézkedésekre jogosultak, illetőleg mit kötelesek megtenni. Másrészt pedig azt, hogy az eljárás alá vont állampolgárokat milyen jogok illetik meg, illetőleg milyen kötelezettségek terhelik. Ezek a célkitűzések a törvényjavaslat minden rendelkezését áthatják, és hangsúlyozott kiemelést nyernek a büntető eljárás alapelveinek új megfogalmazásában. Ez azért van így, mert az alapelvek a törvény legjellemzőbb vonásait tükrözik, kifejezik azokat a jogi nézeteket, amelyek alapjául szolgainak a részletrendelkezések megalkotásának. Az említett általános megállapítások mellett felhívom a Tisztelt Képviselő Elvtársak figyelmét a javaslatnak azokra az új rendelkezéseire, amelyek a törvényesség továbbfejlesztésére, illetve garanciáinak biztosítására irányuló törekvéseink kifejezői. Hazánkban a törvénnyel összeütközésbe kerülő állampolgár elnyeri megérdemelt büntetését. A büntetésben kifejezésre jut a társadalom ítélete is. Az pedig a törvényesség egyik sarkalatos elve, hogy bűncselekmény miatt büntetést csak bíróság állapíthasson meg. Sarkalatos elv az is, hogy minden állampolgár élhessen az eljárási törvény biztosította lehetőségekkel. Ezért szögezi le a törvényjavaslat, idézem: „hogy senki sem tekintendő bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg." Ebből a fontos elvből következik az is, hogy akivel szemben a büntető eljárást folytatják, nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, a bűnösség bizonyítása az eljáró hatóságok kötelessége. Ez az ártatlanság vélelme néven ismert jogelv. Büntető eljárásunkban — összhangban az ENSZ által elfogadott emberi jogok egyetemes deklarációjával — eddig is érvényesítettük ezt az elvet, a törvényjavaslat azonban most kifejezetten megfogalmazza. Az ártatlanság vélelmét azonban ne értse félre senki. Az eljárás alá vont személlyel szemben a törvény által megengedett és ott szabályozott intézkedések megtehetők, sőt a hatóságok kötelessége megtenni mindazt, ami a bűnösség törvényes bizonyításához szükséges. Az ártatlanság vélelme például nem jelentheti azt, hogy mindaddig, amíg az ügyet nem zárja le jogerős bírói ítélet, az újságok ne adhassanak hírt egyegy bűnügyről, illetve az annak elkövetésével alaposan gyanúsított személyről. Továbbra sem nélkülözhetjük a sajtó, a rádió és a televízió közvélemény-tájékoztató és -formáló munkáját. A hírközlő szerveknek azonban világossá kell tenniük közleményeikben, hogy az eljárás melyik szakaszáról tudósítanak. Nem vághatnak elé a bírósági döntéseknek és a közvéleményt előre nem befolyásolhatják. Pontosabban kifejezve; nem helyezhetik közléseikkel mintegy erkölcsi „nyomás" alá a bíróságokat. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy nem hivatkozhat ártatlanságának vélelmére akkor sem, amikor más jogszabály kifejezetten, rendelkezéseket tartalmaz egyes állampolgár jogai gyakorlásának korlátozására, mint például az előzetes letartóztatásban levő személy választójogának időleges megvonása, vagy a büntető eljárás alatt álló útlevelének bevonása azért, hogy ne menekülhessen az igazságszolgáltatástói. A törvényességi garanciák további erősítését szolgálják a javaslatnak azok az új rendelkezései, amelyek alkotmányunkkal összhangban az eljárás minden szakaszában kiterjeszti a védő jogait. Kívánatos, hogy a védők éljenek is majd a törvényadta jogaikkal, védői hivatásukat jól töltsék be és lelkiismeretes munkájukkal az igazság kiderítését segítsék elő. Ezek a rendelkezések az állampolgári jogok biztosítása mellett az igazságszolgáltatás alaposságának és gyorsításának céljait is szolgálják. Nem nehéz belátni, hogy ha a védő hivatásának megfelelően az eljárás kezdeti, tehát nyomozati szakaszában is részt vesz, akkor észrevételeivel, indítványaival hozzájárulhat olyan körülmények tisztázásához, amelyek ha később hivatkoznak azokra, csak elodázhatják az igazság kiderítését. Mint említettem, a kodifikáció egyik fő célkitűzése a büntető eljárás további differenciálása. Röviden szólni kívánok e fontos kérdésről. Büntető törvényeink előírják a jogsértőkkel szembeni fellépést, vagyis azt, hogy a 58*